Veszteséges negyedévről számolt be a MOL

A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó árbevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett.

A pénteken közzétett konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a csoport tavaly a negyedik negyedévet 31 milliárd forint veszteséggel zárta, míg a harmadik negyedévben 36,4 milliárd forint nettó eredményt ért el: az első három negyedévben a nyereség 183 milliárd forint volt, 170 százalékkal több mint 2010 hasonló időszakában. Az elemzők a negyedik negyedévben 44 milliárd forint nettó eredményt vártak.  

 

A csoportszintű eredményben az Upstream és Gáz Midstream szegmensek nyereségét a Downstream üzletág vesztesége gyengítette. 2011. negyedik negyedévében a speciális tételek nélküli Upstream üzleti eredmény 6%-kal, 87 Mrd Ft-ra emelkedett az előző negyedévhez viszonyítva. Míg a magyarországi földgázár-szabályozás a hazai eredményt csökkentette, ezt ellensúlyozta a külföldi működés jó teljesítménye. A negyedéves eredményt javította a sisaki finomítónak történt megnövekedett horvátországi értékesítés, illetve az erősebb dollár, ugyanakkor rontotta a szíriai bevétel kiesése. A Downstream üzletág eredményére továbbra is jelentős negatív hatást gyakorolt a tartósan magas olajárszint. A szegmens üzleti vesztesége (speciális tételek nélkül) tovább nőtt (- 41 Mrd Ft) a rendkívül kedvezőtlen üzletági környezet és az alacsonyabb kiskereskedelmi profitabilitás következtében. Az eredményt tovább gyengítette a rekord mélységbe zuhant petrolkémiai árrés. Ugyanakkor az INA hozzájárulása nélkül a Feldolgozás és Kereskedelem „tiszta” működési eredménye pozitív maradt (4 Mrd Ft). A Gáz Midstream üzletág hozzájárulása az előző negyedévihez hasonlóan alakult, miután a szezonálisan erősebb negyedévi gázszállítást ellensúlyozta az INA gázkereskedési tevékenységén felmerült nagyobb veszteség.

 

A gyorsjelentés szerint a Mol 2011-ben ismét erős működési eredményt ért el a továbbra is kihívásokkal teli környezet ellenére. A kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredménye (EBITDA) 6 százalékkal, 644 milliárd forintra nőtt tavaly, míg a 335 milliárd forintos üzleti eredmény gyakorlatilag megegyezett az előző évivel. A MOL-csoport nettó eredménye 152 Mrd Ft volt 2011-ben, szemben a 2010-es 104 Mrd Ft-os eredménnyel. A külső és belső kihívások ellenére a MOL képes volt fenntartani az üzleti eredmény szintjét, a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának bevezetése pedig jelentősen javította a pénzügyi eredménysort.   


A csoportszintű eredményben a kutatás-kitermelés (upstream) és a gáz szegmensek nyereségét a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág vesztesége gyengítette. Az egy részvényre jutó eredmény 1.747 forint volt 2011-ben, ami 42 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A downstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti vesztesége 2 milliárd forint volt tavaly, a nyomott üzletági környezet, illetve a horvátországi finomítói leállások miatt. A feldolgozás-kereskedelem szegmens újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” üzleti vesztesége 21 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor a szegmens a horvát INA nélkül 50 milliárd profitot ért el.

 

    

Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató elmondta:


„Teljesítményünket negatívan befolyásolták az előre vártnál nehezebb üzleti körülmények a Downstream üzletágban, a kihívásokkal teli makrogazdasági és szabályozói környezet és a jól ismert szíriai események is. Azonban diverzifikált nemzetközi upstream portfoliónknak köszönhetően képesek voltunk tovább növelni eredményességünket. Annak érdekében, hogy ezt az upstream növekedést a jövőben is biztosítsuk, fel kívánjuk gyorsítani beruházási programjainkat és több hangsúlyt helyezünk Oroszországra, Kazahsztánra és Irak kurdisztáni régiójára. Emellett folytatjuk munkaprogramunkat a közép-kelet-európai régióban is, kiaknázva több évtizedes tapasztalatainkat. 2011-ben több, mint 100 MMboe mennyiségű új szénhidrogén készletet könyveltünk el, amely biztos alapot nyújt középtávú termelés növekedési céljaink megvalósulásához.


A Downstream szegmens gyenge eredményt hozott, ugyanakkor javulásra számítunk és továbbra is tervezünk néhány szelektív beruházást, ahogyan azt tettük a múltban is. Pénzügyi helyzetünk tovább javult 2011-ben, szilárd alapot biztosítva organikus növekedési terveinkhez, melyekkel párhuzamosan folyamatosan értékelünk különböző inorganikus lehetőségeket is. A terveink megvalósításához szükséges pénzügyi flexibilitásunkat diverzifikált hitelállományunk biztosítja, 2012-ben nem szorulunk további külső finanszírozásra.”
    

Az upstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti eredménye 16 százalékkal 330 milliárd forintra emelkedett, így továbbra is a növekedés motorja maradt. A szegmens eredményét javította a magasabb szénhidrogén ár és a megnövekedett nemzetközi szénhidrogén-termelés. A magyar termelés után fizetett bányajáradék összege 14 százalékkal, 102 milliárd forintra nőtt a magasabb járadékkulcs és emelkedő szénhidrogén árak miatt.
    

 A csoport tavaly közel 29 milliárd forintot fizetett magyarországi válságadó formájában. A működőtőke-változás előtti, üzleti tevékenységből származó cash flow 19 százalékkal 611 milliárd forintra nőtt. A magasabb árakkal összhangban megnövekedett működőtőke-igény ellenére 2011-ben 372 milliárd forint pozitív működési cash flow-t ért el a csoport.
    

A gyorsjelentés szerint a pénzügyi műveletek nettó vesztesége 2011-ben megfeleződött a 2010-es veszteséghez képest, és 57 milliárd forintot tett ki. Tavaly 56 milliárd forint nettó árfolyamnyereség keletkezett - köszönhetően annak, hogy a 2011. harmadik negyedévtől az árfolyamveszteség saját tőkében került elszámolásra a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának eredményeként. Az előző évben, 2010-ben ezen a soron 47 milliárd forint volt a veszteségével.

 

    

A nettó hitelállomány a gyengébb forint ellenére 900 milliárd forintra csökkent az év végére, amely javuló, 28 százalékos eladósodottságot eredményezett, szemben a 2010. év végi 31,3 százalékkal.
    

Az elmúlt évben a beruházások és befektetések értéke 274 milliárd forint volt, ami 18 százalékkal alacsonyabb a 2010. évinél. A beruházások az upstream szegmensben a kelet-közép-európai régióra, Oroszországra és Irak Kurdisztáni Régiójára, míg a downstream szegmensben a Pozsonyi Hőerőmű (TPP) átépítésére és a Rijekai Finomító modernizációja első fázisának befejezésére irányultak.
    

A gyorsjelentés kitér a térség üzemanyag keresletére is: a dízel iránti kereslet a régióban 2 százalékkal nőtt, összhangban a regionális gazdaságok erősödő export-tevékenységével,  és az emelkedő gazdasági fogyasztás miatt. A motorbenzin-kereslet, ezen belül főként a lakossági szektor alacsonyabb vásárló-ereje miatt, 5 százalékkal mérséklődött. A visszaesésben szerepet játszott az is, hogy tavaly a benzin világpiaci termék-jegyzésára 34 százalékkal nőtt.
    

Magyarországon a Mol benzin-értékesítése csökkent a gyorsjelentés szerint rendkívül magas üzemanyagárak következtében, míg a dízel és az autógáz eladás nőtt, összhangban az export vezérelte gazdasági növekedéssel. A kiskereskedelmi üzemanyag-értékesítés mennyisége közel változatlan maradt - 1 százalékkal csökkent -, míg a Mol piaci részesedése 36,4 százalékra nőtt.  A csoport teljes motorüzemanyag-értékesítése 4 százalékkal nőtt éves szinten, így a piaci részesedése 20 százalékról, 21 százalékra emelkedett  a kelet-közép-európai régióban, összhangban a stratégiai célokkal.

 

    

A Mol papírjaival a budapesti tőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a részvény csütörtöki záró ára 18.800 forint volt, az elmúlt egy évben 13.760 forint és 25.715 forint között mozgott az értékpapír árfolyama.

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás: