A gazdasági nehézségek ellenére a cégek 85%-a növeli a befektetéseit a felhős megoldásokba

Tíz vállalatból több mint nyolc fektet a felhőbe, de csak minden ötödik képes hatékonyan használni a technológiát – derül ki a Magyarországon is aktív globális IT vállalat, a Unisys friss kutatásából. A több mint kétezer cég megkérdezésével készült tanulmány szerint a gazdasági nyomás dacára a cégek fokozzák a befektetéseket az új technológiákba, de a szakemberhiány és a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos etikai aggályok miatt nem mindegyik tudja kiaknázni a digitalizációban rejlő potenciált.

A gazdasági nehézségek ellenére a cégek 85%-a növeli a befektetéseit a felhős megoldásokba

A Unisys tegnap közzétette friss felmérését, amely öt ország több mint 2200 döntéshozójának válaszai alapján ad képet a vállalati szféra új digitális technológiákhoz való hozzáállásáról. A Unisys Cloud Insights 2023 – Akadályoktól az áttörésekig című tanulmány egyik fő tanulsága, hogy a világgazdaság lassulása ellenére a cégek továbbra is fontosnak gondolják, hogy a digitalizációba fektessenek.

A felhő immunis a gazdasági nehézségekre

A kutatásból kiderül, hogy a felhőnek továbbra is fontos szerepet szánnak a cégek: 85%-uk vagy már most fokozza a befektetéseket a technológiába, vagy a következő két évben tervezi ezt. A vállatoknak 36%-a ugyanakkor még a tervezési szakaszban vagy a bevezetés legelején tart, és csak minden ötödik érte el a felhő használatának magas szintjét. Az egyik tanulság az, hogy a cégeknek érdemes arra törekedniük, hogy a maximális értéket hozzák ki meglévő felhőinfrastruktúrájukból, hogy megtérüljön a befektetésük.

Szakemberhiány aggasztja a döntéshozókat

Noha a felhőtechnológiák katalizátorként működnek az üzleti növekedésben, a megfelelő kiaknázásukhoz tehetséges és képzett szakemberekre van szükség. A megkérdezett vállalati IT-vezetők 42%-a fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy munkatársaik kellően naprakészek-e a felhőátálláshoz szükséges ismeretek és készségek terén. Emiatt sok szervezet tervezi, hogy képzéseket épít munkafolyamataiba. Különösen nagy hiányosságokat érzékelnek a válaszadók a nem IT jellegű kompetenciák terén, például a kommunikációs készségek (34%), valamint az informatikai és üzlet ismeretek együttes megléte (32%).

Mesterséges intelligencia: lehetőségek és aggályok

A versenyképesség megőrzése érdekében ma már elengedhetetlen, hogy a vállalatok felgyorsítsák az MI alkalmazását. A Unisys tanulmányából azonban kiderül, hogy mindeddig csupán 15%-uk integrálta üzletmenetébe az MI-t, így a fennmaradó 85% azt kockáztatja, hogy MI-vel felvértezett kihívók kezdik ki pozícióját. A cégek több mint fele (55%) azt is elismeri, hogy nem tud eleget az MI etikai vonatkozásairól. A legtöbb válaszadó (43%) szerint a legjobb módszer az etikai aggályok kezelésére az, hogy az emberek rendszeresen felülvizsgálják a mesterséges intelligencia modelljeit és eredményeit. Ez a megközelítés garantálja, hogy az emberek aktívan részt vesznek a döntéshozatali folyamatban, erősítve az MI felelős használatának társadalmi elfogadottságát.

Túlélni a kibervihart

A vállalatok zöme szerint a kibertámadások elkerülhetetlenek, 78%-uk úgy véli, hogy számolnia kell behatolási kísérletekkel. Ennek ellenére csak 58%-uk proaktív a biztonsági rések és fenyegetések kezelésében, míg 42%-uk csupán reagál a bekövetkezett incidensekre. A jelentés azt is kiemeli, hogy a cégek mindössze 43%-a alkalmazta a Zero Trust modellt, amely kulcsfontosságú az ellenálló képesség kialakításában. (A Zero Trust lényege, hogy minden hálózati elemet és felhasználót folyamatosan ellenőrizni kell az azonosítás és hozzáférés szempontjából.)

„Minden vállalatot agilisabbá tehet, ha a felhőre kifejlesztett technológiákra összpontosít és középpontba helyezi a digitális átállást, és mindez egyértelműen pozitív hatással lehet növekedési potenciáljára – mondta el a jelentés kapcsán Manju Naglapur, a Unisys felhő-, alkalmazás- és infrastruktúra-megoldásokért felelős alelnöke. – Ha sikerül összehangolni az informatikai döntéshozók és a felsővezetés hozzáállását a modern technológiákhoz, például a mesterséges intelligencia etikus használatához, az jótékony hatással lehet az üzleti eredményekre.”

A Unisys Cloud Insights tanulmány 2023-as kiadása öt országban (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Németország, Ausztrália, Új-Zéland) 2264 felsővezető, IT-vezető és fejlesztő válaszai alapján készült. A teljes jelentés letölthető innen.


Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás: