Újabb rendeletmódosítások segítik a gazdákat
Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósult agrár-vidékfejlesztési támogatásokról szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg és kedden délután 17 órakor lépett hatályba. A különféle agrártámogatásokat külön-külön rendeletben szabályozta a szaktárcát vezető miniszter, a korábbi jogszabályokat egészítette ki egyebek mellett a visszafizetési szabályokkal a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az új rendelet 50 korábbi tárcarendeletet módosít. Az első, a visszafizetésről intézkedő módosítás az építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatásokat szabályozó rendelethez kapcsolódik. Egy másik vidékfejlesztési miniszteri rendelet a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatások feltételeit szabályozta.
Az új rendelet előírja azt is, hogy a támogatottaknak miként kell adatokat szolgáltatniuk a gazdaságukról. A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárságának közlése szerint a szóban forgó módosításra elsősorban azért került sor, hogy a gazdákra nehezedő terhek, valamint a szankciók csökkenjenek. Ezt szolgálja bizonyos határidők hosszabbítása és a gyakorlatban fellépő problémák megoldásának segítése is. A módosítás enyhíti, egységesíti és pontosítja a szankciókat, valamint maximálja a visszafizetendő összeget. Az enyhítés nemcsak a támogatási, hanem a fenntartási időszak szankcióira is vonatkozik, és egyaránt kiterjed a folyamatban levő, valamint a jogorvoslattal érintett eljárásokra. Enyhülnek az elszámolási kötelezettség általános eljárási szabályai is.
Jelenleg ugyanis több száz olyan ügy van folyamatban, amely így kedvező elbírálást nyerhet, és az érintettek kihasználhatják a még hátralévő megvalósítási és utolsó kifizetési kérelem benyújtási időszakot. Emellett a folyamatban lévő másodfokú vagy bírósági eljárásokra átmeneti rendelkezés vonatkozik, így a gazdálkodókat akkor sem éri hátrány, ha a döntéshozatalig lejár a megvalósítási határidő vagy éppen túl kevés idő jutna a megvalósításra. Így az érintettek hatékonyabban használhatják fel a rendelkezésükre álló forrásokat és teljesíteni tudják pénzügyi kötelezettségeiket.
Továbbá bizonyos fogalmak módosításával, pontosításával a gazdálkodókra lényegesen kisebb teher hárul, a gazdák mentesülnek az indokolatlan büntetések megfizetése alól, ez pedig hozzájárul versenyképességük erősítéséhez. Az utolsó kifizetési kérelmek benyújtásával kapcsolatos felesleges előírások is módosultak, vagyis a gazdák számára követhetőbbé váltak. Így a kérelmek feldolgozásának folyamata is egyszerűbbé válik, kevesebb ellenőrzési pontot tartalmaz. Az egyes jogcímrendeletek technikai módosításai szintén egyszerűsödnek. A rendeletek módosítása a gazdák egyértelmű támogatása mellett hozzájárul a 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklusban lekötött, Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból kifizetett pénzösszegek optimálisabb felhasználásához is - tájékoztatott az államtitkárság.