Újra MagyarBrands díjazott a Kulcs-Soft!
A MagyarBrands harmadik éve foglalkozik a minőségi és megbízható, tradicionálisan vagy történetileg hazánkhoz köthető márkák rangsorolásával. A díjra valamennyi magyar vonatkozású márka pályázhatott, valamint a szakértői bizottság a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának adatbázisa szerint is jelölhetett cégeket. A rangsorolási és jelölési kritériumok a tradíció, menedzsment, foglalkoztatottság, tulajdon, reputáció, identitás, ismertség szempontok alapján történt, mely az úgynevezett MagyarBrands-indikátor pontszámot alkotta meg.
A MagyarBrands szakmai bizottság vezetői dr. Serényi János, a MagyarBrands program elnöke, dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, dr. Salgó István, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért elnöke.
Kulcs-Soft sikertöténet
Az 1989-ben alapított Kulcs-Soft mindig is fontosnak tartotta hazai identitásának hangsúlyozását, a magyar IT szektorban való aktív részvételét, valamint a magyar informatika jó hírének terjesztését. Kulcsár Tibor által alapított és már közel 25 esztendeje irányított, 41 ezer ügyféllel rendelkező vállalat a legfontosabb szereplője Magyarország ügyviteli rendszerekhez köthető piacának, melyet szoftvereik kimagasló tudása, remek kezelhetősége, elérhető ára, valamint a hozzájuk köthető „Kulcs-Soft minőség” elv által vezérelt kísérő szolgáltatásoknak köszönhet.
A már 3 éve tőzsdén szereplő cég sikertörténete klasszikusnak mondható az IT világban, hiszen maga Kulcsár Tibor egyedül, egy kis irodában kezdte el fejleszteni első készlet-nyilvántartási programját, mely után hamar körvonalazódott a hatalmas üzleti lehetőség az ügyviteli programok világában. Évről-évre sikerült megsokszorozni az ügyfelek számát, melynek köszönhetően mára már 41 ezer elégedett kis- és középvállalkozás, vállalkozó mondhatja el magáról, hogy Kulcs-Soft szoftvereket használ.
A jövő
Az ötszörös SuperBrands és a már kétszeres MagyarBrands díjas Kulcs-Soft évről-évre igyekszik fejlődni és növekedni, jelenlegi legfőbb törekvései között a külföldi piacokra való biztos részvétel kiharcolása tartozik, ennek eredményeképpen már napjainkban is sorra jelennek meg a cég informatikai megoldásai különböző országokban. Emellett elsősorban az online, Cloud Computing, azaz felhő alapú szolgáltatások, iPhone és iPad applikációk és egyéb, multiplatformú fejlesztések jelentik a Kulcs-Soft főbb törekvéseit.