A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A pártot jelenleg Szymon Holownia alsóházi alelnök, volt házelnök vezeti. A tömörülés hétfőn tartotta meg az internetes szavazás második fordulóját, amelyben Pelczynska-Nalecz fejlesztési alapokért és regionális politikáért felelős miniszter, valamint Paulina Hennig-Kloska klímaügyi és környezetvédelmi miniszter versengtek egymással.

Keddre virradóan azonban a párt közölte: a második fordulót "műszaki okokból" érvénytelenítették.

Kedd este a párt választmánya közölte az X-en, hogy "nagy valószínűséggel külső beavatkozás történt a párt belső választási folyamatába". A "kormányzás felelősségében részesülő" tömörülésként a Lengyelország 2050 "nem hagyhatja figyelmen kívül azokat a jeleket, amelyek a (választási) folyamat biztonságának veszélyeztetésére utalnak" - áll a bejegyzésben.

Mint írták, a szavazás során a párttagok létszámánál lényegesen több voks érkezett be. Az incidens miatt az ügyészség mellett a belbiztonsági ügynökségnél (ABW) is feljelentést tettek.

Az ügy miatt Holownia péntekre összehívta a párt választmányát, amely második forduló megismétléséről, valamint annak biztonságos és gyors lebonyolításáról fog dönteni - tették hozzá.

Holownia tavaly novemberig volt alsóházi elnök, akkor a kormánykoalíciós szerződés értelmében Wlodzimierz Czarzasty, az Új Baloldal vezetője váltotta őt a poszton, és ő alelnök lett. Akkortájt bejelentette, hogy pártja januári tisztújításakor nem pályázik újból a pártelnöki posztra. Megpályázta viszont - sikertelenül - az ENSZ menekültügyi főbiztosának posztját.

Kedd délutáni sajtóértekezletén Holownia lehetségesnek nevezte nemcsak a második forduló, hanem az egész választás megismétlését. Nem zárta ki, hogy ő is indul jelöltként, amennyiben a teljes választási folyamat megismétlése mellett döntenek.

Adam Szlapka lengyel kormányszóvivő, a fő kormánypártnak, a Polgári Koalíciónak a politikusa kedd reggel a közszolgálati televízióban komolytalannak nevezte, hogy a koalíciós partnernél a szavazást érvényteleníteni kellett.

A Lengyelország 2050-nak 31 képviselője van a 460 fős parlamenti alsóházban, amelyben a kormánykoalíció összesen 240 mandátummal rendelkezik.

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás:

Brent olaj vagy Crude olaj? Ezért szakad szét most látványosan a két olaj ára

A közel-keleti háborús feszültség idején sok befektető és hétköznapi olvasó ugyanabba a csapdába sétál bele: azt látja a hírekben, hogy a Brent drágul, a crude oil pedig szintén emelkedik, de jóval kisebb mértékben. Ilyenkor adódik a kérdés: ha mindkettő kőolaj, akkor miért nem ugyanúgy mozog az áruk?
2026. 03. 19. 11:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés: fordulóponton az ETH?

Mi várható az Ethereum piacán? Az Ethereum (ETH) a világ második legnagyobb kriptovalutája a Bitcoin után, és nem csupán digitális pénz, hanem egy decentralizált platform is, amely okosszerződéseket (smart contracts) és decentralizált alkalmazásokat (dApps) futtat. Az ETH árfolyama ezért nemcsak spekuláció, hanem a teljes Web3 ökoszisztéma egyik kulcsmutatója.
2026. 03. 19. 11:00
Megosztás:

SEC-zöld lámpa: új korszak kezdődik a tokenizált részvénykereskedésben a Nasdaqon

Az amerikai tőkepiacok történelmi lépéshez érkeztek: az SEC jóváhagyta a Nasdaq tokenizált értékpapírok kereskedésére vonatkozó javaslatát. A döntés nemcsak technológiai újítás, hanem egyben mérföldkő is a hagyományos pénzügyek és a blokklánc-alapú digitális eszközök összeolvadásában.
2026. 03. 19. 10:30
Megosztás: