A szankciók nem jelentenek veszélyt Magyarország energiaellátására

Nem megengedhető, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg, ezért a magyar kormány további tárgyalásokat kér, amennyiben úgy látja, hogy a legújabb uniós szankciós javaslatok veszélyeztetik Magyarország energiaellátását - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Kossuth Rádióban.

A szankciók nem jelentenek veszélyt Magyarország energiaellátására

Szijjártó Péter, a Vasárnapi újság című műsorban hangsúlyozta, Magyarország fontosnak tartja az európai egység fenntartását, eddig is mindig részese volt a közös európai döntéseknek, ugyanakkor szerinte nem szabad elhamarkodott döntést hozni, nyugalomra, higgadtságra, megfontoltságra van szükség. A tárcavezető kiemelte, Európa egysége nem tud létrejönni olyan szankciós intézkedések mellett, amelyek veszélybe sodornák az energiaellátást. Magyarország jól tette, hogy "világossá tette a vörös vonalait", sok ország képviseli azt az álláspontot, hogy a szankciós intézkedések nem veszélyeztethetik az energiaellátást - mondta.

Szijjártó Péter emlékeztetett, az Európai Bizottság szombaton ismét előállt egy új, immáron hatodik szankciós javaslatcsomaggal. Kiemelte, a magyar kormány ennek kézhezvételét követően közölte, lehetetlennek tartják, hogy még aznap délutánig véleményezzék az indítványt, mivel szerintük azt mélyebb elemzésnek kell alávetni.

A miniszter elmondta, vasárnap délutánra összehívták az Állandó Képviselők Tanácsát Brüsszelben azzal a lehetőséggel, hogy akár már ott döntés szülessen az újabb szankciókról, azonban Szijjártó Péter nem biztos benne, hogy ez már ott megtörténhet. Közölte, az MVM-el, a Mollal, valamint az Innovációs és Technológia Minisztériummal (ITM) közösen elemzik a csomagot, amelyet csak abban az esetben támogatnak, ha azok nem veszélyeztetik a magyar energiaellátás biztonságát.

A szankciós javaslat bevezető része ugyan világossá teszi, hogy a földgáz- és kőolajszállításokra, valamint a nukleáris iparra nem vonatkozik, azonban érdemes a részleteket is megvizsgálni - fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, a mostani szankciós javaslatok között van olyan pont, amely az oroszországi energiagazdálkodás esetében tiltana be technológiák, termékek exportálását. Emellett vas- és acélipari termékek importjára vonatkozó korlátozás is van a javaslatban, további pénzügyi korlátozások az újabb személyek listázásán túl - tette hozzá a tárcavezető.

Szijjártó Péter aláhúzta, az elmúlt napokban egyre súlyosabbá váltak a háborús cselekmények Ukrajnában, ahol naponta sok ezren halnak meg, óriási a pusztítás. Ez még inkább kiemeli a kormány azon felelősségét, hogy garantálja, Magyarország semmilyen módon nem sodródik bele ebbe a háborúba - jelentette ki. "Magyarország és a magyar emberek biztonságát nekünk garantálnunk kell, ezért is döntöttünk úgy, hogy nem küldünk sem katonákat, sem fegyvereket ebbe a háborúba" - fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta, világos döntést hoztak arról is, hogy nem engedik a fegyverszállítmányokat Magyarországon keresztül szállítani Ukrajna területére. "Ezen döntések nélkül azt kockáztatnák, hogy Magyarország belevonódjon a háborúba" - összegzett a tárcavezető. A miniszter jó hírnek nevezte, hogy az Európai Unió is csatlakozik a tűzszüneti tárgyalásokhoz, majd megjegyezte, eddig is komoly európai erőfeszítések történtek a béke érdekében.

Hangsúlyozta, a kommunikációs csatornákat nem szabad elzárni, mert a békéhez tárgyalások kellenek. Emlékeztetett, "török barátainknak sikerült azt a bravúrt is létrehozniuk", hogy külügyminiszteri szinten összeült az orosz és az ukrán küldöttség. Szijjártó Péter szerint nem volt reális elvárás, hogy ezen a találkozón áttörés szülessen, de szerencsésnek értékelte, hogy a felek nem zárták ki az újabb találkozás lehetőségét. Kijelentette, bíznak abban, hogy minden ilyen találkozás közelebb visz ahhoz, hogy az "értelmetlen öldöklésnek véget lehessen vetni".

Szijjártó Péter a háború kirobbanásának felelőseire vonatkozó kérdésre reagálva elmondta, "most annak van itt az ideje, hogy békét teremtsünk, az okoskodásnak, a korábbi intézkedések elemzésének majd akkor lesz itt az ideje, ha a szomszédban béke lesz".

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás: