Tőzsdére készül a ViVeTech

A 2011 óta működő ViVeTech Zrt. 2021 második felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén. Ehhez most 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert el a BÉT Mentoring Programjától, a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázatán. A cég saját fejlesztésű szoftverével és ahhoz kapcsolódó új szolgáltatáscsomagjával készül belépni a nyugat-európai piacra és a tőkebevonással ezt kívánja finanszírozni. A ViVeTech tervezi továbbá, hogy csatlakozik a BÉT ELITE programjához.

Tőzsdére készül a ViVeTech

A magyar tulajdonú ViVeTech Zrt. 2011 óta aktív, tevékenysége elsősorban az IT biztonságra, azon belül többek között az információbiztonsági stratégiák kialakításával, üzletfolytonossági tervek és üzleti hatáselemzések előkészítésével, minőségbiztosítással és projekt menedzsment támogatással kapcsolatos tanácsadásra, illetve saját fejlesztésű szoftvermegoldásainak a fejlesztésére terjed ki.

A ViVeTech már több éve nyújt IT-biztonsági szolgáltatásokat magyar kritikus infrastruktúra (KI) szolgáltatóknak, és a tapasztalatokra építve olyan szoftver fejlesztését jelentette be nemrégiben, amely segíti a KI szolgáltatóknak a jogszabályoknak való megfelelést. A 100 százalékban magyar fejlesztésű ViVeSec szoftver egy teljeskörű automatizált szolgáltatás, amely lehetővé teszi az ISO27001 információbiztonsági szabvány egyszerű és költséghatékony bevezetését. Külön előnye, hogy rugalmasan alakítható a különböző országok eltérő szabályozási előírásaihoz. A szoftver támogatja az ISO27001 szabvány, valamint a BSI minőségbiztosítási szervezet által megkövetelt iparág- és országspecifikus elvárásoknak való megfelelést - beleértve az információbiztonsági irányítási rendszer bevezetését, a minősítés megszerzését, valamint a rendszer fenntartását, a minőség folyamatos kontrollját is.

A magyar piacon elért sikerek után a cég Nyugat-Európában is piacra kíván lépni új szoftverével és szolgáltatásaival, és ehhez kíván tőkét bevonni a tőzsdén keresztül.   

„A terjeszkedéshez forrásbevonásra van szükség, és ehhez a tőzsde nyújtotta transzparencia, illetve a tőzsdei cégek iránti fokozott bizalom miatt döntöttünk úgy, hogy a részvénykibocsátás útját választjuk. A Mentor Program keretében elnyert támogatás megerősített minket, hogy helyes döntést hoztunk, hiszen egy nagy lépéssel közelebb kerültünk a BÉT Xtend piachoz. Szeretném megköszönni társaságunk minden munkatársa nevében a Budapesti Értéktőzsde bizalmát” – mondta el Márton Miklós, a ViVeTech Zrt. vezérigazgatója.

A vállalat most 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a BÉT Mentor Program keretén belül, amely a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázata. Továbbá a ViVetech tervezi, hogy csatlakozik a BÉT ELITE programjához, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, globálisan több mint 1500 résztvevő céget jegyző képzéssorozathoz.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás: