A kamatemelések hónapja: tucatnyi bank változtatott márciusban

Márciusban már egy tucat bank változtatott a jelzáloghitelek kondícióin a money.hu kamattükrének összesítése szerint. Bár a kamatemelkedés egyelőre csak egyes szegmensekben mutatkozik, az MNB irányadó kamatának múlt heti 75 bázispontos emelése után a következő hetekben minden konstrukcióra kiterjedően általánossá válhat.

A kamatemelések hónapja: tucatnyi bank változtatott márciusban

Ahogy az várható volt, március első hetében eddig már egy tucat bank jelentett be kamatváltozás a jelzáloghiteleknél. Meglepően hat, hogy a piaci kamatozású lakáshitelek esetében az év harmadik hónapjában eddig visszafogott volt a kamatok emelkedése. Ugyanakkor a money.hu szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt heti, közel évtizedes csúcsot jelentő, egy lépésben megtett 75 bázispontos kamatemelését aligha tudják szó nélkül hagyni a bankok – főleg, ha a forint árfolyamának védelmében a jegybank az irányadó kamat további emelésére kényszerül a következő napokban.

Termékcsoportokban emelők

Március 1-től a CIB Banknál az 5 és 10 éves Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) kölcsönök kamata 0,15 százalékponttal lett magasabb, a 10 éves MFL kamata így 6,02 százalékról 6,17 százalékra emelkedett. Ezt a kamatot kell megfizetniük a jövőben azoknak az ügyfeleknek is, akiknek kölcsöne (a feltételek nem teljesülése miatt) kikerül az NHP Zöld Otthon Programból.

A K&H Banknál az üzleti feltételű és az MFL konstrukciókban a leggyengébb (K6) ügyfélminősítéssel bíró ügyfelek kamata emelkedett. Ezek az ügyfelek márciustól 5 éves kamatciklusra 8,09, 10 évre 8,25 százalékon kaphatnak kölcsönt a banknál, míg a 20 évre fix konstrukciók esetében 8,42 százalék a kínált kamat.

Márciustól a lakáshitelek fix kamatozású lakáshitelek kamataihoz nem nyúlt az OTP Bank, ám emelte a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatát. Az 5 évre fix törlesztést biztosító konstrukció 15, a 10 és 20 éves fix kamatozású hitelek kamatát 50 bázisponttal emelték, amely okán például a Fix10 szabadfelhasználású jelzáloghitel a felveendő összeg függvényében 8,35-9,76 százalékos kamat mellett érhető el kedvezmények nélkül.

Az Erste Banknál a 6 hónapos BUBOR referenciakamat emelkedése miatt emelkedtek az áthidaló hitelek THM értékei.

Márciustól már a Raiffeisen Bank is kínál 20 évre fix kamatozást biztosító lakáshitelt az ügyfeleinek. Az új futamidőre kínált kölcsön kamatkondíciói megegyeznek a 10, valamint a 15 éves végig fix termékekével, azaz az ügyfelek 7,91-8,88 százalékos kamat mellett biztosíthatják be a fix törlesztőrészletet a futamidő végéig.

Az MKB Bank a Budapest Bankkal a jövő hónapban megvalósuló egyesülés előkészületeként március hónapra felfüggesztette a támogatott konstrukciók - Babaváró, CSOK, NHP Zöld hitel -, valamint a fogyasztóbarát lakáshitelek értékesítését. Az otthonteremtő hitelek kamata a referenciakamat változás miatt itt is emelkedett.

A Budapest Banknál ugyanakkor március 7. hétfőtől az 5 éves és a végig fix MFL kölcsönök 50, a 10 évre fixált fogyasztóbarát lakáshitelek kamatai 30 bázisponttal emelkedtek. A bank 2-ről 3 millióra emelte a minimálisan igényelhető összeget, s a korábbi 10 helyett immár 12 milliót kell igényelni ahhoz, hogy kedvezőbb kamatot kapjunk. A legjobb kamatot a végig fix konstrukcióban kapjuk, ennek értéke 12 millió forint feletti igénylés esetén 5,99 százalék.

A kamattámogatott hiteleknél nincs megállás, de ez kevésbé az ügyfélnek fáj

A Takarékbanknál az Otthonteremtési hitelek kamattámogatást követő időszakára érvényes Takarék Ötös Otthon hitel kamata 7,09 százalékról 7,59 százalékra emelkedett. A bank a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL) esetében a referenciakamatok emelkedését a hitelhez kapcsolt kedvezmények hasonló mértékű emelésével ellensúlyozta, így az összességében az MFL hitelek akciós és kedvezményes kamatai és THM-je nem változott. Ugyanakkor a jogszabály által előírt reprezentatív példák adatai szerint hiába nem változtak a Takarék Ötös, Tízes, Fix15-ös és Fix20-as jelzáloghitelek kamatai és THM-értékei, az MFL termékkel együtt a feltüntetett havi törlesztőrészlet és a teljes visszafizetendő összeg kis mértékben emelkedett.

A Gránit Bank és az UniCredit ebben a hónapban eddig csak a referenciakamat változását vezette át az otthonteremtő hitelek kamataiba, ám ez egyelőre csak az egyre nagyobb összegű kamattámogatást fizető államnak fáj. Az ügyfelek számára a támogatott konstrukciók továbbra is stabil olcsó kamat mellett elérhetőek, amit a folyósításon belüli térnyerésük is jól mutat.

A MagNet Bank csak a változó kamatozású, 6 hónos BUBOR szintjéhez kötött lakáshitelének kamatát emelte, 10,2 százalékról 10,6 százalékra, az 5 évre fixált kölcsön továbbra is 7,4, a 10 évig fix törlesztőrészletet biztosító kölcsön 7,9 százalékos kamat mellett érhető el a MagNet Banknál. A hamarosan a MagNethez kerülő Sopron Banknál a referenciakamatok emelkedése után az otthonteremtő kamattámogatott hitel 1 és 5 éves kamatperiódussal egyaránt 6,68 százalékos Teljes Hiteldíj Mutató (THM) mellett igényelhető.

Személyi hitelek: lassan, de nagyot lépnek

A személyi hitelek piacára továbbra is a lomha mozgás jellemző. Márciusban eddig csak a CIB Bankjelentett be emelést, a változás ott sem mindenkit érint. A bank ugyanis nem a standard kamatot emelte - az továbbra is továbbra is 18,99 százalék -, hanem az egyes díjcsomagokhoz kapcsolt kedvezmény mértékét csökkentette. A munkabér átutalás összegéhez kötött konstrukcióban az alapszintű kamatkedvezmény mértkel 7,5 százalékpontról 6,09 százalékra csökkent, így a fizetendő kamat 11,49 százalékról 141 (!) bázisponttal 12,9 százalékra ugrott. A minimum 250 ezer forintos jövedelmet felmutató AKTIV250 kategóriában a kamatkedvezményének mértékének csökkenésével a kamat 91 bázisponttal 7,99 százalékról 8,9 százalékra nőtt, 7 millió forintot meghaladó kölcsönnél ennél 1 százalékkal kisebb, 7,99 százalékos kamatot kell fizetni, amely 50 bázispontos kamatkedvezmény csökkenést jelent. A 450 ezer forintos nettót felmutató ügyfelek, illetve a Magnifica csomagra jogosultak kedvezményei nem módosultak, így a kamat sem emelkedett.


Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás: