A BMW őrzi pozícióját a magyarországi prémium szegmensben

A BMW Group Magyarország 2024. első félévében közel 4 százalékkal növelte BMW modelljeinek eladásait a tavalyi év hasonló időszakához képest, ezzel a bajor márka megőrizte elsőségét a magyarországi újautó-piac prémium szegmensében - közölte a társaság az MTI-vel.

A BMW őrzi pozícióját a magyarországi prémium szegmensben

Az idei első fél évben 2765 BMW modellt értékesítettek. Tisztán elektromos modellekből 340 darabot adott át ügyfeleinek a BMW, ezzel a tradicionális prémium márkák elektromos piacán magabiztosan vezet, és a magyarországi elektromos összpiacon is fontos szereplő a BMW - fogalmaznak.

A közlemény kitér arra, hogy a MINI 2024 első felében 213 darabos eladásával elmaradt a tavalyi hasonló időszak eredményétől, amelyet főként a teljes modellváltás magyaráz.

Mester András, a BMW Group Magyarország értékesítési vezetője a közleményben kiemelte: erősen és kiegyensúlyozottan indította a BMW a 2024-es évet. A márka szinte minden kategóriában - a tisztán elektromos, plug-in hibrid, illetve a belsőégésű motorral szerelt járművek szegmensében is sikerrel van jelen - értékelt. A piac változásaira rugalmasan tudtak reagálni, kínálatuk szinte teljes spektrumában van jól használható elektromos modell.

A BMW 2023-ban 5921 darabos értékesítési teljesítményével állt a magyarországi prémium szegmens élére, a csoporthoz tartozó MINI márka pedig 678 autóval járult hozzá az eredményhez tavaly.

A cég korábbi tájékoztatása szerint a BMW márka erősödése a kiegyensúlyozott globális stratégia eredménye, amely szerint a kínálatban meghatározó a sportos, innovatív, egyidejűleg gazdag dizájnelemekkel rendelkező performance modellek jelenléte, emellett a gyártó az elektromos és plug-in hibrid kínálatot is szélesíti. Ez a stratégia fog érvényesülni a következőkben is. A márka történetében új fejezetet nyit majd a Neue Klasse koncepció, amely újraértelmezi az elektrifikációt a kimagaslóan hatékony hajtáslánc alkalmazásával, az erőforráskímélő gyártással és a másodlagos nyersanyagok széles körű alkalmazásával. A Neue Klasse modellek gyártása 2025-ben a debreceni gyárban fog elkezdődni.

A magyarországi újautó-piacon a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete adatai szerint az idei első fél évben 63 331 személyautót helyeztek forgalomba, 11,9 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A regisztrált új autók mindössze 7,4 százaléka, 4656 darab volt elektromos, azonban ez csaknem 60 százalékos bővülés, ami a megújult elektromos autó támogatás és az elektromos modellek egyre nagyobb kínálatának a következménye.

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás:

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás: