A nyugdíjak júliusi emelt összegét miért ekkor utalják?

Hazánkban napjainkban (a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján) 2.029.000 jogosult un. saját jogú nyugdíjas él, akik minden naptári hónapban várják az állami nyugdíjuk érkezését. A rutinosabb nyugdíjasok jó előre tudják már az adott évi kifizetési naptárat, azaz azokat az időpontokat, hogy melyik hónapban melyik napon érkezik a nyugdíjuk. A júliusi nyugdíj utalását most különösen várják a jogosultak, hiszen a rendkívüli korrekciós emelés miatt most nagyobb összeg érkezik a számlájukra (vagy épp a postás által). De mikor érkezik a július havi nyugdíj idén? Cikkünkben mutatjuk a hazai nyugdíjhelyzetet és azt is, hogy mikorra várható a júliusi nyugdíj érkezése.

A nyugdíjak júliusi emelt összegét miért ekkor utalják?

A több, mint 2 millió saját jogú nyugdíjas közül ma már többen vannak azok az időskorúak, akik banki átutalással, bankszámlára utalva kérték a nyugdíjukat, de továbbra is több százezren vannak olyanok is, akik a hagyományos, postai, készpénzes kifizetést igényelték. E két esetben más és más a juttatások kiutalásának időpontja. Cikkünkben mutatjuk a pontos átutalási időpontokat, melyből azt is megtudhatja, hogy a 2022-es június havi nyugdíjakat mikor utalják, valamint a folyó havi kifizetést követően a további havi nyugdíjakat mikor fogják átutalni 2022-ben.

De hány nyugdíjas is van most, akik várják a nyugdíjat?

A KSH adatai között megtaláljuk a hazai saját jogú nyugdíjasok számát is.

Nézzük meg, hány nyugdíjas is van Magyarországon:

Saját jogú nyugdíjasok száma 2000-től napjainkig:

2000: 2.461.000 fő

2001: 2.465.000 fő

2002: 2.465.000 fő

2003: 2.453.000 fő

2004: 2.461.000 fő

2005: 2.474.000 fő

2006: 2.489.000 fő

2007: 2.523.000 fő

2008: 2.525.000 fő

2009: 2.496.000 fő

2010: 2.463.000 fő

2011: 1.985.000 fő

2012: 2.013.000 fő

2013: 2.041.000 fő

2014: 2.023.000 fő

2015: 2.015.000 fő

2016: 2.046.000 fő

2017: 2.027.000 fő

2018: 2.032.000 fő

2019: 2.054.000 fő

2020: 2.029.000 fő

Ha valaki alaposan végignézte a számokat, akkor észrevehette, hogy 2011-nél komoly “visszesés” látható a saját jogú nyugdíjasok számában. Hová tűnt közel félmillió ember?

A választ a KSH módszertanában találjuk meg, mely szerint:

2012. január 1-jén a nyugdíjrendszer gyökeresen átalakult két fő rendezőelv mentén: Saját jogon nyugdíjat – két kivételtől eltekintve – csak korbetöltött személyek részére lehet megállapítani, illetve folyósítani. Kivételt képeznek a nőknek 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjak, illetve az 1955. előtt született volt fegyvereseknek járó (korhatár alatti) nyugdíjak. Ez utóbbiak azonban 2012-től újonnan már nem állapíthatók meg.

A nyugdíjkorhatárt be nem töltött személyek részére még 2012 előtt megállapított különféle korai öregségi nyugdíjak (pl. előrehozott öregségi nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, korengedményes nyugdíj, bányásznyugdíj, művésznyugdíj) átalakultak korhatár előtti ellátássá, szolgálati járandósággá (az 1955-ben vagy azt követően született volt fegyveresek esetén), átmeneti bányászjáradékká és balettművészeti életjáradékká.

Ezek az ellátások – meghatározott feltételek teljesülése esetén – 2012-től átmenetileg még újonnan is megállapíthatók. A korhatár betöltésekor ezeket az ellátásokat (közös elnevezésük: életkoron alapuló ellátások) öregségi nyugdíjként folyósítják tovább.

A másik jelentős változás a megváltozott munkaképességűeket érinti, két új ellátás, a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás bevezetésével. Ugyanakkor megszűnt a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a rendszeres szociális járadék, az átmeneti járadék. 2012. január 1-jétől rehabilitációs járadék sem állapítható meg, a korábban megállapított járadékok fokozatosan futottak ki a rendszerből.

Azok rokkantsági nyugdíját, akik 2012 előtt betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, 2012-től öregségi nyugdíjként folyósítják. 2012. január 1-jével az átmeneti járadékból rokkantsági ellátás lett, míg a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjak és a rendszeres szociális járadékok a rokkantsági csoporttól, illetve az életkortól függően alakultak át rokkantsági ellátássá, illetve rehabilitációs ellátássá.

De térjünk vissza a lényegre! Mikor érkezik az a fránya július havi emelt nyugdíj?

A postai kifizetések esetén a Magyar Posta a 2022-es nyugdíjakat is a kiadott postai nyugdíj kézbesítési naptár szerint fogja kézbesíteni május hónapban is. Mutatjuk a nyugdíj utalások időpontjait havi bontásban 2022 évre vonatkozóan.

Információk a nyugdíjak 2022. évi banki és postai kifizetésének időpontjáról

Minden hazai nyugdíjas hónapról hónapra várja, hogy megérkezzen a postás, becsöngessen és mosolyogva átnyújtsa a havi járandóságot.

Szerencsére ma már egyre több hazai nyugdíjjogosult a postai kifizetés helyett a biztonságosabb és gyorsabb banki átutalást választja a nyugdíja havi kifizetésekor, így egyrészt hamarabb juthat hozzá a nyugdíj összegéhez, másrészt bankkártyával fizetve, legtöbbször díjmentesen használhatja azt bolti vagy épp internetes vásárláskor.

Ugye, hogy nem mindegy?

A nyugdíjaknak jelenleg tehát ez a kétfajta kifizetési módja választható: postai vagy banki átutalásos.

Hogyan és mikor vehetik fel/kaphatják kézhez a nyugdíjasok az őket megillető ellátást 2022-ben?

Ha a nyugdíjat 2022-ben a nyugdíjas postai úton kéri kikézbesíteni, akkor - ahogyan azt megszokhattuk az elmúlt években - az ún. postai kifizetési naptárban – amelyet a Magyar Posta Zrt. juttat el a tárgyévet (2022. év) megelőzően az érintettnek – meghatározott napon fog hozzájutni a havi nyugdíj ellátásához (azon a napon/napokon kézbesíti majd a postás).

És mielőtt mutatnak a nyugdíjak banki átutalásainak időpontját még vessünk egy pillantást a hazai nyugdíjak összegének alakulására.

Mekkora a nyugdíja ma egy átlagos nyugdíjasnak Magyarországon?

Mutatjuk a nyugdíjak átlagát évről évre (forrás: KSH):

2000-ben: 39.380 Ft

2001-ben:  45.519 Ft

2002-ben: 52.350 Ft

2003-ban: 57.847 Ft

2004-ben: 63.477 Ft

2005-ben: 67.993 Ft

2006-ban: 73.748 Ft

2007-ben: 81.919 Ft

2008-ban: 87.247 Ft

2009-ben: 92.422 Ft

2010-ben: 97.259 Ft

2011-ben: 104.253 Ft

2012-ben: 112.593 Ft

2013-ban: 115.727 Ft

2014-ben: 118.439 Ft

2015-ben: 121.041 Ft

2016-ban: 123.725 Ft

2017-ben: 129.637 Ft

2018-ban: 134.947 Ft

2019-ben: 142.114 Ft

2020-ban: 150.571 Ft

MIKOR jön a 2022 július havi nyugdíj a bankszámlákra?

Ha a nyugdíjas banki folyószámlára kérte az ellátást 2022-ban, akkor a következő dátumokat érdemes figyelnie: 

A nyugellátás kifizetése 2022-ben is havonta az adott tárgyhónapra történik, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt határozattal megállapították a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de legfeljebb a jogosult elhalálozásának a napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.

A folyósító szerv törzsszám, mint azonosító szám alatt folyósítja az ellátásokat. 

Nyugdíjak utalása 2022, azaz mikor lesznek a bankszámlán a nyugdíjak 2022-ben?

- 2022. január havi nyugdíj utalás időpontja: 2022. január 12. (szerda)

- 2022. február havi nyugdíj utalás időpontja: 2022. február 11. (péntek)

- 2022. március havi nyugdíj utalás időpontja: 2022. március 11. (péntek)

- 2022. április havi nyugdíj utalás időpontja: 2022. április 12. (kedd)

- 2022. május havi nyugdíj utalás időpontja: 2022. május 12. (csütörtök)

- 2022. június havi nyugdíj utalás időpontja: 2022. június 10. (péntek)

- 2022. július havi nyugdíj utalás időpontja: 2022. július 12. (kedd)

ÍGY kaphatsz külföldről, devizában nyugdíjat. ELMAGYARÁZZUK ITT.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a felsorolt nyugdíj kifizetési 2022. évi időpontok tájékoztató jellegűek.


A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás: