A cégen belüli bizalom erősödését segítheti elő az új EU-s szabályozás

A legújabb uniós direktíva szerint azoknak a vállalatoknak, akik legalább 250 főt foglalkoztatnak kötelezettségeik közé sorolódik a névtelenséget biztosító etikai forródrót bevezetése. A jogszabályi megfelelés és jövedelmezőség mellett fontos szerepet kap a vállalati működés és kultúra fejlesztése, ehhez azonban megfelelő stratégiára és eszközökre van szüksége a vállalatoknak.

A cégen belüli bizalom erősödését segítheti elő az új EU-s szabályozás

Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió 2019/1937 sz. irányelvének keretében idén december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek. A legalább 50, de legfeljebb 249 munkavállalót foglalkoztató, magánszektorban működő vállalatok tekintetében 2023. december 17. a határidő. Ez utóbbi kategóriába tartozó cégeknek ugyan még van ideje, azonban érdemes időben felkészülni – nem csak stratégiai, de technológiai oldalról is.

Az Európai Unió célja a visszaélés bejelentő rendszer (nemzetközi terminológiával ún. whistleblowing) bevezetésével, hogy egy szervezeten belül a munkavállalók olyan eseteket jelenthessenek be, amelyek jogellenesek, de legalábbis az adott munkahely magatartási szabályait, etikai kódexét sértik. A visszaélések megelőzése mindenki érdeke, tehát a munkavállalóké és a munkáltatóké egyaránt, hiszen mindannyian olyan munkahelyen szeretünk dolgozni, ahol a csalásnak, ügyeskedésnek vagy elhallgatásnak nincs helye.

Ahhoz, hogy az új bejelentő rendszer bevezetése a vállalati működést előmozdító tényező legyen, a jogszabályi megfelelés mellett a munkavállalók bizalma és a gördülékeny információátadás is nélkülözhetetlen. E két tényezőt elősegítő eszköztár egyre inkább a digitális térben elérhető, hiszen az utóbbi években kialakult hibrid munkavégzéssel előtérbe került az online belső kommunikáció.

Vezetői elköteleződés, szakértelem, edukáció

A bizalom emelésével együtt jár a vállalati működés és kultúra megváltozása is. Az új eszköz vagy lehetőség hatékony bevezetése a vezetők elkötelezettségével kezdődik, ezt pedig rendszeres és tiszta kommunikációval kezdeményezheti a munkavállalók felé. De a szervezet megváltozó elvárásait, kötelezettségeit és a bevezetésre kerülő rendszer használatát e-learningen keresztül is beépíthetjük a mindennapi működésbe. Fontos időben elkezdeni a megfelelő és szakszerű felkészülést az új keretrendszerre, ehhez pedig érdemes kijelölni akár cégen belül felelőst vagy felelős csapatot, akik a bevezetéstől a panaszok kezeléséig végig követik a folyamatokat.

Mind a hatékony és rendszeres kommunikáció, mind az oktatások lebonyolítása érdekében célszerű lehet egy a teljeskörű és hatékony belső kommunikációt és kultúra fejlesztést támogató 360 fokos rendszert választani.

Új Etikai Bejelentő funkció a Blue Colibri App-on

A Blue Colibri App az első magyar fejlesztésű elköteleződést, szervezeti tanulást és belső kommunikációt támogató felület. Egyszerű, hatékony, mérhető platform mobil és desktop verzión egyaránt elérhető, aminek az új Etikai Bejelentő funkciójával a fent felsoroltak mind egyszerűen megvalósíthatóak.

A funkció kezelését személyekhez lehet rendelni, a beküldésnél a kitöltő maga választhatja ki az anonimitást, az eredmények pedig könnyen visszakövethetőek.

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás:

Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését

A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 03:00
Megosztás:

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás:

Megnyílt az út az örökölt lakások teljes tulajdonához

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet több ponton módosítja az Otthon Start Program (OSP) és a CSOK Plusz támogatott hitelprogramok feltételeit. A változások 2025. november 15-től lépnek hatályba.
2025. 11. 13. 22:00
Megosztás:

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás: