Véget érhet a kókler-korszak a családi házak építésénél

A statisztikák szerint ma Magyarországon tízszer annyi az építtető, mint a megbízható, szakképzett kivitelező. Sokan kellő szaktudás és tapasztalat nélkül vállalnak milliós munkákat, súlyos műszaki hibákat és évekig elhúzódó építkezéseket hagyva maguk után. A szakértő szerint a megoldás a technológia radikális megváltoztatásában, az üzemi előregyártásban rejlik.

Véget érhet a kókler-korszak a családi házak építésénél

Magyarországon jelenleg egy családi ház felépítésének átlagos ideje az építési engedélytől a használatbavételig meghaladja a 770 napot, ami több mint két év várakozást jelent a családoknak. Ráadásul a kivitelezők 70-80 százaléka elzárkózik a befejező munkáktól, a festéstől, burkolástól, szaniterezéstől.

Két év helyett négy hónap

A magyarországi házépítési szektor jelenleg egy fenntarthatatlan ellentmondással küzd. Miközben az építési kedv töretlen, a szakképzett munkaerő hiánya riasztó mértéket öltött.

„A lassúság és a hibák forrása az esetek 90 százalékában a helyszíni improvizációra vezethető vissza” – fogalmaz Szántó Éva, a Danish Fabrik ügyvezetője.

„A kóklerek egy-egy építkezésnél több millió forintos károkat okoznak, de akár meg is hiúsíthatják az egész építkezést. Ennek kockázata, illetve a kapacitás hiánya az előregyártással ellensúlyozható” – teszi hozzá a szakértő.

A dán mintára alapozott, favázas könnyűszerkezetes technológiával – megfelelő előkészítés mellett – akár 4-5 hónap alatt kulcsrakész állapotba hozható egy ingatlan.

„A 80-85 százalékban előregyártott elemekkel, 10-15 százalékos helyszíni munkálatokkal az átlagos építkezési idő töredéke alatt megvalósítható egy új családi ház felépítése” – hangsúlyozza Szántó Éva.

A Danish Fabrik technológiájának lényege a magas fokú előregyártás. Az üzemben gyártott falpanelek már tartalmazzák a belső szigetelést, a villamos védőcsöveket és a gépészeti kiállásokat is.

„Míg egy helyszíni építkezésnél a „káló” vagyis az anyagveszteség akár a 15-20 százalékot is elérheti, az üzemi gyártás során ez gyakorlatilag nulla. Ez nemcsak környezetbarát megoldás, hanem jelentős költségmegtakarítást is jelent az építtetőnek.”

Rendkívüli energiahatékonyság

A talajcsavaros technológia és a szeglemezes tetőszerkezet alkalmazásával heteket lehet nyerni a hagyományos betonozási és ácsmunkákhoz képest. Emellett a technológia egyik leglátványosabb előnye a szigetelési érték.

„A Danish Fabrik falai körülbelül 34 cm vastagok, amiből 30 cm tiszta szigetelőanyag (kőzetgyapot és EPS kombinációja). Ez az összetétel alapáron biztosítja a minimum BB+ energetikai besorolást, de megfelelő gépészettel az AA++ (közel passzívház) kategória is könnyedén elérhető” – magyarázza az ügyvezető.

A rendkívüli hőtartás miatt a házak gépészeti igénye is minimális. A szakértő szerint a drága levegő-víz hőszivattyús rendszerek helyett sokszor hatékonyabb és kifizetődőbb a levegő-levegő hőszivattyú alkalmazása, kiegészítve egy komfortérzetet javító infra fűtőfilmmel.

„Mi nem hagyjuk magára az ügyfelet a szerkezetkész állapotnál. A Danish Fabrik vállalja a teljes folyamatot az utolsó lámpatest felszereléséig. Ezzel elkerülhető, hogy a tulajdonosnak hónapokig kelljen külön burkolót vagy festőt vadásznia, akikkel a garanciális igények érvényesítése is nehézkes” – teszi hozzá a szakértő.

A technológia és a nagy volumenű alapanyag-beszerzés lehetővé teszi, hogy a házak már 490.000 Ft/nm ártól elérhetőek legyenek kulcsrakész állapotban, ami a jelenlegi piaci környezetben kiemelkedően versenyképes alternatíva a minőségi otthont keresők számára.


Alkalmazott helyett vállalkozó? Ezekkel a szakmákkal vágnának bele sokan

A szakmaváltás mögött nem mindig egy új munkahely keresése áll. Egyre vonzóbbak lehetnek azok a képzések is, amelyekkel később önállóan, akár vállalkozóként lehet dolgozni. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint számos olyan szakma iránt van érdeklődés, amely nemcsak alkalmazotti karriert, hanem saját ügyfélkör és vállalkozás felépítését is lehetővé teheti.
2026. 09. 13. 04:00
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a magyar emberek hangja szabad és hallatszik

Az elmúlt időszak legnagyobb eredménye nem egy-egy elfogadott törvény, nem valamelyik parlamenti döntés, hanem az, hogy a magyar emberek hangja szabad és hallatszik - mondta az Országgyűlés elnöke Magyar Péter miniszterelnök országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
2026. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Az októberi nyugdíjat már így utalják

Októberben a megszokott rend szerint érkezik a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az ellátás folyósítását. A Magyar Államkincstár már közzétette a hivatalos időpontot: mutatjuk, melyik napon válik hozzáférhetővé a pénz, és mire számíthatnak a postai kézbesítést választó nyugdíjasok.
2026. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Lottót vettél? Kár volt, nem tudsz nyerni, mutatjuk miért

Elég öt, hat vagy hét számot eltalálni, és egyetlen este alatt milliomos, sőt milliárdos lehetsz. Legalábbis ezt ígéri a lottózás semmihez sem hasonlítható izgalma.
2026. 09. 13. 01:00
Megosztás:

11 évesnél idősebb autód van? Akkor bajban leszel

Magyarországon egy tizenegy éves autó még egyáltalán nem számít öregnek. A hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora már meghaladja a 16 évet, ezért több millió autóst érinthet minden olyan változás, amely szigorúbb ellenőrzést, gyakoribb javítást vagy magasabb fenntartási költséget hoz.
2026. 09. 13. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
2026. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: az egészségmegőrzés apró lépésekkel kezdődik

Az egészségmegőrzés, az egészséges életmódra áttérés apró lépésekkel kezdődik - hangoztatta az országos tisztifőorvos a II. Magyar Egészség Pikniken szombaton Budapesten.
2026. 09. 12. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombaton. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 20:00
Megosztás:

Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről

Az amerikai hírszerzés már évekkel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt figyelmeztette a washingtoni kormányzatot, hogy Oszama bin Laden eltökélt egy, az Egyesült Államok területén végrehajtott támadás megszervezésében - derül ki a CIA által a merényletek 25. évfordulóján nyilvánosságra hozott, korábban titkos dokumentumokból.
2026. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Csökkent Csehország lakossága az első félévben

Mintegy 12 200 fővel, 10,9 millióra csökkent az első félévben Csehország lakossága - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal a honlapján.
2026. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Trump: elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése

Donald Trump amerikai elnök szerint elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése. Trump szombaton kezdődött írországi látogatásán kijelentette azt is, hogy ő örömmel fogadná az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és a több mint száz éve független államként létező Ír Köztársaság egyesítését.
2026. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Csalódással fogadták a fuvarozók a dízelautósok kompenzációját

Csalódással és értetlenséggel fogadta több hazai fuvarozószervezet, hogy havi 5 ezer forintos kompenzációban részesülnek a maximum 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai, a fuvarozók azonban nem kapnak kompenzációt.
2026. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél - derül ki a www.vizugy.hu szombat reggeli adataiból.
2026. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombat délelőtt. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Megerősítette az olasz államadós-besorolást a Fitch

Megerősítette Olaszország "BBB plusz" szintű, stabil kilátású államadós-besorolását a Fitch Ratings, kiemelve a jelenlegi olasz kormány évtizedek óta nem tapasztalt stabilitását és a kedvező államháztartási folyamatokat.
2026. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Iváncsa önkormányzata: a település egyetlen kútjában sem mutattak ki az akkumulátorgyárból származó szennyezést

A település 55 helyszínén, fúrt és ásott kutakból vett vízminták egyikében sem mutatható ki szennyeződés - közölte Iváncsa önkormányzata azután, hogy az elmúlt héten az SK On Hungary akkumulátorgyár arról tájékoztatta őket: az üzem belső területén található monitoring kútban NMP-szennyezést mutatott ki a gyár önellenőrző mérése.
2026. 09. 12. 11:00
Megosztás:

Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra

Első pillantásra akár 21 millió forintos áremelkedést is okozhatna az új lakások kedvezményes áfájának kivezetése, a valóság azonban jóval árnyaltabb. A változás nem egyik napról a másikra jelenik meg a lakásárakban, ráadásul a következő évek kínálatának jelentős része továbbra is 5 százalékos áfával kerülhet piacra. Weitzel Zsolt ingatlanszakértő szerint ezért egyelőre nincs ok pánikvásárlásra.
2026. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Mennyibe kerülhet valójában egy per elindítása?

Egy per megindításánál sokan elsősorban a jogi esélyeket mérlegelik, pedig a költségek legalább ennyire fontosak lehetnek. Az illeték összege különösen nagyobb pertárgyértéknél válhat komoly tétellé, ezért nem érdemes csak a kereset benyújtásakor foglalkozni vele.
2026. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Kórházi fertőzések elleni eljárás fejlesztése indul Szegeden

Új fágterápiás eljárás fejlesztése indul antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések ellen a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) pályázati támogatással - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet a honlapján.
2026. 09. 12. 08:05
Megosztás: