A lakásépítések fékezése és a kínálat bővülése izgalmas versenyt hozhat az új lakások piacán

Összesen kevesebb mint 11 ezer lakás épült az idei év első háromnegyedében, ez 21 százalékos csökkenést jelent éves szinten. A lakásépítési kedv pedig 43 százalékkal esett vissza. A csökkenés elsősorban a kereslet hiányával magyarázható. Az új lakások kínálata viszont jelentősen bővült, éves szinten 24 százalékkal, a járvány előtti szinthez képest pedig 55 százalékkal. A kínálat bővülése és a kereslet csökkenése az árakra is rányomta a bélyegét, a fővárosban az elmúlt félévben 1 százalékkal csökkent az új építésű eladó házak és lakások átlagos négyzetméterára. Az ipari fejlesztési központokban ugyanakkor kitart a lendület, mert Debrecen például az éves árnövekedés üteme meghaladja a 9 százalékot, ami Budapesten csak alig több mint 4 százalék volt. Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 1,3 millió forint. A legnagyobb kínálattal rendelkező városrészeket, a XI., XIII. és XIV. kerületet 1,26-1,56 millió forintos ár jellemzi. A vármegyeszékhelyek közül Kecskeméten, Debrecenben, Győrben és Pécsen a legnagyobb a kínálat új lakásokból, az átlagos négyzetméterárak pedig 692-981 ezer forint között vannak.

A lakásépítések fékezése és a kínálat bővülése izgalmas versenyt hozhat az új lakások piacán

Az új lakások piaca továbbra is visszafogottnak mondható elsősorban a kereslet hiánya miatt, a kínálat ugyanis csúcsközeli szinten van - derül ki az ingatlan.com hivatalos és saját adatokat ismertető összefoglalójából, ami a KSH legfrissebb lakásépítési statisztikájának apropóján készült.

Az év első kilenc hónapjában 10 808 lakás készült el, ez 21 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától. A lakásépítési kedv nagyot csökkent az idén, a kérdéses időszakban kevesebb mint 15 ezer engedélyt adtak ki, ami 43 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

Jelentős választék

“A visszaesésről tanúskodó adatokra számítani lehetett. Az új lakások iránti kereslet jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest a bizonytalan környezet miatt, ezen belül például a magas kamatok miatt” - értékelte a friss statisztikát Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A saját adatokat idézve azt is elmondta: “Nagyon felemás képet mutat az új lakások piaca. Az érdeklődések 10 százalékkal mérséklődtek az idei év első 10 hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Mindeközben viszont az eladó új lakások és házak kínálata 24 százalékkal bővült tavaly novemberhez képest és már közel 9000 új építésű lakóingatlanból válogathatnak a vevők. Ez egyébként a járvány előtti - 2019 novemberi szinthez képest - pedig 55 százalékos növekedésnek felel meg.”

A kínálat bővülése az árakban is megmutatkozik. Véget ért a drasztikus újlakás-drágulás, mert az elmúlt félévben már csak stagnáltak az árak. A fővárosi eladó új lakások és házak átlagos négyzetméterára 1,3 millió forint volt 2023 novemberében, ami májushoz képest egy százalékkal alacsonyabb érték.

Mennyibe kerülnek az új lakások?

A legnagyobb kínálatot nyújtó fővárosi városrészekben, a XI., XIII. és XIV. kerületben összesen több mint 1800 új lakást hirdettek eladásra, ezeknek az átlagos négyzetméterára 1,26-1,56 millió forint között alakul. Ugyanakkor a XV., XVII. a XVIII., a XX. és a XXIII. kerületet 1 millió forint alatti ár jellemzi, az átlagos négyzetméterárak ugyanis 884-976 ezer forintot tesznek ki.

A vármegyeszékhelyek közül Kecskeméten, Debrecenben, Győrben és Pécsen kínálják a legtöbb új lakást eladásra, várostól függően 102-267 ingatlanról van szó. Ezeket négyzetméterenként 692-981 ezer forintért hirdetik. Az ipari fejlesztésben érintett regionális központokban még kitart a lendület, mert ott az új lakásokra is nagyobb igény mutatkozik. Debrecenben például az éves árnövekedés meghaladta a 9 százalékot, miközben Budapesten csak alig 4 százalékkal emelkedtek az új építésű lakások és házak árai tavaly novemberhez képest.

Izgalmas versenyt hozhat a jövő az új lakások piacán is

Balogh László szerint idén még élénkíthetik a piacot azok a csokos vevők, akik szeretnék kihasználni a 2023 végéig elérhető magasabb összegű újlakás-vásárlást támogató kedvezményeket.

Az ingatlan.com szakértője hozzátette: “Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mit hoz a jövő az eladó új lakások tekintetében, mert a CSOK Plusz keretében használt és új lakások vásárlására ugyanakkora összeg igényelhető. Ez pedig versenyhelyzetet teremt az új lakások és a használt lakások eladói között, ami vélhetőleg továbbra is fékezni fogja az új lakások drágulását. Ez a helyzet egészen addig kitarthat, amíg a befektetők nagyobb számban vissza nem térnek a lakáspiacra.”


A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás: