A magasabb hozzáadott értéket termelő magyar gazdasághoz több mérnök kell

Hazánk gazdasági fejlődésének következő szakaszában a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások felé történő elmozdulás kulcskérdés lehet. Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) elnöke szerint ez a gazdasági fordulat csak akkor lehet sikeres, ha az ország képes elegendő, magas szintű tudással rendelkező mérnököt és szakembert képezni. Úgy látja, hogy a STEM-oktatás megerősítése, az élményalapú tanulás és az egyetemek fejlesztése nem költség, hanem hosszú távú befektetés Magyarország jövőjébe.

A magasabb hozzáadott értéket termelő magyar gazdasághoz több mérnök kell

„Nem csak az a lényeg, hogy mindenki dolgozzon, hanem az is fontos, hogy mit dolgozik!” – fogalmaz Dr. Ábrahám László, reagálva a most hivatalba lépő új magyar kormány azon törekvésére, hogy a hazai gazdaság a magasabb hozzáadott értékű termelés irányába mozduljon el. Ennek megfelelően Magyarországon egyre nagyobb szerepet kell kapniuk azoknak az ipari beruházásoknak, amelyek jelentős tudásintenzitással működnek és magas szellemi hozzáadott értéket képviselnek – véli az EJMSZ elnöke.

„A multik által ide telepített összeszerelő gyárakat fel kell, hogy váltsák azok a termelő és szolgáltató egységek, amelyek nem csupán olcsó termékeket állítanak elő, hanem olyan berendezéseket és szolgáltatásokat is, amelyekben nagy a fajlagos tudás.” – fogalmazza meg Dr. Ábrahám László, aki úgy látja, hogy a tudásalapú gazdaság megteremtésének kulcsszereplői a magasan képzett szakemberek. Hozzátette, hogy tisztelet illeti a kétkezi munkát, viszont a magas hozzáadott érték előállításához olyan mérnökökre, kutatókra és szakemberekre van szükség, akik mesteri szinten művelik hivatásukat.

Viszont az EJMSZ elnöke szerint alacsony a diplomások aránya a társadalomban, ezen belül pedig még szűkebb a műszaki értelmiség részaránya. Emellett az oktatási rendszer hiányosságai már a közoktatás szintjén megjelennek.

„A közoktatásban nem tanulnak meg a diákok rendesen, értő módon olvasni, ezért a többi ismeretük is hiányos lesz. Gond lesz a matematikával, a fizikával, ami miatt a természettudományos irányba történő orientáció is alacsonyabb mértékű. A hiányosságok sok esetben a középiskolában sem korrigálhatók teljes mértékben. Sőt az egyetemeken is felzárkóztató képzésekre van szükség ahhoz, hogy a mérnökhallgatók megfelelő alaptudással kezdhessék meg tanulmányaikat.” – mondta Dr. Ábrahám László.

A hazai és nemzetközi ipari vállalatokat tömörítő EJMSZ a megoldást a STEM-oktatás átfogó megerősítésében látja. Több szakkörre, laborra, élményalapú oktatási formára, korszerű eszközökre és a mesterséges intelligencia oktatási lehetőségeinek alkalmazására van szükség annak érdekében, hogy a diákok számára vonzóbbá váljanak a matematika, a fizika és a kémia tantárgyak, valamint a mérnöki pályák.

„Ahhoz, hogy a hozzáadott értéket valóban emelni lehessen az országban, még több és még jobb mérnökökre van szükség. Az egyetemek fejlesztése szintén stratégiai kérdés. Növelni kell a kapacitásokat és biztosítani kell a világszínvonalú képzés feltételeit. Ez nem költség az országnak, hanem beruházás a jövőbe!” – emelte ki a szövetség elnöke.

Az EJMSZ a maga eszközeivel immár 17 éve dolgozik azon, hogy minél több fiatal számára tegye vonzóvá a mérnöki hivatást. Mentorálással, pályaorientációval támogatják a diákokat és külön figyelmet fordítanak a lányok bevonására, akik ma még alulreprezentáltak a mérnöki területeken,de ugyanolyan kiváló szakemberek tudnak lenni ezen a területen is, mint a fiúk.

A szövetség elmúlt években felhalmozott tapasztalatait a szervezet kész megosztani a most hivatalba lépő kormány tagjaival, döntéshozókkal annak érdekében, hogy az oktatási és gazdaságfejlesztési intézkedések minél eredményesebben szolgálják Magyarország hosszú távú fejlődését, illetve versenyképességét.


Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás: