Továbbra sem talál magára a hazai idegenforgalom

A KSH adatai szerint az év első kilenc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi, valamint a belföldi vendégek, illetve vendégéjszakák száma 11, illetve 6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszaki értéktől. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 9 százalékkal mérséklődött. Szeptemberben is – akár az első nyolc hónap mindegyikében – alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban.

A szálláshely-szolgáltatási piacot 2009 eleje óta visszaesés jellemzi, a trendforduló egyelőre nem következett be. 2009. január–szeptemberben 2512 ezer külföldi vendég 7320 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyformán 11 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakához képest.

 

Németország, Lengyelország, Olaszország, Románia, Hollandia, Egyesült Államok, Franciaország esetében visszaesés volt a vendégéjszakák számában, Nagy-Britannia tekintetében jelentős, 25 százalékos volt a csökkenés az elmúlt évi emelkedést követően. Az Egyesült Államokból érkező vendégek 26 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken. Hét küldő ország – Ausztria, Csehország, Szlovákia, Kína, Finnország, Izrael, Svájc –, valamint a kis súlyt képviselő Afrika esetében bővült a vendégforgalom.

 

Legnagyobb mértékben a szlovák állampolgárok által eltöltött vendégéjszakák száma nőtt (31%-kal). A külföldivendég-forgalom 77 százalékát realizáló szállodákban minden kategóriában mérséklődött az eltöltött éjszakák száma. Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 3058 ezer belföldi vendéget és 7608 ezer belföldivendég- éjszakát jelentettek, a vendégek és az éjszakák száma egyaránt 6 százalékkal csökkent.

 

A belföldivendég- forgalom 59 százalékát fogadó szállodákban 7 százalékkal csökkent az éjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vendégek körében népszerű – a vendégéjszakák 14 százalékát regisztráló – panziók esetében 13 százalékos elmaradás következett be. A különböző utazási célok közül a hivatalos célból, illetve a konferenciára, kongresszusra érkezők együttes aránya 27 százalék, mely 3 százalékponttal esett vissza a 2008 január–szeptemberében mért értékhez képest.

 

A szabadidős céllal történő utazások 11 százalékának elsődleges célja az egészségturizmus volt. 2009. január–szeptemberben a szállodai vendégek 27 százalékát a gyógy- és wellness-szállodák fogadták, a szállodák külföldi vendégeinek 16 és belföldi vendégeinek 39 százaléka vett igénybe ilyen típusú szolgáltatásokat. A kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek többsége egyénileg foglalta le szállását, mindössze 26 százalékuk utazási irodák által, az elektronikus úton bonyolított szállásfoglalások aránya pedig 29 százalék volt.

 

Az év első kilenc hónapjában a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 44 százalékos volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák 54, a négycsillagos házak pedig 49 százalékos foglaltságot értek el. 2009. január– szeptemberben a legnagyobb kihasználtsági arány a gyógyszállodák esetében figyelhető meg (58%), bár kapacitáskihasználtságuk 5 százalékponttal maradt el a 2008-ban mért szinttől.

 

A Balatonon és Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma az első kilenc hónap során 8, illetve 13 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben. A vendégforgalom visszaesése a Közép-Dunántúl kivételével valamennyi turisztikai régiót jellemezte. A kereskedelmi szálláshelyek összesen 172 milliárd forint bruttó árbevételt értek el 2009. január– szeptemberben, ezen belül a szállásdíjbevétel 101 milliárd forint volt. Az összes bevétel folyó áron 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

 

A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 003 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) pedig 6659 forint, 2008-ban ugyanezek a mutatók 14 813, illetve 7427 forintot tettek ki. Az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel jelentős csökkenését aszállodák szobakapacitás-kihasználtságának 6 százalékpontos visszaesése is befolyásolta. Az átlagárak alakulása a külföldivendég-forgalom jelentős súlya következtében erősen függött a hektikusan (265–316 forint) mozgó forint/euró árfolyamtól.

 

A szálláshely-szolgáltatásban a harmadik negyedévben már a 18 százalékos általános forgalmi adó volt érvényben. Ebben az időszakban a szállodák nettó átlagárának változása eltért a bruttó átlagárétól, vagy jobban növekedett azoknál, vagy – az ötcsillagos házak esetében augusztusban és szeptemberben, a négycsillagos egységek esetén szeptemberben – kevésbé csökkent.

 

A kereskedelmi vendéglátóhelyek 2009. január–augusztusban 390 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, mely 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának adatától. A vendéglátóhelyek árbevételének 11 százaléka származott a kereskedelmi szálláshelyen üzemeltetett üzletekből. A szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatások 2009. január–szeptemberre számított árindexe 2, illetve 6,3 százalékos növekedést jelzett az egy évvel korábbi szinthez képest.

 

2009. szeptember 30-án a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2460 volt, ezen belül a 829 szálloda 50 ezer szobával, a 996 panzió 12 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek száma (turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház és kemping) 635 volt. A kettő-, négy- és ötcsillagos, ezeken belül a wellness-, apartmanszállodák, valamint az ifjúsági szállók és üdülőházak kapacitása gyarapodott, a többi szálláshely kapacitása ezzel szemben csökkent 2008 azonos időpontjához viszonyítva. A szálláshely-szolgáltatást nyújtó vállalkozások a szálláshelyeken szeptemberben közvetlenül 29 ezer főt foglalkoztattak, amely 6 százalékkal volt kevesebb, mint az elmúlt évben.

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: <a href="https://www.creativeknittingmagazine.com/hu-hu/" target="_blank">külföldi casino</a>, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás: