A kormány célja az országon belüli fejlettségi különbségek csökkentése

A kormány célja, hogy uniós és hazai források felhasználásával csökkentse az országon belüli fejlettségi különbségeket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Székesfehérváron.

A kormány célja az országon belüli fejlettségi különbségek csökkentése

Latorcai Csaba a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Húsz éve az Európai Unióban című kiállításának megnyitóján felidézte, hogy az elmúlt 20 évben Magyarország számos területen ért el komoly sikereket, eredményesen tudta hasznosítani az Európai Unió nyújtotta gazdasági lehetőségeket, így a támogatásokat is.

Hozzátette: Magyarország a 2014-2020-as időszakban az első három között szerepelt az európai uniós tagországok között az uniós források felhasználásában, a 2021-27-es időszakban pedig jelenleg első.

Az államtitkár közölte: fejlettségben Magyarország évről évre erőteljesen zárkózik fel az EU átlagához, ugyanakkor az országon belül az egyes területek közötti különbségek növekedése figyelhető meg. A kormány célja ezért az, hogy a 2021-2027 közötti időszakban 21,8 milliárd eurós kohéziós forrással élhetőbbé tegye a vidéket.

Latorcai Csaba rámutatott, hogy ebben a munkában a kormány a jövőben is számít és épít a gazdasági élet különböző szektorait képviselő kamarákra, így a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarára is. Úgy vélte, az együttműködési szándékot erősíti az érvényben lévő stratégiai együttműködési megállapodás, valamint az a támogatási szerződés is, amelynek célja, hogy a kamara megvalósíthassa az Egységes piac program elnevezésű pályázatában foglalt elképzeléseit a 2021-2027-es pénzügyi időszak alatt.

Czunyiné Bertalan Judit, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy nagyon gazdag és termékeny húsz év van a magyar gazdaság és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mögött is. Mindezt jól mutatja, hogy Fejér vármegye jóval az országos átlagot meghaladó volumenben és teljesítményben vette igénybe az Európai Unió gazdaságfejlesztésre szóló támogatási forrásait - fűzte hozzá.

A kormánybiztos leszögezte: ahhoz, hogy a gazdasági növekedés, gazdasági fejlettség és gazdasági teljesítmény láthatóvá váljon a térségben, elengedhetetlen volt a kamara.

Radetzky Jenő kamarai elnök a kiállítás kapcsán megemlítette, ugyan 2004-ben csatlakozott az ország az Európai Unióhoz, de a kamara már az azt megelőző két évben uniós felkészítésbe kezdett a gazdaság szereplői körében.

Büszkeségnek nevezte, hogy Fejérből indult el az "EU házhoz jön" program, amellyel 150 kistérségbe és 74 Kárpát-medencei helyszínre juttattak el aktuális tudást és információkat, valamint szintén kezdeményezésükre valósult meg a Kárpát-medencei magyar dominanciájú gazdasági integrációt segítő Wekerle-tervként ismert kormányprogram is - ismertette.

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 455,8 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel 70 237,82 ponton zárt szerdán.
2024. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Hárommilliárd forint felett az Ötöslottó főnyereménye

Közel három és fél hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, így a szerencsevadászok ezen a héten már 3,03 milliárd forintért szállhatnak versenybe. A 3 milliárdos határ átlépése elég ritka, az Ötöslottó elmúlt 67 éves játéktörténelmében ez csupán a 14. alkalom.
2024. 06. 12. 18:00
Megosztás:

A Richter eszközöket vásárol a Mithra Pharmaceuticalstól

A Richter sikeresen lezárta a tárgyalásokat, és megállapodott a Mithra Pharmaceuticals SA („Mithra”) és leányvállalata, a Mithra Recherche et Développement SA („Mithra R&D”) belgiumi eszközeinek megvásárlásáról.
2024. 06. 12. 17:30
Megosztás:

Jelentős pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
2024. 06. 12. 16:30
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság áprilisban

Áprilisban stagnált, az áprilissal zárult három hónapban viszont élénk ütemben nőtt a brit gazdaság teljesítménye.
2024. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Májusban gyorsult a németországi infláció

Gyorsult májusban a németországi infláció az előző havi három éves mélypontról a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokat publikáló szerdai jelentése alapján.
2024. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Kínában nem gyorsult az infláció májusban

Kínában az elemzők által várt gyorsulás helyett az áprilisival megegyező volt a fogyasztói árak emelkedése májusban, ezzel már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek föl emelkedést.
2024. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Átlagosan 10-15 százalékkal nőttek a nyári táborok árai

A Taborfigyelo.hu adatai szerint átlagosan 10-15 százalékkal nőttek a nyári táborok árai, így egy napközis tábor átlagára valamivel 50 ezer forint felett van, míg egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetnie a családoknak; a táborok átlagárai között régiónként akár 10 százalékos eltérés is lehet.
2024. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Megújul Tiszafüred belvárosa

Megújul Tiszafüred belvárosa, a projekt megvalósítása során egyebek mellett zöldfelületek újulnak meg, játszótéri játékokat telepítenek, új burkolatot kap több út és kerékpártámaszokat helyeznek el - közölte a kommunikációért felelős cég az MTI-vel.
2024. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Már kevésbé hatásosak a hagyományos vásárlásösztönző reklámok

Egyre tudatosabb a vevők, akikre már kevésbé hatnak a hagyományos vásárlásösztönző reklámok, a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a figyelmüket - derül ki az EY legfrissebb, globális fogyasztói felméréséből, amelynek eredményeiről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2024. 06. 12. 13:00
Megosztás:

Kanadai cégre bízta Románia a cernavodai atomerőmű korszerűsítését

A Canadian Nuclear Partners (CNP) részvénytársaságra bízta a romániai atomerőművet működtető Nuclearelectrica (SNN) a jelenleg két blokkal működő cernavodai erőmű 700 megawattos egyes blokkja korszerűsítésének projektmenedzsmentjét - közölte az Agerpres hírügynökség kedden.
2024. 06. 12. 12:30
Megosztás:

A Költségvetési Tanács elnöke szerint indokolt a fegyelmezett költségvetés tartása

Indokolt a nagyon fegyelmezett költségvetés, illetve annak folyamatos monitorozása, hogy tartható-e a 4,5 százalékos hiánycél - mondta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság meghívására tartott online előadásában kedden.
2024. 06. 12. 12:00
Megosztás:

Budapesten tanácskoznak a világ legnagyobb ipari paradicsomfeldolgozói

A globális ipari paradicsomfeldolgozói és -termelői szektor legnagyobb szereplői érkeztek Budapestre az Ipari Paradicsom Világtanács (WPTC) és a Nemzetközi Kertészettudományi Társaság (ISHS) 15. világkongresszusára, 17. szimpóziumára - közölte az Univer Product Zrt., az esemény kiemelt támogatója az MTI-vel kedden.
2024. 06. 12. 11:30
Megosztás:

Megújul a 135 éves múltra visszatekintő vasúti képzés

Megújul a 135 éves múltra visszatekintő vasúti képzés, egységesebbé, rugalmasabbá és hatékonyabbá válik a vasúti alapképzések és a folyamatos időszakos oktatások rendszere - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2024. 06. 12. 11:00
Megosztás:

Megindult a forgalom az M44 gyorsforgalmi út két új felüljáróján

Megindult a forgalom az M44 gyorsforgalmi út két új felüljáróján - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2024. 06. 12. 10:30
Megosztás:

Egyre kevesebben járnak napi nyolc órában munkába

Egyre elterjedtebb jelenség, hogy a cégek nem a megszokott, napi nyolcórás, helyi munkavégzésben, hanem alternatív módon foglalkoztatják a munkavállalóikat. Az atipikus munkavégzés elterjedését a 2020-as koronavírus-járvány korábban sosem látott mértékben gyorsította fel. A már megszokottnak mondható home office és távmunka mellett még számos alternatíva létezik – derül ki a Profession.hu adataiból.
2024. 06. 12. 10:00
Megosztás:

Kormányzati segítséggel cigányzenétől lesznek hangosak az ország éttermei

97 prímás, 45 hegedűs, 60 brácsás, 8 csellós, 73 nagybőgős, 19 klarinétos és 58 cimbalmos zenél majd országszerte az éttermekben - jelentős túljelentkezéssel zárult a Muzsikáló Magyarország 2024 program pályázati időszaka.
2024. 06. 12. 09:41
Megosztás:

Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután kedden negatív korrekció történt a hazai részvénypiacon.
2024. 06. 12. 09:00
Megosztás:

6 milliárdos részvényvisszavásárlást jelentett be a GM

A General Motors 6 milliárd dollár értékű részvényvisszavásárlási programot jelentett be, mivel a korábbi 10 milliárdos program várhatan kifut ebben a negyedévben.
2024. 06. 12. 08:30
Megosztás: