Verte az európai mezőnyt a magyar tőzsde
A BÉT nem reagált az európai tőzsdék pesszimizmusára, hanem folyamatos emelkedést mutatott pénteken, és még a forgalom is elfogadható volt, ahhoz képest, hogy ez volt a hét utolsó napja - mondták az MTI által megkérdezett elemzők.
BUX index

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, a pozitív hangulat annak volt köszönhető, hogy az ország nagy valószínűséggel kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. A Molra hatott a különadó feltételezett megemelése, de annak ellenére, hogy ez - legalábbis egyenlőre - elmarad, ez a papír zárt egyedül mínuszban pénteken.
OTP részvény

Az OTP-re kezdetben hatott az a feltételezés, hogy a tranzakciós illetéket megemeli a kormány, de délutánra ez a veszély megszűnt, ami meglátszott a záróárfolyamon - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. Kiemelte, hogy az OTP-nél a kilátások javulását díjazták a befektetők, míg a legjobban teljesítő Richternél rájött a piac, hogy a jövőbeli pozitív kilátások nincsenek beárazva.
MOL részvény

A Mol ára 90 forinttal, 0,54 százalékkal 16 480 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 67 forinttal, 1,32 százalékkal 5125 forintra erősödött, forgalma 4,8 milliárd forintot tett ki.
Magyar Telekom részvény

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,97 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 364,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1000 forinttal, 2,87 százalékkal 35 900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
Richter részvény

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 247,0 millió forintos forgalom mellett 70 forinttal, 0,35 százalékkal 20 040 forintra növelte értékét.