Uniós fejlesztéseket bemutató kiadványok jelentek meg
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a kiadványok felvázolják, hogyan javul a lakosság életminősége az uniós támogatásokból létrejött vagy a jövőben megvalósuló projekteknek köszönhetően. A fejlesztésben résztvevőknek pedig még inkább átláthatóvá és nyomon követhetővé teszik a fejlesztési rendszert, az azzal kapcsolatos működési kérdéseket - tette hozzá. A Fejlődés 172 pillanatban című kiadvány a 2007-2013 közötti uniós ciklusban támogatást kapott 63 ezer fejlesztés közül mutatja be főként azokat a projekteket, amelyek munkahelyteremtési, innovációs vagy gazdasági fejlődést támogató képességük miatt példaként szerepelhetnek a következő hétéves időszakra.
Az Épülő Magyarország elnevezésű összeállítás a fejlesztés irányáról, a 2014-2020-es uniós ciklusra benyújtott operatív programokról szól, a kormány fejlesztéspolitikai vízióját mutatja be a különböző fejlesztési szakterületeken. A kiadvány ismerteti például, hogyan alakul át a fejlesztési rendszer Magyarországon, miként változtak meg bizonyos szabályok a forrásfelhasználásnál és milyen céljuk van az operatív programoknak. Megszólal többek között Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke - tájékoztatott a helyettes államtitkár.
Első körben a két kötetből összesen mintegy 50 ezer példány jelent meg, amelyek ingyenesen elérhetőek többek között az MKIK megyei hálózatán, különböző kormányhivatalokon keresztül. Csepreghy Nándor végül kiemelte, hogy a közérthető fejlesztéspolitikai kommunikáció érdekében az újonnan megjelent kiadványok mellett számos más anyagot is publikáltak már - mint például a "63 ezer lépés Magyarországon" -, a jövőben pedig egyebek mellett mobiltelefonos applikáción keresztül is elérhetőek az uniós fejlesztések eredményei.