Uszodakomplexum épülhet a lágymányosi Tüske-csarnok mellett

A kormányzat hivatalos levélben értesítette a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ), hogy támogatja egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum felépítését a lágymányosi Tüske-csarnok mellett. Ennek köszönhetően Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök szerint a szövetség megpályázhatja a 2021-es világbajnokság rendezési jogát.

A sportvezető a Hódmezővásárhelyen vasárnap tartott sajtótájékoztatón emellett köszönetet mondott a város támogatásának, amelyet az olimpiai felkészülés alatt nyújtott az úszóknak: "a biztos felkészülési háttér is kell ahhoz, hogy az olimpiai döntőben az a néhány tized a mi bajnokaink javára döntsön". Gyárfás Tamás egyúttal jelezte, Hódmezővásárhely 2015-ben az európai úszósport figyelmének középpontjába kerül, mivel itt rendezik a junior úszó Európa-bajnokságot. Hozzátette, a város azt tervezi, hogy az uszodát egy 25 méteres medencével is bővíti, amellyel a létesítmény már jelentős felnőtt viadalok rendezésére is alkalmassá válna.
    

Lázár János a sportág vezérkarának mondott köszönetet az együttműködésért, hogy a válogatott tagjai Hódmezővásárhelyet választották olimpiai felkészülésük helyszínéül. A politikus a Miniszterelnökséget vezető államtitkári minőségében, a kormány képviselőjeként bejelentette, hogy még ebben az évben a kabinet elé kerül a TAO-körbe nem tartozó és jelentős üzleti szponzorációra nem számító, ugyanakkor rendkívül eredményes sportágak kiemelt támogatása.


"A kormányzat az adóssággal küzdő szövetségeket - az úszók nem tartoznak ebbe a körbe - és klubokat szanálni fogja, az új, stabil, kiszámítható finanszírozás pedig hosszú távra megoldja ezen sportágak anyagi helyzetét" - közölte az államtitkár, hozzátéve: "a Hódmezővásárhelyről elinduló Risztov Éva példája mutatja, elképesztően kemény munkával, kitartással el lehet érni a világszintű eredményt, a fő tanulság pedig az: nincsenek reménytelen helyzetek".
    

A Hód Kupa nemzetközi korosztályos úszóverseny alkalmával Hódmezővásárhely városa köszöntötte a londoni játékokra a helyi uszodában felkészült két olimpiai bajnokot, Risztov Évát és Gyurta Dánielt. Gyurta Dániel hangsúlyozta, a tízhónapos olimpiai felkészülés legfontosabb három hónapjában edzett a vásárhelyi uszodában, így a város valóban jelentős mértékben járult hozzá a londoni sikerekhez. Az olimpiai bajnok egy nagyméretű, bekeretezett, dedikált posztert ajándékozott Lázár Jánosnak, illetve Almási István polgármesternek.
    

Risztov Éva megköszönte, hogy visszatérhetett szülővárosába az olimpiai felkészülés kapcsán, így családjával és barátaival még jobban tarthatta a kapcsolatot, mindez a kiváló feltételekkel együtt járult hozzá ahhoz, hogy Londonban a csúcsra ért. Kiss László szövetségi kapitány elmondta, ha realizálódik a kiemelt kormányzati támogatás, remek esély lesz arra, hogy az úszók Rióban túlszárnyalják a 2012-es eredményeket. Szabó Tünde, az úszószövetség főtitkára arról beszélt, hogy a nemrég véglegesített sportágfejlesztési programban Hódmezővásárhellyel regionális központként számolnak.  Almási István polgármester emlékeztetett, 2002-ben nagy csatákat kellett vívni azért, hogy ne élményfürdő, hanem uszoda épüljön a városban, de ez a döntés végül fényesen beváltotta a hozzáfűzött reményeket. (MTI)


Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat

Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
2026. 06. 08. 06:00
Megosztás:

Vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább az ügyfelek egyéni pénzügyi és vásárlási szokásai alapján kínálhatnak személyre szabott kedvezményeket és előnyöket. Ezt a szemléletet követi a K&H új Kate Coin rendszere is, amely a mobilbankban elérhető, programozható, okos jutalmazási megoldásként kapcsolja össze a mindennapi pénzügyeket a személyre szabott ajánlatokkal és kedvezményekkel.
2026. 06. 08. 05:00
Megosztás:

Egy év után is ugyanazokat a könnyítéseket várják a KKV-k

A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
2026. 06. 08. 04:00
Megosztás:

A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét, de nem tart sokáig

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 07. 19:00
Megosztás:

3 kriptovaluta, amely komoly növekedési potenciált rejthet magában

A kriptovaluták világában nem ritka, hogy egy projekt technológiai szempontból sikeresnek bizonyul, miközben a hozzá tartozó token árfolyama hosszabb távon mégsem képes érdemben emelkedni. Ennek oka gyakran az, hogy a hálózat használata és a token értéke között nincs közvetlen kapcsolat, így a rendszer fejlődése nem feltétlenül jelenik meg a befektetők hozamában.
2026. 06. 07. 18:00
Megosztás:

Rákgyógyítás: az alternatív módszerek nem valódi alternatívák!

Daganatos betegség diagnózisa után sok beteg és családtag érzi úgy, hogy a kórházi kezeléseken túl is szeretne tenni a gyógyulásért. Az ingyenes, országos Rákgyógyítás Magazin új lapszáma arra figyelmeztet: különbséget kell tenni a daganatellenes kezeléseket támogató kiegészítő módszerek és az alternatívnak hirdetett eljárások között. Utóbbiakat gyakran hamis reményeket keltve kínálják a betegeknek és családtagjaiknak, kockáztatva ezzel akár az orvosi beavatkozásokkal reálisan elérhető életkilátásokat is.
2026. 06. 07. 17:00
Megosztás:

Az uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti az Amnesty International Magyarország

Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 06. 07. 15:00
Megosztás:

A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat

A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. 06. 07. 14:00
Megosztás:

A megelőzés jelentőségét emeli ki a Nébih az élelmiszerbiztonsági világnapon

A megelőzés jelentőségét emelte ki az élelmiszerbiztonsági világnap alkalmából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap. A hivatal arra hívta fel a figyelmet, a rosszul tárolt ebéd, a nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen.
2026. 06. 07. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,70 százalékkal csökkenve 133 670,96 ponton fejezte be a hetet.
2026. 06. 07. 12:00
Megosztás:

Meredek jövőt jósolnak az XRP-nek – akár 70%-os zuhanás is jöhet öt éven belül

Miközben a kriptovaluta-piac továbbra is nehéz időszakon megy keresztül, egyes elemzők szerint az XRP jövője különösen bizonytalan lehet. A digitális eszközök teljes piaci kapitalizációja az elmúlt év rekordmagasságaihoz képest jelentősen visszaesett, és az XRP árfolyama is több mint kétharmadát elveszítette tavaly nyári csúcsértékének. Bár a token mögött álló technológia valós problémára kínál megoldást, egyre többen kérdőjelezik meg, hogy hosszú távon képes lesz-e megőrizni jelentőségét.
2026. 06. 07. 11:00
Megosztás:

Megnyíltak a szavazóhelyek Koszovóban

A koszovói parlamenti választáson vasárnap reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az ország hivatalosan mintegy kétmillió választópolgára dönt a 120 fős törvényhozás új összetételéről.
2026. 06. 07. 10:00
Megosztás:

A Mol megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására

A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
2026. 06. 07. 09:00
Megosztás: