Ünnepeld méltó módon a Bitcoin ETF érkezését a BTCETF-fel

2023 jelentős veszteségekkel indult a kriptoszektorban, aminek köszönhetően a bitcoin értéke régen látott mélypontra került. Egészen a 16 000 dolláros szintig tartott a FTX-összeomlást követő pánik, majd lassú erősödés vette kezdetét.

Ünnepeld méltó módon a Bitcoin ETF érkezését a BTCETF-fel

A lendület egészen év közepéig, a 20-25 000 dolláros árfolyamig tartott ki, majd hosszú vegetáció vette kezdetét. Ezt végül egy egészen izgalmas hír törte meg, melynek hatására a teljes kriptoszektorba visszatért az élet.

Az egyik legnagyobb befektetési vállalat, a BlackRock elindította a Bitcoin ETF bevezetésére vonatkozó igényét, aminek hatására a BTC értéke az egekbe szökött.

A Bitcoin ETF kifejezetten nagy jelentőséggel bír, hiszen ezzel a Bitcoin - és idővel talán a kriptoszektor többi része is - intézményesített keretek közé fog kerülni. 

Amint ez bekövetkezik a bitcoin piaci kapitalizációja hihetetlen mértékben képes lehet a növekedésre. Sokan úgy vélik, 100,000 dollár fölé is emelkedhet a BTC értéke, sőt egyesek még az 1 millió dolláros szintet sem tartják lehetetlennek.

Ennek oka, hogy az aranyhoz hasonlóan a bitcoinból is korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. Továbbá az arany értékét elsősorban a belé vetett bizalom, mintsem a felhasználási mód határozza meg. Ilyen értelemben pedig a Bitcoin képes lehet elképesztő sikerekre, hiszen mostanra már vezető pénzügyi intézmények is kísérleteznek a BTC-vel.

Éppen ezért izgalmas hír, hogy már most elérhető a Bitcoin ETF token, amivel a kereskedők maximálisan képesek lehetnek kiaknázni a Bitcoin ETF által elérhetővé váló lehetőségeket.

Érdekel a Bitcoin ETF token

Miért nagy dolog a Bitcoin ETF?

Nem túlzás az a kijelentés, hogy a Bitcoin ETF egyike a kriptoszektor legnagyobb eseményeinek, melynek hatását hosszú éveken keresztül élvezhetik majd a befektetők.

Mostanáig az intézmények részéről az egyik legnagyobb kritika a kriptopénzekkel szemben az volt, hogy a kriptotőzsdéken viszonylag egyszerűen lehet különböző csalásokat végrehajtani.

Ezzel párhuzamosan számos befektető is azt a véleményt osztotta, hogy a szükséges szabályozás hiánya miatt inkább a szigorúbban felügyelt részvénypiacot választja.

A csalásokra ékes példa az FTX, melynek vezetői az Egyesült Államok egyik legnagyobb pénzügyi csalását hajtották végre.

Most azonban a jelek szerint a szektorban változás állhat be, hiszen a BlackRock Bitcoin Spot ETF megjelenésével már ellenőrzött, intézményileg biztosított formában lesz lehetőség befektetni BTC-be.

Jól mutatja az eseményben rejlő lehetőségeket az, hogy jelenleg az amerikai tőzsdefelügyelet asztalán összesen 10 különböző Bitcoin ETF kérvény várja a jóváhagyást.

Ezzel várhatóan olyan hihetetlen mértékű likviditás fogja elárasztani a szektort, aminek hatására a BTC soha nem látott csúcsokat érhet el.

Szeretnék Bitcoin ETF tokent vásárolni

Mi a Bitcoin ETF token?

Lényegében a Bitcoin ETF token (BTCETF) egy új ERC-20 projekt, melynek sorsa teljes mértékben a hamarosan megjelenő Bitcoin ETF-hez van kötve.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tokenomikát és a kereskedési adót érintő változásokat a készítők különböző sarokkövekhez kötötték. Ezeknek átlépésével folyamatosan csökkenni fog az elérhető BTCETF száma, illetve a tranzakciós díj mértéke.

Vagyis lényegében azzal, hogy BTCETF-et vásárolsz arra spekulálsz, hogy a Bitcoin ETF bevezetésre fog kerülni, továbbá annak népszerűsége kirobbanó lesz.

Ez pedig a jelek szerint valóban elkerülhetetlen lesz, aminek köszönhetően a BTCETF egyike lehet az esemény legnagyobb nyerteseinek. Szintén fontos még kiemelni, hogy a bitcoin erősödése a legtöbb altcoin árfolyamára is hatással van.

Vagyis a várható növekedés mellett külön lendületet fog jelenti a szektort átjáró optimizmus. Ez már csak azért is tűnik valószínűnek, mert a jövőben könnyen lehet, hogy a Bitcoin ETF-et más kripto ETF-ek is követhetik majd.

A felsoroltak azonban jelenleg erősen spekulatív érvelések, éppen ezért a BTCETF készítői elképesztő stakelési hozamokat kínálnak a korai befektetők számára.

Mivel még a projekt a kezdeti fázisában van, ezért ha még most csatlakozol a tokenek stakelésével kimagasló hozamot érhetsz el. Írásunk idején 5000%-nál is magasabb a várható éves hozam mértéke, vagyis naponta 13%-nál is magasabb lehet a profitod.

Összesen 2.1 milliárd db BTCETF érhető el, melynek a 40%-a már az előértékesítés ideje alatt gazdára fog találni, továbbá a tokenek 25%-a a stakelési jutalmakat fedezi, 10% a listázás likviditásra lesz fordítva, míg a fennmaradó 25% elégetésre kerül.

Állandó égetések a Bitcoin ETF sikereivel párhuzamosan

Ahogy a tokenomika adatainál is látható, a teljes tokenkészlet negyed megsemmisítésre fog kerülni. Ez összesen 5 lépésben valósul majd meg, párhuzamosan a Bitcoin ETF sikereivel.

Például az ETF engedélyezésénél és indulásánál egyaránt 5-5% BTCETF kerül majd elégetésre. 

A tokenek égetése ideális módja az árfolyam magasan tartásának, hiszen a csökkenő kínálattal a meglévő BTCETF is értékesebbé válik.

Többek között ezért is érdemes lesz rendszeresen ellátogatni a Bitcoin ETF weboldalára, hiszen az engedélyezésről minden aktuális információt meg fogunk találni.

Ennek köszönhetően ha nem rendelkezel naprakész információval az ügy aktuális állásával kapcsolatban, akkor is érdemes rendszeresen meglátogatni a Bitcoin ETF oldalát. 

Vásárolj még most, kedvezményes áron Bitcoin ETF érmét

Ahogy azt a legtöbb előértékesítés esetében már megszoktuk, a BTCETF árfolyama is lépcsőzetesen fog emelkedni. 

A jelenleg aktuális első szakasz során egy tokent csupán 0.005 dollárért vásárolhatsz meg. Azonban túl sokat nem érdemes várni, mivel a szakasz hamarosan lezárulhat.

Ezzel kapcsolatban azonban jó hír, hogy a vásárlást ETH, USDT, BNB és MATIC mellett akár bankkártyával is el lehet végezni. Amennyiben az utóbbi mellett teszed le a voksod, úgy bármilyen egyéb kripto beszerzése nélkül, néhány perc alatt el tudod végezni a tranzakciót.

Miután ezzel végeztél a tokenjeidet tartogathatod a listázásig, vagy akár le is tudod azokat kötni azonnal. 

Ha érdekel a Bitcoin ETF, vagy szeretnéd megtudni éppen milyen fázisban tart az engedélyezés, látogass el a Bitcoin ETF token magyar nyelvű weboldalára még ma!

Adj egy esélyt a Bitcoin ETF-nek

Ez is érdekelhet:

7.4 milliárd Forintot bukhat az ETH shortoló

Gyülekeznek a kriptobálnák a Launchpad XYZ körül - Elmondjuk miért

A 16 legjobb kripto ICO 2023-as befektetéshez

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás: