Trichet - Éberen kell figyelni az árszint alakulását

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kormányzótanácsi ülésén egyhangú döntéssel - a várakozásoknak megfelelően - nem változtatott 1 százalékos alapkamatán. Trichet elnök nem zárta ki az alapkamat emelésének lehetőségét a következő kamatülések egyikén.

Az EKB az egy napos, egy hetes és egy hónapos likviditási tendereinek kamatán sem változtatott. A bankok számára fenntartott egy napos likviditási kölcsöneszköz kamata továbbra is 1,75 százalék, míg az egy napos letéteké - amellyel a piac túlzott likviditását szívja fel az EKB - 0,25 százalék.

 

Az EKB irányadó kamata 2000-től 2008 októberéig 4,25 százalék volt, utána pedig a világméretű gazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan folyamatosan csökkent, egészen 2009 májusáig. Az EKB kormányzótanácsa legutóbb akkor csökkentette a kamatot, 25 bázisponttal 1 százalékra.

 

Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet a kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: EKB "éberen figyeli" az árszint alakulását. "Alapvető fontosságú, hogy az inflációs várakozások továbbra is le legyenek horgonyozva" - tette hozzá a jegybankelnök. Trichet újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: "lehetséges", hogy a következő kamatülések egyikén kamatot emeljen az EKB kormányzótanácsa.

 

Az euróövezeti gazdaságok növekedési kilátásairól szólva elmondta: az adatok azt jelzik, hogy a gazdasági tevékenység növekedésének üteme tovább gyorsul, de még mindig erős bizonytalanság tapasztalható. Az inflációs veszélyekről szólva Trichet kifejtette: a nyomás továbbra is fennáll, elsősorban a nyersanyag- és energiaárak növekedése miatt.

 

Az EKB 2011-ben 2,0 és 2,6 százalék közötti éves inflációra számít, míg 2012-ben 1,0 és 2,4 százalék közöttire. A legutóbbi, decemberi számításhoz képest mindkét tartomány alsó határát emelte az EKB. Trichet hangsúlyozta ugyanakkor: a számítások a február közepi állapotokat tükrözik, így nem tartalmazzák az olajár elmúlt időszakban bekövetkezett növekedését. Az európai statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közölte felülvizsgált januári inflációs adatait.

 

Ezek szerint a fogyasztói árak 2,3 százalékkal emelkedtek januárban az egy évvel korábbi szinthez képest a 17 tagú euróövezetben. Az idén januárinál nagyobb inflációt legutóbb 2008 októberében mértek, akkor 3,2 százalékos volt a drágulás mértéke. A 27 tagországban 2,7 százalékot tett ki az infláció januárban, ugyanannyit, mint decemberben.

 

Az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai az infláció tovább nőtt februárban. A statisztikai hivatal gyorsbecslése szerint 2,4 százalékos éves szintű infláció várható az euróövezetben februárban. Újságírói kérdésre válaszolva Trichet elmondta: Az Európai Központi Bank (EKB) "nagyon elégedetlen a magyar kormány álláspontjával" a jegybanki törvény módosításával kapcsolatosan.

 

Az EKB-elnök kifejtette: az EKB korábban már kifejtette álláspontját az ügyben. "Most vizsgáljuk a kérdést, és csak azután döntünk arról, hogy milyen jogi lépések optimálisak. A következő lépés ugyanakkor az Európai Bizottságé" - tette hozzá.

 

A jegybankelnök válaszában úgy fogalmazott: "nem zárok ki semmilyen lehetőséget". A kamatdöntést követően az euró/dollár kurzus négy havi csúcs közelében mozgott, miután elemzők egyre inkább úgy látják, hogy a közeljövőben kamatot emelhet az EKB. A kamatdöntés nyilvánosságra hozatala előtti 1,3864-es szintről Trichet nyilatkozataira 1,3976-os szintre szökött az euró/dollár kurzus, áttörve ezzel a Commerzbank által ellenállási pontnak nevezett 1,3960-os árfolyamot. (MTI)


Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás: