Tökmindegy mikor van a Blekkfrájdéj, a lényeg, hogy sokat keres rajta az e-piac

2019-ben a magyar webáruházak nem várták meg a Black Friday hivatalos, november 29-i dátumát, és a vásárlók sem vártak a kifejezetten ehhez az eseményhez kapcsolódó akciókra, korábban elkezdték a beszerzéseket. Az e-kereskedelem csúcsszezonja a korábbi évekhez képest korábban, már november elején elkezdődött, az egész hónapra vetítve 75-80 milliárd forintos online forgalom várható – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index című kutatássorozat idei negyedik jelentéséből.

Tökmindegy mikor van a Blekkfrájdéj, a lényeg, hogy sokat keres rajta az e-piac

Bár idén is volt már Black Friday – nem is egyszer, és nem is csak egy napig – valójában alig 5 évvel az akció-típus hazai megjelenését követően a szezon dinamikája visszatért a Fekete Péntek bevezetése előtt megszokott, kiegyensúlyozottan erős hónaphoz. A Fekete Péntek egy 24 órás rohamból 2019-re az egész novembert meghatározó akciós idénnyé vált, mely a korábbiaknál fenntarthatóbb, átgondoltabb, kiszámíthatóbb módon alapozza meg a karácsonyi szezont.

A belföldi online kiskereskedelem forgalma idén megközelíti a nettó 500 milliárd forintot

A hazai online kiskereskedelem 2019 harmadik negyedévében 113 milliárd forint forgalmat ért el, ami 16%-os növekedés 2018 hasonló időszakához képest. Az év első kilenc hónapjában már több mint 320 milliárd forint bevételt realizált az online szektor, ami – tekintettel az utolsó negyedév hagyományosan erős szerepére – idén is közel 17%-os bővülést vetít előre.

Fekete Péntek helyett Fekete November

2019-ben a Black Friday az USA-ban a hónap legvégére, november 29-re esik, ám a hazai kereskedők többsége idén nem várta meg ezt a hónap végi dátumot. Míg az amerikai piacon szinte elképzelhetetlen, hogy a „Cyber Five” ünnepek – köztük a legfontosabb Black Friday és Cyber Monday – áthelyezésre kerüljenek, addig a magyar online kereskedők már november elején elkezdték hirdetni a Fekete Péntek akciókat, nem ragaszkodva se az eredeti dátumhoz, se a névben szereplő pénteki naphoz.

A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása szerint, a magyar piacon működő webáruházak 65%-a november 29-i dátumot tekinti az „igazi” Black Friday-nek. Ennek ellenére – követve a hazai piac dinamikáját és a nagy e-kereskedők gyakorlatát – az ezzel a névvel meghirdetett akciókat az e-kereskedők 73%-a már megtartotta valamelyik korábbi novemberi napon (vagy napokon).

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

A tavalyi szezonhoz hasonlóan a legtöbb magyar webáruház ráadásul nem csak egy napra sűrítette a 2019-es Black Friday ajánlatokat, hanem több kiemelt napot, esetleg akciós hetet / heteket hirdetett: 62% a választott péntekhez kapcsolódó teljes hétvégére is meghirdette az akciót, a webáruházak 4%-a, pedig legalább egy hétig elnyújtotta a kedvezményes ajánlatokat, akár folyamatosan más és más termékkínálatot akciózva – így gyakorlatilag november bármely napján vásárolva találkozhattunk Black Friday ajánlatokkal.

17,5% az átlagos kedvezmény

A webáruházak 71%-a jellemzően 20% vagy az alatti kedvezménnyel készül(t), szűk azon termékek köre, ahol ennél magasabb árkedvezménnyel lehet számolni. Az e-kereskedők szerint az átlagos Fekete Péntek-kedvezmény pedig idén 17,5% körül alakul.

75-80 milliárdos novemberi forgalom

A Black Friday promóciók átalakulása miatt a teljes online kereskedelemre vetítve, a kifejezetten ezen alkalomhoz kapcsolódó forgalmat már nem lehet egzakt módon mérni. Amíg a korábbi években a novemberi forgalom nagy része ténylegesen egy-két – Black Friday-nek hívott – kiemelt napon generálódott, addig idén egy jóval kiegyensúlyozottabb, a hónap egészére eloszló kereslet-kínálat jellemzi a “Black Friday köntösbe” öltözött novembert.

A GKI Digital előrejelzése szerint 2019-ben is november lesz az e-kereskedelem legerősebb hónapja. Az összesített online forgalom nettó 75-80 milliárd forint körül várható, ami duplája az egy hónapra jutó átlagos online forgalomnak, 17-18%-kal meghaladva a 2018-as november eredményeit.

Az ajánlatok sűrűjében nehezebb a döntés

A magyar Fekete Péntek akciókat övező kereskedői gyakorlat alaposan megnehezítette a vásárlók helyzetét: egyre nehezebb mérlegelni, hogy valójában mikor is érdemes vásárolni. A folyamatos akciók révén a vásárlókban egyre kevésbé jelentkezik a „kihagyhatatlanság” érzése, elvesztette a Black Friday azt a különlegességét, hogy egyetlen napra sűrítve kapjuk meg az év legjobb ajánlatait.

Kiegyensúlyozottabban indult a szezon

Az e-kereskedelmet kiszolgáló csomaglogisztika már november eleje óta folyamatosan magasabb csomagszámot kezel, ám a hónap összességében a korábbi évekhez képest sokkal kiegyensúlyozottabb, így mind a kereskedőknek, mind pedig a futárszolgálatoknak könnyebb gazdálkodni az erőforrással.

A vásárlók is gyakorlottabbak, jobban tolerálják az ilyenkor előforduló hosszabb szállítási határidőket, de csak akkor, ha a webáruház ezt előzetesen, pontosan kommunikálja.

A többcsatornás értékesítési modellben működő kereskedőnél pedig az év ezen időszakában az átlagosnál gyakoribb a „click and collect” (személyes bolti) átvétel, mert ezzel némileg gyorsítható az átvétel folyamata. Az online vásárlók 15%-a kifejezetten ezt preferálja.

Az ingyenes szállítás a meghatározó webáruházak palettájáról egyre inkább eltűnik, ezt a lehetőséget jellemzően csak a frissen piacra lépett, még bázist építő webáruházak kínálják. A szállítás beárazása mellett egyre gyakoribb az utánvét fizetőssé tétele is.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Mi jön most? Mi lesz a szigorítás után?

A mostani kilátások szerint az év végéig akár a 2 százalékos szintig növekedhet az alapkamat az inflációs kockázatok miatt. Az infláció gyorsulása mellett az inflációs várakozások is kedvezőtlenül alakultak, 3-8 százalék között szóródnak, hasonlóan magas plafonra pedig régen volt példa.
2021. 07. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint egy éve a COVID árnyékában a kiskereskedelmi szektor

A KSH által tavaly nyár elején közzétett adatok szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene tavaly áprilisban 10%-kal csökkent 2019 áprilisához képest. Ezzel egy évek óta tartó, felfelé ívelő trend tört meg a szektorban, elérve a mélypontot. A csökkenést teljes egészében a járványhelyzet okozta, és az egyes országrészeket eltérően érintette: míg a fővárosban és környékén, illetve a nyugati országrészben csökkent, addig egyes keleti járásokban kisebb mértékben bővült a forgalom. Az élelmiszer-kiskereskedelem forgalmi volumene ugyan tartotta magát, de a nem élelmiszer-kiskereskedelem, illetve különösen a gépjármű- és járműalkatrész üzletek eladásai drasztikusan csökkentek.
2021. 07. 30. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.
2021. 07. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre tovább élünk, egyre korábban kellene elkezdeni félretenni

Magyarországon ma a férfiak várhatóan 15 évet, a nők 20 évet töltenek majd nyugdíjban. Azonban az Európai Bizottság riportja szerint ez mindkét nem esetében 6-7 évvel fog növekedni 2070-ig. Azért, hogy ez az időszak valóban a megérdemelt pihenéssel teljen, fontos időben megkezdeni az időskori megtakarításokat. Az OTP Nyugdíjpénztár szakértői pedig azt is elárulták, milyen lehetőségek várják a tagokat a nyugdíjkorhatár betöltése után.
2021. 07. 30. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szingapúrból érkezik a HEINEKEN Hungária új pénzügyi igazgatója

Rachel Averill augusztus 1-én váltja Alena Mazanikovát a HEINEKEN Hungária pénzügyi osztályának élén. Az új pénzügyi igazgató Szingapúrból költözik Budapestre, hogy a kontrolling és üzleti partnerkapcsolat-építés terén megszerzett tapasztalatait a magyar leányvállalat érdekében kamatoztassa.
2021. 07. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életműdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének oktatója

Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.
2021. 07. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyógyászati segédeszköz forgalmazók is csatlakoznak az egészségügyi szakdolgozók demonstrációjához

A legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz (gyse) szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) támogatja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az egészségügyi szakdolgozók akcióját, jobb munkakörülményeket, biztonságos, munkaeszközöket és béremelést követelve. A MESZK és a FESZ július 31-ére a Hősök terére hívja tagjait és a teljes gyse szakmát. A FESZ álláspontja szerint a betegek kiszolgálásában végzett munkájáért minden egészségügyi szakembernek jár a tisztességes fizetés. Felhívják a kormányzat figyelmét, hogy a gyse finanszírozásban tizennyolc éve rögzített árak és az euro árfolyamának emelkedése miatt az ágazat számos szereplője a működésképtelenség határára ért, miközben másfél millió segédeszközzel élő embert, évi négymillió receptet szolgálnak ki termékeikkel Magyarországon.
2021. 07. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködik a jövőben a NÚSZ Zrt. és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) a bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása, az áldozattá válás megelőzése és az áldozatok segítése érdekében fog össze, kiemelten a közlekedéssel összefüggő események tekintetében. Az erről szóló együttműködési megállapodást Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója és Dr. Hatala József ny. r. altábornagy, az NBT elnöke írta alá a mai napon.
2021. 07. 30. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar munkaerőpiac: Feszes hónapok jöhetnek

A szezonális munkák indulása ellenére júniusban nem csökkent a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma viszont magas és egyre több szektorban alakulhat ki munkaerőhiány a gazdaság gyors visszapattanása miatt, ez pedig feszes munkaerőpiaci helyzetet vetít előre.
2021. 07. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesítő volt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 758,53 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 48 286,06 ponton zárt csütörtökön.
2021. 07. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pénzügyi hatékonysághoz most költségcsökkentésen keresztül vezethet a bankok útja

A költséghatékonysági kérdések ismét a bankok napirendjének vezető helyén állnak, ahol sok múlik a jó helyzetértékelésen, a konkrét lépéseken és a vezetők elkötelezettségén. Ennek apropóján a KPMG nemrégiben a világ top bankjainak 200 felsővezetőjét kérdezte meg a múlt és a jelen költségcsökkentési stratégiáiról, hogy első kézből kaphassunk ismereteket a választott taktikákról és prioritásokról.
2021. 07. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Majdnem száz forinttal olcsóbb egy mosás a legjobb folyékony mosószerrel

Döbbenetes eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson - tájékoztatott csütörtökön a minisztérium.
2021. 07. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További drágulásra számítanak az agrárium szereplői

Tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat helyzetét mérő Takarék AgrárTrend Index értéke kismértékben tovább emelkedett a második negyedévben. A piaci szereplők helyzetértékelése főként a baromfi, a szőlő-bor és szántóföldi növénytermesztésre alapozott termékpályákon javult, a többi alágazatban alapvetően stagnálás, minimális csökkenés figyelhető meg. Azzal az élelmiszerpiac minden szereplője egyetért, hogy a nyersanyagok drágulása nem épült még be teljesen az értékesítési árakba. A Takarékbank Agrár Üzletágának szakértői is arra számítanak, hogy az élelmiszerárak a következő egy évben tovább emelkednek, és egy többéves növekedési ciklusra is számítani kell.
2021. 07. 29. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

30 percen belüli pénzvisszatérítést vezet be az eMAG és a Mastercard

A Mastercard és az eMAG bejelentette, hogy Magyarországon elsőként az eMAG-nál vált elérhetővé a gyors visszatérítés nevű szolgáltatás, amely a több napos pénzvisszatérítési folyamatot legfeljebb 30 percre csökkenti. A lehetőséggel azok a kártyabirtokosok élhetnek, akik az adott terméket mentett kártyás fizetéssel rendelték.
2021. 07. 29. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágulásra készülnek az édességgyártók

Drágulásra készülnek az édességgyártó vállalkozások, de a termelés korszerűsítésével megőrizhetik a versenyképességüket - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnök, a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2021. 07. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladja a hat tonnát a búza termésátlaga Tolna megyében

Meghaladja a hat tonnát az őszi búza termésátlaga Tolna megyében, ami a tavalyi átlagnál magasabb, de elmarad a korábbi évek mennyiségétől - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei elnöke az MTI-vel.
2021. 07. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: