Válzozások a Humet-nél, illetve most már Nutex-nél

A Humet Nyrt. október 10-én tartott közgyűlésén a társaság alaptőkéjét 505 millió forintról 20 millióra szállították le, majd 6 millió forinttal megemelték, a társaság cégnevét pedig Nutex Befektetési Nyrt.-re változtatták. Egy akvizíciót is bejelentett a társaság.

Az alaptőke-csökkentést követően - amelyet a tőketartalék növelésének szükségességével indokoltak - a Humet alaptőkéje 26,5 millió forintra, részvényeinek névértéke 24 forintra változik a Budapesti értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint.

 

A tőkeemelés során zárt körben kibocsátott új részvényeket a Raltex Ltd. jegyezheti le 140 forintos kibocsátási áron, azaz összesen 36,4 millió forintért. A közgyűlés összesen 2 milliárd forint összegű alaptőke-emelésre adott felhatalmazást az igazgatóságnak 2011. december 31-ig szóló időtartamra, akvizíciós célokra. A Humet hétfőn bejelentette, hogy leányvállalata, a Humet North America Inc megállapodott az Organic Mission Magyarország Zrt. 51 százalékának megszerzéséről.

 

Az ellenértéket részben készpénzzel, részben Humet-részvényekkel egyenlíti ki a vevő. Ezzel párhuzamosan a Humet Nyrt. részesedése a Humet North Americában 95 százalékra csökken. Az Organic Mission egy magyarországi táplálék-kiegészítők és kozmetikumok forgalmazásával foglalkozó, nyereségesen működő társaság, 2010. évi tervezett árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot a Humet közlése szerint.

 

A Humet 2010 első félévében 376 millió forint árbevétel mellett 284 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el. A nyereség döntő részét a pénzügyi eredmény tette ki. A 2009-es évet 814 millió forint árbevétel mellett 250 millió forint adózott veszteséggel zárta a cég.

 

A Humet 6 forint névértékű törzsrészvényei a BÉT B kategóriájában forognak. A papírral hétfőn délelőtt 12 forinton kereskedtek, ez megegyezik a pénteki záróárral. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb ára 20, a legalacsonyabb 8 forint volt.

A sertéshús előnyei és szállítási megoldások

A sertéshús nem csupán ízletes gasztronómiai lehetőség, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik, ami miatt gyakran szerepel az étrendünkben. Míg a vörös húsokról sokszor óvatosan beszélünk, érdemes újraértékelni ezeket a finom fogásokat, hiszen tápanyagdúsak és hozzájárulhatnak a táplálkozásunk egyensúlyához.
2025. 12. 22. 14:00
Megosztás:

A magyar lakáspiac túlfűtöttsége: mi következik az árrobbanás után?

Az elmúlt évtizedben a magyar lakáspiac – különösen Budapest és az agglomeráció – rendkívüli árnövekedésen ment keresztül. A KSH adatai szerint 2014 és 2024 között a nominális lakásárak országos átlagban több mint 220–240%-kal, Budapesten egyes kerületekben 300% feletti mértékben emelkedtek. Ez az ütem még regionális összehasonlításban is kiugrónak számít.
2025. 12. 22. 13:00
Megosztás:

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a BRFK

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK): 64 embert kutattak fel, köztük egy többszörösen, kábítószer-kereskedelem miatt körözött embert - közölte a főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
2025. 12. 22. 12:00
Megosztás:

Adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket végzett az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban - közölte a hatóság az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében.
2025. 12. 22. 11:00
Megosztás:

Így lesznek nyitva az élelmiszerüzletek

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként is eltérő lehet.
2025. 12. 22. 10:00
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 22. 09:00
Megosztás:

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

Több mint 434 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.
2025. 12. 22. 08:00
Megosztás:

1,9 milliárd forintnyi támogatás érkezik: folytatódik a Csoóri Sándor Program 2026-ban is

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2026-ra is meghirdeti a Csoóri Sándor Programot, amely a Kárpát-medence teljes területén támogatja a népi kultúra élő közösségeit. 1,9 milliárd forintos keret, vissza nem térítendő támogatás és széles pályázói kör várja a népi kultúra közösségeit a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
2025. 12. 22. 07:00
Megosztás:

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 21. 23:00
Megosztás:

A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra

A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
2025. 12. 21. 22:00
Megosztás:

A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 21:00
Megosztás:

120 000 csatlakoztatott tárca és 150 millió eladott token – a Digitap ($TAP) csendben válik az egyik legígéretesebb altcoinná 2026-ra

Miközben a kriptovaluta-piac egésze fokozott volatilitást mutat, a felszín alatt valami igazán érdekes történik csendben.
2025. 12. 21. 20:00
Megosztás:

A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés

Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.
2025. 12. 21. 19:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 12. 21. 18:00
Megosztás:

Használd a CreditBlockchain felhőbányászatot a Bitcoin bika- és medvepiacain való navigáláshoz, és stabil napi hozamok rögzítéséhez

Elege van abból, hogy folyamatosan a Bitcoin csúcsértékeit és mélypontjait találgatja?
2025. 12. 21. 16:15
Megosztás: