A kriptobálnák újabb alacsony kapitalizációs kriptóra csaptak le - Elmondjuk miért

Az idei évet kétségtelenül a mesterséges intelligencia terjedése és a kriptopénzek intézményesítése határozta meg.

A kriptobálnák újabb alacsony kapitalizációs kriptóra csaptak le - Elmondjuk miért

A két trendnek köszönhetően a legnagyobb tech cégek hatalmas összegeket kezdtek fordítani AI- és kriptofejlesztésekre. A Microsoft például hamarosan saját kriptotárcát dobhat piacra, ami elemi hatást gyakorolhat majd a Bitcoin értékére is.

A két szektor kombinációjával pedig egy olyan terület van éppen születőben, ami a következő években a technológiai világ sarokköve lehet. Az AI kriptok ugyanis képesek egyesíteni a biztonságot, a transzparenciát miközben a legnagyobb adatmennyiségeket is gyorsan elemzik. 

Megtalálni azonban az AI kriptok között a legjobb lehetőséget nem egyszerű feladat. Éppen ezért mostani írásunkban bemutatunk egy új kezdeményezés, a Launchpad XYZ-t, ami rövidesen az AI kriptoszektor legfontosabb szereplőjévé válhat.

launchpad

A Launchpad XYZ írásunk idején az előértékesítési fázisában van, aminek során natív LPX tokeneket lehet megvásárolni. Az előértékesítés kezdetén még 20 százalék extra tokent lehetett kapni a vásárlás mellé, azonban az ajándék mértéke minden héten 1 százalékkal csökkent.

Búslakodásra azonban nincs ok, hiszen jelenleg is 9% ajándék $LPX-et kaphatnak azok, akik még most csatlakoznak. 

Mostanra a Launchpad XYZ csapatának sikerült közel 2 millió dollárt gyűjteni, aminek köszönhetően hamarosan több kriptotőzsdén is elérhetővé válhat az LPX. 

A Launchpad XYZ célkeresztjében a lakossági befektetők

Mostanáig a legjobb, mesterséges intelligenciát használó eszközökhöz szinte kivétel nélkül csak az elit férhetett hozzá. A Launchpad XYZ küldetése az, hogy a legjobb AI eszközök ne kizárólag a legnagyobb cégek, hanem a hétköznapi kereskedőknek számára is elérhetővé válhassanak.

Az ökoszisztéma egyik legfontosabb részét kétségtelenül a Launchpad Quotientnek nevezett eszköz alkotja. Ennek használatával lehetőséged van különböző AI által összeállított kereskedési elemzésekhez hozzáférni. Az eszköz több mint 400 különböző adat elemezésével felkutatja a következő sikeres kriptot, így neked már csak a vásárlásról kell gondoskodnod.

Emellett lehetőség lesz egy mesterséges intelligenciát használó keresőfelület használatára is. Ezzel akár egyszerű kérdés formájában is ki lehet majd deríteni, milyen kriptokat érdemes különböző szempontok alapján megvásárolni.

Szeretném megismerni a Launchpad XYZ-t

A Launchpad XYZ már most a konkurencia előtt jár

Nem túlzás az a kijelentés, hogy új kriptoprojektekkell Dunát lehet rekeszteni. Pontosan ezért fontos az, hogy egy új kriptostartup már a kezdetekben is erős alapokkal rendelkezzen. Köszönhetően a Launchpad XYZ által fejlesztett izgalmas eszközöknek, az LPX tokenekre állandóan magas lesz az igény.

A projekt eszköztárához ugyanis kizárólag az LPX tokenek lekötésével lehet majd hozzáférni. A használathoz minimum 90 napra le kell kötni a tokenjeinket, aminek köszönhetően a Launchpad XYZ hosszú távú befektetésnek is kiváló lehet. 

Ráadásul nem csupán elemzésre, hanem egyúttal kereskedésre is lehetőség lesz idővel. Összesen 200-nál is több kripto adásvételére lesz mód, továbbá akár töredékvásárlásokat is végre lehet majd hajtani. Utóbbinak köszönhetően luxustárgyakból és ingatlanokból egy apró darabot tudsz majd megvásárolni, majd a részeddel arányos mértékben juthatsz profithoz.

Ennek ellenére kétségtelenül a felület legfontosabb részét a mesterséges intelligenciát használó kereskedési eszközök alkotják. Ezekkel nem kizárólag a kriptoveteránok, hanem a kriptokereskedelembe frissen belevágó befektetők is magas profitot érhetnek majd le.

Szintén egy lényeges eleme a Launchpad XYZ-nek, hogy idővel egy saját kriptotárca is elérhetővé fog majd válni a felhasználók számára. Ezzel kényelmes tudsz majd hozzáférni az összes elérhető lehetőséghez anélkül, hogy harmadik féltől származó eszközt kellene használnod.

Az éreklődés érezhetően egyre gyorsabb ütemben növekszik, amire jó példa a projekt Telegram csatornája. Ráadásul a csatornán most ingyenesen lehet hozzáférni a Launchpad XYZ kereskedési szignáljaihoz. Mostanáig a megosztott szignálokkal számos esetben lehetett 100%-nál is magasabb profitot elérni. 

Kétségtelen, hogy a kriptoszektor fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van a kriptopénzek valós felhasználási módjának. Mivel a Launchpad XYZ LPX tokenje korszakalkotó módon egyesíti az AI- és blokklánc-technológiát, így képes lehet a projekt messze túlszárnyalni a konkurenciát.

Amennyiben szeretnéd alaposabban is megismerni a Launchpad XYZ világát, látogass el még ma a projekt weboldalára.

Érdekel a Launchpad XYZ

Ez is érdekelhet: 

A Dogecoin piaci kapitalizációja ismét 10 milliárd dollár fölött - Jövőre jöhet a 1 dolláros árfolyam?

Ünnepeld méltó módon a Bitcoin ETF érkezését a BTCETF-fel

Bitcoin ETF token vásárlás 2023: Kezdők útmutatója

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: