A háború is hajthatja a hitelkamatokat

Rossz hírek ágyaztak meg a március elején várt általános banki hitelkamat emeléseknek a money.hu Heti kamattükre szerint. Az MNB februárra tovább gyorsuló inflációt vár, az ukrajnai háború pedig számottevően meggyengítette a forintot – ebben a helyzetben az irányadó kamat emelése tovább tarthat, s a bankok gyengébb árazását sem indokolja semmi.

A háború is hajthatja a hitelkamatokat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a januárban bejelentett módon 50 bázisponttal, 3,4 százalékra emelte az alapkamatot – a kamatemelési ciklus így már kilenc hónapja tart. Csütörtökön az is kiderült, hogy a jegybank a korábban közöltek szerint elkezdi az alapkamat és az irányadó, egyhetes betéti kamat közötti különbség ledolgozását: az aktuális betéti tenderen az MNB csak 30 bázisponttal emelte a ajánlatát, a bankoktól 4,6 százalékos kamat mellett fogadott el betéteket.

A fenti hír akár kedvező is lenne a hitelfelvevők számára, ám a money.hu szakértői szerint a múlt héten megjelenő többi információ az ő szempontjukból nagyon nem jó irányba mutató változásról szólt.

Hónapról-hónapra nagyobb infláció

Virág Barnabás, az MNB alelnöke kedden azzal szembesítette a szakembereket, hogy a jegybank szerint még januárban sem értünk el a 7,9 százalékos adattal az inflációs csúcsra. Véleményük szerint a február pénzromlás mértéke – a benzin- és az élelmiszerár stop ellenére – mindenképp meghaladhatja a 8 százalékot, sőt a 8,5 százalékot közelítheti. Virág szavai szerint „az infláció elleni küzdelem hosszú út lesz, aminek még nem látni, hol lesz a vége”. Ez pedig azt jelenti – hárított el minden esetleges kétséget a jegybanki szakember -, hogy az MNB kamatemelési szigorát hosszabb időszakon keresztül kell fenntartani. Egyre gyengébbnek tűnik tehát az remény, hogy a nyári hónapokra le lehet állni a kamatemeléssel, s így a hitelkamatok is megdermednek. Ha pedig mégis így lenne, akkor már szinte bizonyos, hogy a korábban maximumnak tartott 5 százalék felett áll majd meg az irányadó kamat.

Háború, bizonytalanság, forintgyengülés – visszajön a heti kamatemelés?

Ezt a várakozást erősítheti a múlt csütörtökön kitört ukrajnai háború is. A harcok elindulásának hírére ugyanis a fejlődő országok fizetőeszközei jelentős mértékben gyengültek, kiváltképp igaz volt ez a magyar forintra. A február elején az euróval szemben még 352,8 forinton járó árfolyam múlt csütörtökön, az első rakétatámadások hírére 371,2 forintra ugrott, az 5 százalékot meghaladó drágulást követően nem voltunk túl messze ammindenkori rekordod jelentő 371,86 forintos szinttől.

Sajnos, az előttünk álló hét sem indul fényesen, az orosz nukleáris készültség elrendelése, a komolyabb kijevi ostromra való felkészülésről szóló hírek és az immár a bankpiacot is elérő bizonytalanság (Oroszország nemzetközi átutalási rendszerről, a Swiftről történő lekapcsolása, illetve a Sberbank európai leánybankjának csődje) nyomán az elmúlt napokban kissé konszolidáló forintpiacon hétfőn reggelre ismét drágult az euró, újra 371 forintot kell adni egy egységéért. A gyenge forint is a további kamatemelés irányába hat. Ne feledjük el, az MNB januárban csak azt deklarálta, hogy igyekszik visszatérni a havi egyszeri kamatszint módosításra, ám szükség esetén ismét rendelkezésére áll, hogy a heti betéti tendereken visszatérjen az irányadó kamat heti módosításához – ha ennek szükségességét látja.

Kamatemelésekkel indul a tavasz

Mindez a hitelkamatok további komoly emelkedését hozhatja magával.

Az első nagy tavaszi kamatemelési hullám március elsején érkezhet a piacra, ám a bankok árazási bizottságainak döntése sokszor igazodik ahhoz az időponthoz, amely általánosan a törlesztőrészletek befizetésének határideje a bankoknál. Így nem csak elsején, de az előttünk álló hét majd minden napján várható bejelentés a bankoktól – vélik a money.hu szakértői.

A jelzáloghitel piacon azt már tudni lehet, hogy a CIB Bank keddtől 15 bázisponttal emeli majd a minősített fogyasztóbarát lakáshiteleinek (MFL) kamatát. Ennek következtében a CIB 5 MFL standard kamata 5,97 százalékról 6,12 százalékra emelkedik majd. Az emelés azt jelenti majd, hogy a legkomolyabb kedvezménykategóriában, a Magnifica kedvezménycsomagra jogosult ügyfelek esetében sem marad 5 százalék alatt az 5 éves kamatperiódusra kínált hitel kamata – minimum 5,08 százalékos kamattal kell számolniuk ezen ügyfeleknek.

A CIB 10 MFL esetében a standard kamat 6,02-ről 6,17 százalékra nőtt, a legnagyobb kedvezmény mellett ez a szint a Magnifica kedvezménycsomagban 5,18 százalékra csökkenthető.

A személyi hiteleknél az Erste Bank Most Extra Személyi Kölcsön kamata 0,5 százalékponttal emelkedett 6 millió forint feletti igénylés esetén. Így a minimális, 250 ezer forintot elérő jövedelemmel bíró ügyfelek a korábbi 9,29 százalék helyett 9,79, a 400 ezer forintos nettó kjövedelmet igazolni tudók 9,99 százalék helyett 9,49 százalékon kaphatnak személyi kölcsönt. Azoknak az ügyfeleknek, akik 8 millió forintot meghaladó összegű személyi kölcsönt igényelnek az Erstétől, 400 ezer forintos jövedelemig kell a 9,49 százalékos kamatot fizetniük, ami viszont 1 százalékponttal magasabb kamat, mint korábban. Bár a magasabb jövedelemi kategóriában is 100 bázispont volt az emelés, a minimum 8 milliót igénylő, s legalább 400 ezres fizetést felmutató ügyfelek továbbra is 9 százalék alatti (8,99%-os) kamatot fizetnek a banknál.  Hasonló szintű emelés volt a megegyező hitelösszeggel bíró Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelek kamataiban is az Ersténél.


Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás: