Újabb motoros bandát tilottak be Hollandiában
2019. 06. 08. 05:30
A közrend védelmére hivatkoza azonnali hatállyal betiltotta a No Surrender nevű motoros klub hollandiai működését pénteken egy bíróság, mindössze néhány nappal azt követően, hogy hasonló ítélet született a Hells Angelsre vonatkozóan.
Az ügyben eljáró asseni törvényszék kimondta, hogy a No Surrender fenyegetést jelent a közrendre. Rámutattak, hogy számos tag érintett súlyos bűncselekményekben, amit a szervezet "kultúrája és struktúrája is elősegít".
Ez azt jelenti, hogy még a klub logóját és nevét ábrázoló ruhadarabok viselése is tilos lesz az országban.
A klubnak mintegy 30 helyi szervezete és 900 tagja van Hollandiában.
A No Surrender és a Hells Angels mellett a Saturdarah és a Bandidos nevű motoros bandák működését is betiltották korábban Hollandiában. A fellebbezések ügyében még nem született döntés.
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.