A fenntarthatósághoz szükséges nyersanyagok miatt új függőségek alakulhatnak ki
A fosszilis energiahordozók kivezetése, a karbonsemleges és kibocsátásmentes közlekedés és energiatermelést új technológiák – nap-, szél- és a vízenergia, illetve geotermiás eszközök – elterjedésével jár. Az ehhez elengedhetetlen technológiaváltáshoz új nyersanyagok is kellenek: a jövőben a réz, az alumínium, a kobalt, a lítium és a nikkel beszerzése lesz a legkritikusabb. Ezek a fémek sok tekintetben hasonlók a fosszilis energiahordozókhoz: véges a mennyiségük, elérhetőségük és áruk pedig nagyban függ a kitermelési kapacitásoktól. Ráadásul néhány tucatnyi ország birtokolja a lelőhelyeket, így a növekvő igény új politikai és gazdasági függőséget teremthet.
A világ legnagyobb réztermelő országa Chile, Peru, illetve Kína. Az alumíniumtermelők mezőnyét Kína vezeti közel tízszer akkora termeléssel, mint a második India. Az elektromosautók akkumulátoraihoz szükséges lítiumot elsősorban Ausztráliában, Chilében, illetve Kínában bányásszák, az akkumulátorgyártásban, illetve rozsdamentes acél előállításában fontos szerepet játszó nikkel legfontosabb lelőhelye Indonézia, a Fülöp-szigetek és Oroszország, kobaltot pedig a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Oroszországból és Ausztráliából lehet beszerezni.
Azaz a karbonsemleges átállással Magyarország esetében az orosz energiafüggőség sem szűnne meg, sőt, megjelenne más – például kínai, chilei, kongói, indiai vagy indonéz – nyersanyagfüggés is. Az ország akkumulátorgyárakra épülő stratégiája miatt ráadásul ez fokozottan jelentkezik.
A Nemzetközi Energiaügynökség, illetve a Cambridge Econometrics E3ME modellje alapján készített számítás bemutatja, hogy az egyes energiatermelési módok mennyivel növelhetik a fémek iránti igényt két forgatókönyv – a jelenleg már bejelentett szakpolitikák és egy ambiciózusabb, a fenntarthatóság érdekében nagyobb mértékű átmenet – esetén.
„A nyersanyagok iránti igény növekedése elkerülhetetlen. Törekedni kell viszont arra, hogy az átállás során ne építsünk ki új függőségi viszonyokat – hívja fel a figyelmet Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának vezetője. – Ehhez egyrészt arra van szükség, hogy számoljunk az átálláshoz szükséges nyersanyagok keresletével és elérhető kínálatával, másrészt meg kell vizsgálni a fogyasztáscsökkentés lehetőségeit is, ami az egyéni döntések mellett ismét szabályozói közreműködést igényel.”
Tehát nem pusztán a napelem vagy a villanyautó elterjesztése a cél. Adottságaink alapján egyes új technológiákra nagyobb szükség van, másokhoz pedig rendelkezésre áll elegendő, olcsóbb, biztonságosan beszerezhető nyersanyag. Ezek alapján szabályozói szinten érdemes meghatározni, a különböző új megoldások milyen aránya biztosítja a legnagyobb hatékonyságot, illetve azt, melyik megoldással kell kezdeni és melyik technológiát érdemes később, már a többiekre építve bevezetni.
Emellett a kibocsátást elsősorban előidéző fogyasztást is célszerű csökkenteni, az ipari, intézményi és lakossági felhasználás alacsonyabb kibocsátás felé terelésével. Felhasználói szinten pedig le kell építeni és hatékonyabb megoldásokkal helyettesíteni a felesleges és pazarló fogyasztási formákat.
Ilyen lehet például az épületek szigetelése – hiszen a szigetelőanyagok olcsóbbak és könnyebben elérhetőek lehetnek rövid távon, mint a különleges nyersanyagigényű új technológiák. Ráadásul a későbbi, modernebb fűtési és energiatermelő rendszereket – a hőszivattyút vagy a napelemet – már kisebb kapacitásokra is lehet méretezni, így csökkenthető a költség és a felhasználandó nyersanyag mennyisége.
Ugyancsak jó példa az egyéni közlekedés újragondolása és az áttérés új közlekedési szokásokra. Ha csupán annyit teszünk, hogy benzines és dízeles autóinkat elektromos hajtásúakra cseréljük, akkor azzal a járművek előállításához szükséges nyersanyagok (acél, üveg, műanyag) mennyiségét egyáltalán nem csökkentettük, ráadásul növeljük az új és ritka nyersanyagok iránti igényt. Hacsak nem kizárólag otthoni napelemeinkkel töltjük a villanyautókat, a kibocsátás csupán annyira csökken, amilyen mértékben a töltésre használt áram nem fosszilis forrásból érkezik. Egyébként annyit érünk el, hogy a városi CO2-kibocsátás a városszéli erőművekbe tevődik át.
Hiába tehát az új technológia, az igazán hatékony kibocsátáscsökkentő megoldás továbbra is a felhasználás ésszerűsítése lesz. Így kerülhetjük el, hogy a mai fosszilis függőségünk helyébe egy másik függőségi rendszer lépjen.
