Vége a svájci csodának?

Az iroda szakértője szerint ez a többoldalú egyezmény lényegesen hatékonyabb információcserét tehet lehetővé már a közeljövőben a „hagyományos” kétoldalú kettős adóztatási egyezményekhez képest. Svájc két nappal ezelőtt jelentette be, hogy csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi adóügyi együttműködést szabályozó többoldalú egyezményéhez, amellyel arra kötelezi magát, hogy a jövőben adózással kapcsolatos információk átadásával együttműködik majd a többi részes állam adóhatóságaival.

Ezzel szinte párhuzamosan, a közelmúltban került aláírásra a Parlament jóváhagyására váró svájci-magyar kétoldalú adóegyezmény. Ez az egyezmény most már Magyarország számára is lehetővé teszi a két ország közötti információcserét - azaz a magyar adóhatóság akár a magyar adózók féltve őrzött svájci banktitkaihoz is hozzáférhet -, de nem teszi lehetővé az automatikus vagy adatgyűjtési célú lekérdezéseket. „A többoldalú eljárási egyezmény és a kétoldalú kettősadóztatási egyezmények céljaikban vannak átfedések, de alapvetően nincsenek közvetlen hatással egymásra” – foglalta össze dr. Csővári István, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.

Az OECD nemzetközi adóügyi együttműködést szabályozó többoldalú egyezménye egy ernyő-egyezményként fogható fel, amely égisze alatt, a csatlakozott országok az együttműködés különböző fokozataiban, variációiban állapodhatnak meg az egyes adóigazgatási cselekményeket, eljárásmódokat illetően. Ennek az egyezménynek a célja, hogy platformot adjon ahhoz, hogy a tagállamok – az adóügyi együttműködéseikben – a szokásosnál lényegesen szélesebb eszköztárat használhassanak: adóhatóságaik az adónemek széles körét érintően cserélhetnek egymással információt – kifejezett kérésre, spontán vagy meghatározott esetekben akár automatikusan is.

Ezen túlmenően pedig akár párhuzamos és közös adóvizsgálatokat is lefolytathatnak. Az egyezmény éppen a többoldalúsága és a már csatlakozott országok száma miatt különleges, ezért nagyobb hosszú távú „fejlődési potenciál” is lehet benne a jövőre nézve, mint az információcserét ugyancsak szabályozó kétoldalú adóegyezményekben. Utóbbiak jellemzően éppen az OECD, illetve az ENSZ aktuális, úgynevezett modellegyezményeit követik. Az OECD felmérése szerint a modellegyezmény egy adott változata átlagosan 30 év alatt válik általánosan alkalmazottá.

Mire pedig ez megtörténik, az éppen aktuális változat már általában új fejlődési irányt követ. Ha azonban egy állam egy többoldalú együttműködésnek válik tagjává, a változások hatékonyabbak, fókuszáltabbak és hamarabb lezajlanak. „Ugyanakkor az országonként akár 100 feletti – Magyarországon 70 körüli kétoldalú egyezmény letárgyalása, megkötése és ratifikálása – temérdek időt vesz igénybe, azaz az OECD modellegyezményében tükrözött jelenlegi törekvéseinek gyakorlatba ültetése évekbe, de akár évtizedekbe is telhet – miközben a szervezet céljai is jelentősen változhatnak – magyarázta Csővári István.

Ugyancsak kisebb „szépséghibája” az OECD többoldalú egyezményének, hogy bár az OECD (és az Európa Tanács) égisze alatt született, nem minden OECD-tagállam csatlakozott hozzá – egyelőre még Magyarország sem, bár az esetünkben is folynak már az előkészületek.” A szakember hozzátette: maga a többoldalú egyezmény már 1988-ban megszületett, de akkor még nem rendelkezett automatikus információcseréről és nem állt nyitva OECD-n kívüli államok részére. Erre csak az OECD és a G20 nyomására, 2011-ben került sor, azaz a legfrissebb változat mindössze két éve létezik.

„Mivel leporolása és újrakiadása óta nagyon kevés idő telt el, az OECD többoldalú egyezmény hatékonyságát érdemben értékelni egyelőre nem lehet. Svájc csatlakozása azonban előreláthatóan mérföldkőnek fog bizonyulni az egyezmény jelentőségének és alkalmazottságának tekintetében” – fűzte hozzá. Az OECD többoldalú egyezményének alkalmazását egyébként egy koordináló testület is segíti, amely a jogértelmezés és alkalmazás egységességéért tehet sokat. A kettős adóztatási egyezményeknél éppen egy ilyen „államok feletti” testület hiánya miatt tudják a részes államok adóhatóságai a gyakorlatban rendkívül lelassítani, megnehezíteni az információ tényleges cseréjét.