Vezércsere a kanadai RIM élén

Új vezérigazgató, az eddig ügyvezetői posztot betöltő német származású Thorsten Heins váltja fel a Blackberry gyártója, a Research in Motion (RIM) élén a Mike Lazaridis-Jim Balsillie vezetői párost - közölte hétfőn a vállalat.

A Lazaridis-Balsillie páros nemcsak hogy felépített egy évi 20 milliárd dolláros forgalmat bonyolító fejlett technológiai kolosszust az 1984-ben alapított vállalatból, de nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy az "okostelefon" megjelent a mobiltelefon piacon. A vállalati email forgalmat bonyolító Blackberry készülék vállalatvezetői státusszimbólummá nőtte ki magát, az Apple iPhone és az Android operációs rendszeren futó különféle okostelefon készülékek azonban gyakorlatilag kiszorították a piacról a Blackberry készüléket.

 

A RIM "átaludta" a technológiai váltást, az érintőképernyős kezelőfelület térnyerését az okostelefonok piacán. A Blackberry készülékek emellett a multimédiás szolgáltatások területén is elmaradnak az iPhone és Android készülékek funkciógazdagsága mögött. A RIM kísérlete a betörésre táblaszámítógép-piacra a "Playbook" készülékkel csúfos kudarcot vallott, és több száz millió dolláros hiányt hagyott maga után a vállalati mérlegben. A RIM termékeit vonzóbbá tenni hivatott új operációs rendszer bevezetése pedig újra és újra késlekedést szenvedett.

 

A Blackberry piaci részesedése leginkább az Egyesült Államokban esett vissza, ami a vállalat részvényének árfolyamát is magával rántotta. Olyannyira, hogy már a vállalat átvételéről is találgatások kezdtek terjengeni a piacon. A RIM befolyásos nagyrészvényesei emiatt már hónapok óta váltást követelnek a vállalat élén. Thorsten Heins 2007-ben lépett be a RIM-hez, előtte a Siemens kommunikációs üzletágánál dolgozott. A RIM-nél kulcsszerepet játszott az okostelefon koncepció kidolgozásában.

 

Az utóbbi időkben a mindennapi üzletmenetet közvetlenül irányító két menedzser egyikeként dolgozott. "Minden vállalat fejlődésében eljön az a pillanat, amikor az alapítóknak fel kell ismerniük annak szükségességét, hogy át kell adniuk a kormányrudat egy új vezetésnek" - mondta Mike Lazaridis, a RIM társalapítója. Mike Lazaridis a felügyelőbizottság helyettes elnöki posztjára vonul vissza, Jim Balsillie pedig, aki később csatlakozott a céghez, tagja lesz a felügyelőbizottságnak. Elemzők szerint a RIM kudarc-szériájának éppen az volt az oka, hogy a vezető páros igazgatói posztja mellett a felügyelőbizottságot is elnökölték, ezáltal saját maguk felett gyakoroltak ellenőrzést.

 

A RIM felügyelőbizottságának elnökévé Barbara Stymiest bankárt nevezték ki. A Blackberry piaci részesedése az okostelefon-piacon egy év alatt 15 százalékról 11 százalékra csökkent, és a Gartner piackutató vállalat elemzése szerint további esés elé néz. Carolina Milanesi a Gartner elemzőjének hétfőn közzétett véleménye szerint a RIM-nek még lehet jövője a vállalati email üzletágban, de a korábban megszokott magas bevételekre többé már nem számíthat. A kiélezett versenyben a vállalatnak radikális intézkedéseket kell hoznia, mégpedig nagyon hamar. Thorsten Heins azonban kinevezését követően bejelentette, hogy nem áll szándékában radikális intézkedéseket hozni, nem fogja például feldarabolni a vállalatot. Nagy reményeket fűz viszont az új operációs rendszer, a Blackberry 10 bevezetéséhez, erre az idén tervezik átállítani a készülékeket.

 

A RIM üzletét email szolgáltatása tartja életben. Sok vállalat a praktikus mobil email szolgáltatás miatt nem hagyott fel a Blackberry szerver üzemeltetésével, illetve a feltörekvő országokban, valamint a fiatalok körében az olcsó mobil email szolgáltatás iránti igény változatlanul fenntartja az iPhone és Android okostelefonoknál lényegesen olcsóbb Blackberry készülékek keresletét. New Yorkban a RIM részvénye hétfőn a nyitás után két órával 6,5 százalékos veszteségben állt. (MTI)


Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás: