USA piacok - Új csúcsra emelkedet az S&P 500
A Dow index mindössze 2,18 ponttal, 15.371,65 pontra csökkent, addig a Nasdaq Composite index 23,71 ponttal, 0,62 százalékkal 3.863,15 pontra, míg az S&P 500 index 11,61 ponttal, 0,67 százalékkal 1.733,15 pontra emelkedett, ami új történelmi csúcspontnak számít.
DJIA index
A Dow index emelkedését az IBM 6,37 százalékos és a Goldman Sachs 2,42 százalékos esése húzta vissza, miután mindkét vállalat csalódást keltő harmadik negyedéves gyorsjelentéssel állt elő. Ugyanakkor az American Express és a Verzion vállalatok árfolyama meredeken emelkedett, előbbi 5,1 százalékkal, utóbbi 3,5 százalékkal nőtt.
S&P 500 index
A Goldman Sachs bank negyedéves jelentése szerint a teljes bevétele 20 százalékkal csökkent és 6,72 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben. Ez jóval alatta maradt az elemzők által várt 7,36 milliárd dolláros bevételnek. A bank nyeresége 2013 harmadik negyedévében 1,52 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 1,51 milliárd dollárhoz képest, de a negyedéves osztalék 10 százalékkal emelkedett. Az IBM negyedéves profitja nőtt, nagyobb volt a szakértők által vártnál, ugyanakkor a cég bevétele csökkent és kisebb lett a becsültnél.
Nasdaq Composite index
A nap folyamán publikálásra került két fontosabb makroadat is, az Egyesült Államok közép-atlanti térségében lassult a feldolgozóipari aktivitás növekedése októberben, a Philly Fed index értéke 19,8 pontra csökkent a szeptemberben mért 22,3 pontról. A munkanélküli segélykérelmek száma a múlt héten 15 ezerrel 358 ezerre csökkent.