A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon

A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon - jelentette ki Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon

Az államtitkár, aki az uniós tagállamok környezetvédelemért felelős minisztereinek tanácskozásán vett részt Luxembourgban, elmondta: a tanácsülésen bemutatta a júliustól kezdődő uniós magyar elnökség környezetvédelmi programját. Mint mondta, a féléves elnökség során folytatni fogják a környezetszennyezések elleni küzdelmet, és a zöld átállás méltányos formáját szeretnék előmozdítani, a versenyképességre fókuszálva.

Raisz Anikó elmondta, hogy a hétfői találkozón a tagországok elfogadták a hulladékokról szóló keretirányelv célzott felülvizsgálatára vonatkozó közös álláspontot, amelynek középpontjában az élelmiszer- és textilhulladék áll. Szavai szerint, ez a két terület azért lényeges, mert jelentős környezetterheléssel jár, ha az irányelvet nem jól alkalmazzák.  

"Fontos, hogy olyan irányba lépjen fel a szabályozás, amely egyrészt végrehajtható, tehát gazdasági szempontból is értelmezhető legyen, ugyanakkor a környezetünk védelméért is jobban és hatékonyabban lépjen fel. A mai megállapodás jelentős lépés abba az irányba, hogy fenntartható módon tudjuk ezt a két területet kezelni" - jelentette ki.  

Az államtitkár kitért arra, hogy a tanácsülésen elfogadták a termékek környezetbarát jellegére vonatkozó zöld állításokról szóló irányelvtervezetet is. Raisz Anikó szerint, ez nagyon fontos "mivel a magyarok a termékek és a szolgáltatások fogyasztásával kapcsolatban egyre tudatosabbá válnak a klímaügyi, és a  környezetvédelmi kérdésekben, figyelnek arra, hogy olyan termékeket, szolgáltatásokat válasszanak, amelyeknek kisebb a karbonlábnyoma, továbbá környezetbarátak, és fenntarthatóak."

Mint mondta ez az irányelv-tervezet arról szól, hogy a gyártók vagy szolgáltatók által önként tett zöld állításokat össze lehessen hasonlítani, és meg lehessen vizsgálni, hogy valósak-e. Ez azért fontos - tette hozzá - hogy a fogyasztók ne váljanak a zöldremosás áldozatává, és tudatosan tudjanak választani a jövőben is. A tervezet meghatározza azokat a standardokat, amelyeket teljesíteni kell az ilyen állítások alkalmazásakor.

"Jelenleg a gyártók még széles körben alkalmazhatják a zöld állításokat, ezért fontos hogy a feltételeket valamilyen módon egységesítsük, és teremtsünk egyfajta összehasonlíthatóságot és ellenőrizhetőséget annak érdekében, hogy tényleg tisztában legyünk azzal, hogy a karbonlábnyom valóban kisebb-e a szóban forgó termékek esetében" - fejtette ki az EM államtitkára.


A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás:

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok alatt alakul, miközben a hajnalok is frissítőek lesznek. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz élénk, helyenként erős, és pénteken és vasárnap előfordulhatnak záporok, zivatarok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 02. 18:30
Megosztás:

A Visa és európai banki partnerei új szintre emelik az ügynökalapú kereskedelmet, biztonságos kereskedői hozzáféréssel

A párizsi Visa Payments Forumon (VPF) – ahová a vállalat 2000 iparági vezetőt hív meg, hogy megvitassák a fizetések jövőjét, - a Visa (NYSE: V) ma bejelentette: Európa-szerte éles ügynökalapú tranzakciókat hajtott végre. A vásárlásokat AI-alapú ügynökök indították és bonyolították le a kártyabirtokosok megbízásából, a programban részt vevő kereskedők weboldalain. A tranzakciók éles környezetben zajlanak, ami fontos előrelépést jelent a zárt tesztáruházakban végzett próbákhoz képest: az AI-alapú ügynökök immár független kereskedőknél, közvetlenül a kártyabirtokosok utasításai alapján végeznek fizetési műveleteket.
2026. 07. 02. 18:00
Megosztás:

Lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban, egyre többen egész évre kiköltöznének

A prémium észak-budapesti és Dunakanyar-menti lokációk árai lassan megközelítik a balatoni szintet, miközben az olcsóbb szegmensben a hitelből vásárlók vannak többségben. A piac ezzel párhuzamosan végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci elemzésből.
2026. 07. 02. 17:00
Megosztás:

Átveszi az Attrecto a Bobcats Coding nemzetközi tevékenységét

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Attrecto Zrt. növekedési stratégiája: a vállalat megvásárolja a Bobcats Coding Kft. főtevékenységének folytatásához kapcsolódó valamennyi eszközét. A tranzakció eredményeként 2026. július 1-jétől az Attrecto Zrt. részeként, az Attrecto márka alatt folytatódnak a Bobcats Coding projektjei.
2026. 07. 02. 16:30
Megosztás:

Teljes gőzzel halad a GYSEV új InterCity motorvonatainak gyártása

Új szakaszába lépett a GYSEV Zrt. 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat-beszerzése: a Stadler szolnoki üzemében elkészült kocsiszekrényeket már elszállították a lengyelországi Siedlce-be, ahol jelenleg a járművek végösszeszerelése zajlik. A motorvonatok 2026 végén érkeznek Magyarországra típustesztekre, majd 2027-től 2028 nyaráig bezárólag, a hatósági engedélyek megszerzését követően fokozatosan állnak utasforgalomba.
2026. 07. 02. 16:00
Megosztás:

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Július 1-jétől új vezetői struktúrában folytatja működését a Metrodom Csoport. Nagy Zsolt ügyvezető igazgatóként veszi át a cégcsoport operatív irányítását, míg Pongrácz Tamás a Metrodom Csoport műszaki igazgatói, valamint a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Kígyósi András pedig értékesítési igazgatóként erősíti a vállalat vezetését.
2026. 07. 02. 15:30
Megosztás:

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

A Fluffy and Me alapítói egy Ausztráliában megismert japán desszertből építettek országos trendet. Az első üzlet befektetése 21 nap alatt megtérült, egy év alatt több mint 70 ezer palacsintát adtak el, miközben már zajlik az új egységek kialakítása és a következő csapatok betanítása.
2026. 07. 02. 15:00
Megosztás:

A Mathias Corvinus Collegium eredménytelenné nyilvánította a budapesti központi épületének beruházása kapcsán kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC tulajdonában lévő ingatlanfejlesztési társaság eredménytelennek minősítette a közbeszerzési eljárást, ennek eredményeképpen a tehetséggondozó intézmény nem építi meg a Somlói útra tervezett székházat.
2026. 07. 02. 14:30
Megosztás:

Az egészségügyi kiadások megnyomják a magyar háztartások összköltségét: az optikai piacról érkezik rendhagyó megoldás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024-es adatai szerint a háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadása meghaladta a kétmillió forintot. Ebből a közteherviseléseken felül átlagosan 272 ezer forint ment el közvetlen egészségügyi kiadásokra. A tervezhetőség ezért ezen a területen is egyre fontosabb szemponttá válik, amire új, rugalmas konstrukcióval reagál a magyar piacvezető optikai szereplő, az Ofotért.
2026. 07. 02. 14:00
Megosztás: