Vegyes eredmények a nyugat-európai értéktőzsdéken

A nyugat-európai értéktőzsdék, vegyes eredményeket produkálva, megszilárdultak a hét végére, de a heti visszaesés így is 5 százalék közelében maradt.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,06 százalékos napi emelkedéssel 969,79 ponton végzett, 7,26 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Idén eddig 1.115,03 pont (április 16.) és 939,64 pont (május 25.) volt a két szélső értéke.

 

Pénteken stabilizálódtak a piacok a heti visszaeséssel elért, alacsony szinteken. A kezdeti javulást erősen lefékezték a friss adatok arról, hogy a múlt hónapban - idén első ízben - csökkent a foglalkoztatás az Egyesült Államokban.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 pénteken 32,34 pontos, 0,67 százalékos erősödéssel 4.838,09 ponton zárt, 10,62 százalékkal alacsonyabban a tavaly év végi értékénél.  A frankfurti fő mutató, a DAX-30 23,28 ponttal, 0,40 százalékkal 5.834,15 pontra romlott, 2,07 százalékkal az év végi értéke alatt végzett.  Párizsban a CAC-40 8,47 ponttal, 0,25 százalékkal 3.348,37 pontra emelkedett, ez 14,94 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 4 centtel drágább, estefelé 62 centtel olcsóbb volt a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 71,72 dollárnál tartott.  A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 97 centet vesztett, 71,98 dollár volt New Yorkban. Mivel az Alex nevű trópusi vihar károkozás nélkül elvonult a Mexikói-öböl fölül, az olajpiacon profitkivétel zajlik a hét eleji, majdnem nyolcheti árcsúcshoz képest. Ezt pénteken is indokolták a gyenge amerikai foglalkoztatási adatok.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,2490 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,2570 dollárnál tartott, 0,0045 dollárral drágábban a csütörtök estinél, 12,20 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Este az euró 1,3382 svájci frank volt, 0,0111 frankkal drágább, mint csütörtök este, 9,72 százalékkal gyengébb az év véginél.

 

Az euró pénteken is folytatta meglepően jó szereplését. Elemzők szerint lassacskán kifuthat a "svájci frank mánia". A befektetők újabban a fellendülés kilátásait az Egyesült Államokban tartják borúsabbnak, mint Európában - az első félév nagy részében még fordított volt az általános vélemény.

 

Az Európai Központi Bank e heti refinanszírozási árverései iránt a vártnál kevésbé érdeklődtek a kereskedelmi bankok - pedig óriási törlesztési kötelezettségük volt a központi bankkal szemben -, ami azt sugallja a befektetőknek, hogy az európai pénzügyi rendszer nincs is olyan rossz állapotban, mint az euróövezeti államadósság-pánik május végi, június eleji tetőzésekor gondolták. Mindez növeli a bizalmat az euró iránt.

 

Az euró csütörtökön kezdett erősen javulni a svájci frankkal szemben, miután aznap délelőtt még elérte legújabb mélypontját 1,3074 frankon. Június 7-én az euró 1,1876 dolláros napközi és ez évi mélypontja 2006. március óta legalacsonyabb volt. Tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, tizenöt havi csúcsra emelkedett a dollárral szemben. Az euró abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, 2008. július 15-én, az eddigi mélypontja 0,8225 dollár, ezt 2000. október 26-án érte el.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.205.60 dollár volt pénteken későn Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a csütörtök esti 1.216,90 dollárnál. Az euróövezeti államadósság-válság idején az arany együtt haladt fölfelé a dollárral, most pedig együtt esnek. Az arany árát a nagy profitkivétel is rontja, miután a második negyedévben a nemesfém volt a legjobban teljesítő befektetés. Az arany azonnali ára Londonban utoljára június 21-én döntött rekordot, 1.264,90 dolláron.


Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás: