A bankok nem közelítenek az 5 százalékos THM-hez a lakáshitelekben, csak a személyi kölcsönöknél volt kamatvágás

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi kölcsönöknél van példa kamatvágásra, de ennek azok örülhetnek, akik az átlagosnál valamivel magasabb nettó jövedelmet tudnak felmutatni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A bankok nem közelítenek az 5 százalékos THM-hez a lakáshitelekben, csak a  személyi kölcsönöknél volt kamatvágás

Miközben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 5 százalék alatti teljes hiteldíj mutatókat (THM) kért a lakáshitelekre a bankoktól hónapokon belül, az október eleji kamatváltoztatásoknál ehhez semmivel sem kerültek közelebb a kölcsönigénylők. Egyetlen pézintézet sem tett még csak tyúklépést sem ebbe az irányba. Sőt az a nagybank is emelt kis mértékben, amelyik változtatott október elején. A június végén kivezetett 7,3 százalékos önkéntes kamatplafon óta (ami valójában a THM-re vonatkozott) hasonló a tendencia: egy-egy nagybank hozzányúl hónap elején a kamatokhoz, de ha a lakáshitelekről van szó, akkor a kisebb emelések, korrekciók a jellemzőek, semmint a további csökkentés. Ha volt ilyen, inkább a korábbi emelésből vettek visszább.

A kamatok csökkenése egyelőre nem következik a bankok árazását meghatározó  referenciamutatók alakulásából sem. A hosszabb kamatperiódusú lakáshiteleket befolyásoló BIRS például még mindig jóval 5 százalék felett van, és bár vannak időszakosan csökkenő periódusok, az elmúlt napokban ismét emelkedett az értéke. Ez a bankok szemszögéből azt jelenti, hogy egyelőre piacon alapon nem számíthatunk számottevő csökkentésekre, legfeljebb puhább vagy keményebb kormányzati lépések hatására - prognosztizálják a Bank360.hu szakértői.

Az október elején a kölcsönfeltételein módosító pénzintézetek közül a K&H Bank kismértékű változtatást hajtott végre a lakáshiteleknél. Általánosan 0,10 százalékpontot emelt a kamatokon, ami érintette az 5 éves, a 10 éves és a futamidő végéig fix kamatperiódusú kölcsönöket is a hagyományos piaci, illetve a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknél is. Attól függően, hogy mekkora havi nettó jövedelmet tudunk igazolni, illetve, hogy mekkora hitelösszeget szeretnénk felvenni, az ügyleti kamat októbertől az 5 éves kamatperiódusú hiteleknél 6,79 és 7,29 százalék,a 10 éveseknél 6,89 és 7,49 százalék, a végig fix kamatozású hiteleknél 6,89 és 7,79 százalék között alakul.

A  személyi kölcsönöknél ellentétes folyamatot látni, mint a lakáshiteleknél. Nem tömegesen, de folyamatosan csökkentik a bankok ezeknek a hiteleknek a kamatait az elmúlt hónapokban, és így történt ez október elején is. Ezúttal az Erste Bank változtatott nagyobbat a személyi kölcsönei kamatán, jövedelmi és hitelösszeg sávoktól függően eltérő mértékben. A szabad felhasználású és a hitelkiváltó hitelnél 

3-5,99 millió forint hitelösszeg között havi nettó 400-499 ezer forintos jövedelem igazolásával 1,50 százalékponttal csökkent a kamat,
6-7,99 millió között 400-499 ezres jövedelemnél 1,30 százalékponttal,
8-12 millió között, 400-499 ezres havi jövedelemnél 1,70 százalékponttal,
3-5,99 millió között nettó 500 ezer forintos jövedelem felett 2 százalékponttal,
6-7,99 millió között 500 ezres jövedelem felett 1,50 százalékponttal,
8-12 millió forint hitelösszeg között pedig havi nettó 500 ezer forintos jövedelem felett 1,60 százalékponttal csökkent a kamat. 

A csökkentés után a 400-500 ezer forintos jövedelemsávban 10,79 és 11,49 százalék között alakul a kamat, félmillió forintos fizetés felett pedig 10,79 és 10,99 százalék között.

Az Erste Banknál a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsön kamata is kisebb lett, de sokkal kisebb mértékben, 0,09 százalékponttal. Így az éves ügyleti kamat 15,76 és 16,21 százalék októbertől. Az OTP Bank szintén a fogyasztóbarát személyi kölcsön kamatát csökkentette, de csak egy hangyányit, 0,02 százalékponttal a 2-3,1 millió forint közötti hitelösszegsávban. Az ügyleti kamat így 16,21 százalék.


Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás: