Visszaesett decemberben a hazai feldolgozóipari aktivitás

Decemberben 2,4 százalékponttal 50,2 pontra csökkent a beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke novemberhez képest. Áprilistól kezdve augusztusig az index értéke 50 pont körül ingadozott, nem mutatva semmilyen határozott trendet, öt hónapja azonban a bővülést jelző 50-es érték felett van.

A korábbi decemberekkel összevetve az idei érték alulmúlja a hosszú távú átlagot (52,5), és az elmúlt három év átlagát (51,1) is. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) havonta megjelenő adatai szerint a felmérésben vizsgált részindexek két kivétellel csökkentek novemberhez képest.
    

Az MLBKT csütörtöki közleménye szerint december összességében átlagon felüli hónap volt a korábbi években, az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 51,9, a decembereké 52,5. Az elmúlt három évben a decemberi átlag azonban csak 51,1 pont volt, sőt 2008 óta egyszer haladta meg a decemberi érték az 50,5 pontot és háromszor volt 50,0 pont alatt.
    

A BMI összetevői közül a termelési mennyiség indexe csökkent novemberi értékéhez képest, de egy havi szűkülés után a termelt mennyiség emelkedését jelzi már második hónapja. A mostani érték alacsonynak számít, az elmúlt 17 évben hatszor volt kisebb az index értéke decemberben.
    

Az új rendelések indexe enyhébben csökkent, a mostani a hatodik legalacsonyabb decemberi érték 1995 óta. Az új rendelések állománya azonban ismét magasabb lett, de elmarad az elmúlt három év átlagától. Hasonló a helyzet az 1995 óta mért hosszú távú átlaggal összevetve.
    

A decemberi szállítási átfutási idő ideje hosszabb lett novemberhez képest, és az ütem némileg gyorsult. A korábbi decemberi értékeket nézve az idei a harmadik legalacsonyabb érték 2010-2011 után. Az index értéke ötvenkét hónapból ötvenszer volt 50,0 pont alatt, amire korábban nem volt példa.
    

A vásárolt készletek négy hónapos növekedés után csökkenni kezdtek, de az ütem nem túl erős az MLBKT szerint. A 2013. decemberi érték az elmúlt tizennégy év értékei alapján átlag alatti, és a hatodik legalacsonyabb. 2011-ben hat alkalommal jelzett növekedést az index, ez 2012-re nyolcra emelkedett, 2013-ban kilenc-három lett a bővülés javára.
    

Az MLBKT adatai szerint 2012-ben a foglalkoztatottsági index csak négy hónapban mutatott csökkenést. Ez 2013-ban megismétlődött: januártól az index bővülést jelzett egészen áprilisig, május-július között azonban folyamatosan csökkenést mértek. Augusztusban ez a folyamat is megállt, novemberig bővülést mutatott az index és az év utolsó hónapjában újból 50,0 pont alá csökkent.
    

A beszerzési mennyiség indexe csökkent novemberi értékéhez képest, és egyúttal a mennyiség visszaesését is jelzi. A mostani érték jócskán alulmúlja az elmúlt három év átlagát, és a harmadik legalacsonyabb decemberi adat. A beszerzett mennyiség tízszer növekedett az év folyamán.
    

A beszerzési árak esetében folytatódott az enyhe növekedés a válaszadók jelzése szerint. Ezzel a beszerzési árak az elmúlt negyvenhat hónapban negyvenötödik alkalommal emelkedtek. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a legalacsonyabb decemberi.
    

A késztermékkészletek szintje decemberben alacsonyabb lett. A korábbi decemberi értékekhez képest az idei átlag alattinak mondható, és a nyolcadik legalacsonyabb 1995 óta. A mutató 2010 júniusa óta 50,0 pont alatt tartózkodott, a 2011. márciusi-áprilisi növekedés ezt a 9 hónapos trendet szakította meg, 50,0 pont körül ingadozott. 2013-ban csak háromszor nőtt az index értéke.
    

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent novemberhez képest, de a június-augusztusi három hónapos szűkülést követően egymás után negyedszer jelzi az import mennyiségének újbóli növekedését.
    

A másik külpiaci mutató, az exportindex értéke csökkent az előző hónaphoz képest, de továbbra is 50,0 pont felett maradt. Korábban, 2012 decemberében 42 hónap után 50,0 pont alá került az index, de a 2013-as értékek május kivételével ismét növekedést jeleznek. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: