Újraindítás helyett újragondolás: az okos vállalatoké a jövő a pandémia után

A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszköz lehet a túlélésre. Az IBM szerint a vállalatoknak nem újraindítani kell magukat, hanem újragondolni a működésüket. Ehhez ad támpontokat október 27-én az IBM a Think Digital Summitonline konferencia, amelyen ingyenesen lehet részt venni.

Újraindítás helyett újragondolás: az okos vállalatoké a jövő a pandémia után

Az IBM nemrég megjelent globális kutatása szerint a koronavírus-járvány nemhogy visszavetette, hanem felgyorsította a vállalatok digitális transzformációját; ez a közép-kelet-európai régióra is igaz. A 20 iparágban és 22 országban több mint 3800 felsővezető megkérdezésével készült tanulmányból az is kiderül, hogy 10 vállalatból 6 felgyorsította a digitális átállást a járvány miatt. A COVID-19 és az üzleti élet jövője című tanulmányban az IBM három kulcsterületet azonosít, ahol a sikeres vállalatvezetők proaktívak:

1. a szervezeti rugalmasság, a mesterséges intelligencia (MI);
2. az automatizálás és más exponenciálisan fejlődő technológiák alkalmazása;
3. az új típusú vezetés, a dolgozói elkötelezettség és a dolgozók újszerű megközelítése.
 

„Ezek nemcsak divatos buzzword-ök, hanem az üzleti versenyképesség hajtómotorjai. Erről szól a IBM Think Digital Summitdigitális konferencia” – mutatott rá Johannes Maurer, az IBM dél-kelet-európai régióért felelős vezetője. „A vezető vállalatok számára a digitális transzformáció már nem kérdés, és a járvány mindenkit arra kényszerít, hogy gyorsan bepótolja a lemaradását ezen a téren. Mindeközben ugyanis már egy másik, nagyon fontos problémára is oda kell figyelni: kutatásunk konklúziója az, hogy a munkaerő megtartása, a kiégés kezelése a versenyképesség egyik kulcsa. A digitalizáció ezen a téren is segítséget nyújthat: hosszú távon azok a vezetők válhatnak sikeressé, akik empatikusak, elősegítik a személyes számonkérhetőségét, és támogatják az olyan csapatmunkát, amelyekben alkalmazzák a design thinking-et, az agilis módszereket, valamint a DevOps eszközeit és technikáit. Ebben és ezen területeken igyekszünk segíteni, jó példákat, bevezethető gyakorlatokat mutatni a konferencián.”
 
Az eseménnyel együtt az IBM a dél-kelet-európai régióból számos olyan vállalatot mutat be, amelyek az IBM-hez fordultak azért, hogy a digitális megújulás segítségével kiváló eredményeket érjenek el.
 
Az egyik ilyen cég az Antenna Hungária Zrt. (AH). A nagymúltú állami vállalat hagyományosan a műsorterjesztésre és a távközlési szolgáltatásokra koncentrált. Az utóbbi időben azonban már olyan új terültekere is betört a vállalat, mint a rendezvénytechnika, a rendezvényszervezés, műsorgyártás, illetve IT és IT biztonsági szolgáltatások biztosítása. A vállalat vezetősége 2019-ben határozta el, hogy kiterjesztik szolgáltatásaikat az IT biztonsági területekre is. Ezen döntés eredményeként az elmúlt másfél évben az IBM technológiájára alapozva alakították az Antenna Hungária Security Operation Center-t (SOC).

Az október 27-i konferencián a szakértők bemutatják a szolgáltatás bevezetésének történetét és azt, hogy miként segítették az IBM szakemberei az új szolgáltatási terület technológiai hátterének kialakítását.

Közösségi tudás, jó tapasztalatok megosztása

Az ingyenes szakmai napon többek között arról lesz szó, hogy az IT miként képes növelni a szervezeti rugalmasságot, hogyan konfiguráljunk új infrastruktúrát, miközben a kibervédelemre is ügyelünk, és miként lehet agilis módszerekkel okos vállalatot építeni.

-Az előadók között lesz többek között Aleksandra Mojsilović kutató, IBM Fellow, az IBM Research-nél a mesterséges intelligencia megbízhatóságával kapcsolatos kutatások vezetője, aki segít megérteni, hogy miként alkalmazható a mesterséges intelligencia biztonságosan az üzlet élet szinte bármely területén.
-Előad majd az IBM Infrastuktúra Szolgálatások régiós vezetője, Anna Nowosielska is, aki gyakorlati példákon keresztül mutatja be, miként lehet sikeresen és biztonságosan átköltöztetni egy vállalat akár teljes üzleti tevékenységét a felhőbe.
-Lee Harris, az IBM MSSP európai értékesítési vezetője szerint, ahogyan egyre több dolgot intézünk online, úgy válik teljesen általánossá a kiberbűnözés is. A jövőben az emberek által használt technológia minden egyes apró része folyamatos támadás alatt lesz. Előadásában megmutatja, hogy a Mátrix című film Neojaként hogyan vehetjük fel a harcot a totális kiberháború ellen.
-De mi van akkor, ha már elszenvedtük a kibertámadást? Ha nem voltunk felkészülve megfelelően? Ha a hackerek felfedeztek egy biztonsági rést és hatalmas károkat okoztak a vállalatnak? Ugyancsak kérdés lehet a vállalatok részéről, hogy miként előzzük meg, hogy egy alkalmazott visszaéljen fontos üzleti információkkal? A helyreállítás és a megfelelő válaszlépések, az IT-infrastruktúra felkészítése és más helyreállítással és megelőzéssel kapcsolatos tapasztalatokról fog beszélni az üzleti-folyamat specialista, Duncan Blain.

A konferencia vendége lesz az IBM mesterséges intelligenciával foglalkozó, több rangos elismeréssel rendelkező kutatója, Aleksandra Mojsilović, több régiós IBM-vezető, etikus hacker, valamint kiberbiztonsági szakértő is. Az ingyenes rendezvényre jelentkezni itt lehet. További esettanulmányok az IBM Think SEE blogján olvashatók.

Hozzászólások

Háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn az államfő által visszaküldött előterjesztésről szavazhatnak újra, míg kedden további húsz indítványról döntenek.
2020. 11. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megúszhatja a pótdíjat az, aki utólag éves autópálya-matricát vesz

Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
2020. 11. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csökkent a forgalom a héten, de erősödött a BUX

Csökkent a forgalom, de erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 308,90 ponton zárt pénteken, 1104,23 ponttal, 2,89 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2020. 11. 29. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult szeptembertől a fertőzöttek száma Magyarországon - egy ábrán

A naponta bejelentett új koronavírus-fertőzöttek száma covid-19
2020. 11. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

December 1-től újabb Volánbusz-állomásokon kötelező a jegyelővétel

A koronavírus-járvány elleni védekezés hatékonyságának fokozása érdekében december 1-től bővül azon autóbusz-állomások köre, ahol megszűnik az autóbusz-vezetői jegyértékesítés - közölte a Volánbusz Zrt. szombaton az MTI-vel.
2020. 11. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti szoftverfejlesztő-részlegét a Lufthansa Systems Hungária

Bővíti a légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részlegét Szegeden a Lufthansa Systems Hungária Kft. - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2020. 11. 29. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás a koronavírus ellen

Továbbra is a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás a koronavírus ellen - mondta Duda Ernő virológus, immunbiológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 11. 29. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a növekedés az OTT-ONE Nyrt.-nél

2020 harmadik negyedévében több mint 4 milliárd forintos árbevételt, illetve mintegy 60 millió forintos EBITDA értéket ért el az OTT-ONE Nyrt. – derült ki a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság mai napon közzétett, a 2020-as év első három negyedévére vonatkozó üzleti gyorsjelentéséből. A koronavírus-járvány okozta gazdasági lassulás továbbra sem éreztette hatását a társaság üzleti eredményein: a harmadik negyedévvel együtt éves árbevétele immár több mint 11 milliárd forint, amely közel 10 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában elért összeget. Az első féléves eredményeket jelentősen befolyásoló profiltisztítás, elsősorban az amortizációs költségek időarányos csökkenése formájában, a harmadik negyedévben már pozitív hatásként jelent meg a társaság számaiban.
2020. 11. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 11. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Virtuális adventi kalendáriumot indít a Müpa

Virtuális adventi kalendáriumot indít A művészet mindenkié címmel december elsejétől a Müpa a weboldalán.
2020. 11. 28. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 61 milliárd forintos támogatást kaphatnak a cégek fejlesztésekre

Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat - jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.
2020. 11. 28. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás

Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás, aminek maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
2020. 11. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 80 szabadvízi strand újulhat meg jövő nyárra

Több mint 80 szabadvízi strand újulhat meg országszerte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) strandfejlesztési programjának negyedik ütemében.
2020. 11. 28. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A véradások a veszélyhelyzet alatt is folyamatosak

Vérre a koronavírus-járvány idején is szükség van, a véradások a jelenlegi veszélyhelyzet alatt is folyamatosak, a biztonsági előírások megtartásával - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt az MTI-vel pénteken, a véradók napján.
2020. 11. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliós bírság közel száz, a piacot manipuláló tőzsdei ügylet miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 23 millió forint bírságot szabott ki a Bonatrevi Sales a.s cseh székhelyű társaságra a piaci manipulációt tiltó jogszabályi rendelkezések és a szavazati jog mértékének bejelentésére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt - közölte a jegybank az MTI-vel pénteken. Az MNB tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést is tett az ügyészségen.
2020. 11. 28. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,1 milliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál

Az ANY Biztonsági Nyomda 1,1 milliárd forintból hajt végre beruházást, amelyhez a kormány 502 millió forintos támogatást biztosít, ezzel mintegy 643 munkahelyet véd meg a vállalat Kőbányán a X. kerületben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ANY Biztonsági Nyomda beruházását bejelentő pénteki sajtótájékoztatón a vállalat budapesti gyárában.
2020. 11. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sport- és szabadidőközpont épült Székesfehérváron

Befejeződött a sport- és szabadidőközpont kivitelezése Székesfehérváron, a Palotavárosi tavaknál. A Terület- és Településfejlesztés Operatív Program forrásából megvalósult, 1,25 milliárd forint értékű fejlesztés projektzáró bejárását pénteken tartották.
2020. 11. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Ficsak idén online rendezi a jótékonysági adventi vásárt

Idén online rendezi meg a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) adventi jótékonysági akcióját és vásárát - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2020. 11. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus járvány alatt valósul meg a Szegedi Tudományegyetem Biobankjának felépítése és kialakítása

Megérkezett a Szegedi Tudományegyetem új Biobankjának 12 tonna súlyú, világszínvonalú mintatároló berendezése. A több mint 3 milliárd forint értékű, országosan is egyedülálló automatizált rendszer több millió biológiai minta tárolására lesz alkalmas.
2020. 11. 28. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

70 százalékkal nőtt a magyar cégek kivitele Kazahsztánba

A Magyarország és Kazahsztán közötti kereskedelem továbbra is stabil alapokon áll - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság hetedik, idén virtuálisan megtartott ülésén a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint, amelyet az MTI-hez pénteken juttattak el.
2020. 11. 28. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: