Több mint 800 milliárd forinttal fűtheti a magyar GDP-t az 5G

A következő években nettó 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar gazdasághoz az 5G technológia, jelentősen támogatva a koronavírus-válság utáni újjáépítést is – derül ki az Ericsson kutatásából. Az egész Európa számára jelentős hatással bíró technológiát ráadásul részben magyarországi kutató-fejlesztő központjában fejleszti a vállalat.

Több mint 800 milliárd forinttal fűtheti a magyar GDP-t az 5G

A 3G lehetővé tette a mobilinternet elterjedését, a 4G valóra váltotta a szélessávú mobilinternetet, az 5G pedig olyan infrastruktúrát hoz létre, amely a társadalom minden rétegét érintő új termékek és szolgáltatások előtt nyitja meg az utat. Az Analysys Mason kutatócég az Ericsson megrendelésére nemrég átfogó tanulmányban is számszerűsítette az 5G alkalmazások várható gazdasági, társadalmi és környezeti hasznát a kontinens számára. A kutatás alapján Magyarországon 2,3 milliárd euróra (mintegy 826 milliárd forintra) rúg majd az 5G felhasználásából származó hozzáadott érték.

Az elemzés négy főbb területcsoportot azonosított, ahol az 5G felhasználása jelentős hasznokkal kecsegtet. Ezek közül Magyarországon az okos „vidék” a legjelentősebb, ahol mintegy 109,1 milliárd forintos befektetésből több mint ötszörös megtérüléssel 585,4 milliárd forintos hozzáadott érték realizálható. Ez elsősorban a hálózatba kapcsolt drónok és szenzorok nyomán megvalósuló precíziós mezőgazdaságból származik majd, illetve a kötött vezeték nélküli internethozzáférés (FWA) terjedéséből, hiszen az 5G révén költség- és energiahatékony módon építhető ki szélessávú internethozzáférés a félreesőbb vidéki területeken is.

Szintén jelentős haszon várható az okos ipar területén, ahol a felhőrobotikának és távoli hozzáférésnek köszönhetően okos gyárakká alakulnak az üzemek, az intelligens hálózathasználat hatására takarékosabbá válik az energetikai rendszer, és felgyorsulhat az automatizáció a szállítmányozásban, a kikötőkben és a repülőtereken, a bányákban. Mindebből 154,1 milliárd forintos befektetéssel 416,5 milliárd forintos megtérülés érhető el. Az Ericsson korábbi tanulmánya arra is rámutatott, hogy az iparban a vezeték nélküli hálózatba kapcsolt eszközök száma exponenciálisan nő, és a következő évtizedben a 4 milliárdot is meghaladhatja.

Az okos város területen az Ericsson megrendelésére készült tanulmány 91,4 milliárd forintos hozzáadott értéket prognosztizál többek között a hálózatba kapcsolt járművekkel megvalósított intelligens mobilitási megoldásokkal, vagy épp az 5G hálózatokkal felvértezett okos stadionokkal, a szórakoztatóipart és a látványsportot forradalmasító virtuális vagy kiterjesztett valósággal (VR és AR). Az okos közszolgáltatás pedig elsősorban a távgyógyítás, az intelligens diagnosztika és a távműtéteket támogató robotika révén új szintre lépő egészségügy révén kecsegtet 38,2 milliárd forintos haszonnal.

161 milliárd dollár Európának: budapesti fejlesztők is főszerepben

Európa egésze számára mindezek a területek összesen 161 milliárd euró hasznot hozhatnak 23 milliárd eurós befektetéssel. Magyarországon ráadásul nemcsak a haszon, hanem a befektetés egy része is helyben csapódhat le, mivel az újításokat részben Budapesten dolgozó szakemberek munkája teszi lehetővé. Az 5G technológiai fejlesztések terén az Ericsson az egyik legjelentősebb szereplő, és a svéd hátterű vállalat budapesti kutató-fejlesztő központja az egyik legnagyobb a vállalatcsoporton belül. A magyar mérnökök szabadalmai így világszerte meghatározóak a mobil- és vezetékes szélessávú kommunikációs hálózatokban, és ebben a magyar felsősoktatásra is nagyban támaszkodik a vállalat: kutatási együttműködéseken keresztül az Ericsson eddig több mint 13 milliárd forint közvetlen támogatást nyújtott hazai egyetemek számára.

„Harminc év telt el azóta, hogy 1990-ben az Ericsson Magyarország szakemberei elindították az első hazai analóg mobilhálózatot. A „táskás” mobilok korszaka ma már csak emlék, de a vállalat azóta is főszerepet vállalhatott a magyar távközlés fejlődésének mérföldköveinél.  Legutóbb éppen idén tavasszal, amikor az Ericsson technológiájának segítségével indult el a Magyar Telekom kereskedelmi 5G szolgáltatása – mondta el Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója.

„Az 5G-től az IoT rendszerekig, a hálózatbiztonsági megoldásoktól a gépi tanulásig számos olyan technológiai megoldás születik Magyarországon, amely alapvetően alakítja és befolyásolja az infokommunikációs infrastruktúra fejlődését az egész világon.”

A kutatás-fejlesztés mellett az Ericsson magyarországi régiós szolgáltató központjából magasan képzett mérnökök a világ számos országában dolgoznak távközlési rendszerek kiszolgálásában, integrációjában és támogatásában. A vállalat emellett helyszíni és telephelyi karbantartó tevékenységet lát el a hazai szolgáltatóknak, a mikrohullámú átviteli rendszereknek pedig agyártása is hazánkban zajlik, Tiszaújvárosban.

Mindennek hatására az Ericsson 2017 és 2019 között közvetlenül 92,1 milliárd, beszállítóin keresztül további 87,5 milliárd forinttal járult hozzá a magyar bruttó hazai össztermékhez, és ezen felül is 85,3 milliárd forint gazdasági hatást indukált[1]. Európán belül az anyaországban, Svédországban a legjelentősebb az Ericsson GDP-hozzájárulása, míg Közép-Kelet-Európában Lengyelország és Románia mellett Magyarországon. A cég 2019-ben közvetve, közvetlenül és indukáltan mintegy7000 hazai munkahely fenntartását támogatja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: