Tovább gyengül a forint - újra 300-nál az euró

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)

EUR/HUF (297,70 – 301,70): Gyengülésnek vette az irányt a hazai deviza a kamatdöntés bejelentése előtt, a reggel még 298,50-es szinten járó árfolyam délutánra a 300-as szintig gyengült. A bejelentés után, ami a várt 20 bázispontos csökkentés volt, fordult az irány és a nap végére 299-en állapodott meg a kurzus. A nemrég még 10 bázispontosra várt vágás helyett bejelentett 20 pontos lépést, a jegybanki indoklás szerint egyrészt a tartósan alacsony infláció és kibocsájtás, másrészt a nemzetközi hangulat javulása (a Fed várt lépésének elmaradása), a kockázati felárak csökkenése tette lehetővé.

 

 

Az indoklás kitért az óvatos monetáris politika fontosságára, de inkább az tűnik valószínűnek, hogy 3,5% alá is csökkenhet év végéig az alapkamat. A jegybank optimista hangot ütött meg a jövő évi folyamatokat illetően: alacsonyabb inflációra és nagyobb mértékű gazdasági növekedésre számítanak. A forint gyengülésére, bár annak mértéke korán sem nevezhető drámainak, érdemes lehet figyelni, mivel a piac kezdi feldolgozni az új helyzetet, ami akár a „Fed előtti” árfolyamszintek visszatérését is jelentheti, az EUR/USD árfolyamának korrekciójával párhuzamosan. Ha ehhez hozzáadjuk a hazai vonatkozású hírek (költségvetés, devizahitelek) lehetséges negatív hatásait, könnyen előfordulhat, hogy ismét tartósan 300 fölötti szinteket látunk.     
 
EUR/USD (1,3410 – 1,3540): Hatott az EKB elnökének hétfői nyilatkozata, az új LTRO program és laza monetáris politikát említő beszéd után gyengülésnek indult az európai közös deviza. Persze ezek mellett a rosszabb német adatok, és az elhúzódó német kormányalakítási tárgyalások (akár egy újabb választás kiírása sem tűnik elképzelhetetlenek) is gyengítették az eurót. Az egész Euró zónának, és az Uniónak is jó lenne egy gyors kormányalakítás.

 

 

Az amerikai adósságplafon körüli hírek meglepő módon nem gyengítik a zöld hasút. A piac nem tartja realisztikusnak, hogy (ha csak technikailag is) becsődölhet a világ vezető gazdasága. Az elhúzódó megegyezés miatt kinéz némi hétvégi munka a Kongresszusnak, ha jövő hétfőig meg akarják oldani a kérdést. A GfK index jobb lett a vártnál, de a mai nap legfontosabb adata a tartós fogyasztási cikkek rendelés állományának változása lesz az USA-ból. A piac lassan kezd majd visszatérni az adatvezérelt módba, mivel jobb híján ezekből próbálja majd kitalálni, hogy mi várható a Fed háza tájáról.   
 
CHF/HUF (241,50 – 244,50): Továbbra is a safe haven faktor miatt erős a frank, és kerülgeti az 1,23-as szintet. Amíg nem tisztázódik a németországi helyzet addig maradhatunk ennek a szintnek a közelében, ami a gyengébb forinttal kombinálva akár tartósan 244 fölötti szinteket eredményezhet.

 


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: