Várt alatt a IV. negyedévi GDP visszaesés mértéke
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. Az előzetes adatok alapján 2009-ben a gazdaság teljesítménye 6,3 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 6,2 százalékkal esett vissza.
Az elemzők 2009 utolsó három hónapjára 4,8 százalékos visszaeséssel számolnak. A harmadik negyedévben a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül egyaránt 7,1 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához képest.
A gazdaság teljesítménye 2008. negyedik negyedévében, a kiigazítás nélküli, nyers adatok szerint 2,5 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével 2,7 százalékkal, szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján pedig 2,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. A harmadik negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékos volt a visszaesés.