A szülők fele szerint megváltozott a gyerekük személyisége a telefonhasználattól

A digitális világ számos kihívás elé állítja a szülőket, amikkel a legjobb tudásunk szerint igyekszünk megbirkózni. Mindenki máshogy készül fel az elkerülhetetlenre, amikor a gyereke először szembesül az online térrel. A HMD (Human Mobile Devices) azonban nemcsak a készülékeivel, de a kampányaival is segíti a családokat, valamint több országot magába foglaló felmérésekkel marad up-to-date.

A szülők fele szerint megváltozott a gyerekük személyisége a telefonhasználattól

A HMD kutatásában világszerte megkérdezett szülők 64%-a mondta el, hogy az okostelefon-használat negatívan befolyásolja gyermeke alvását, 61%-uk szerint pedig csökkenti a fizikai aktivitás mennyiségét is. A szülők fele úgy látja, hogy a telefon megváltoztatta gyermeke személyiségét, és háromnegyedük fél, hogy az internet veszélyeinek teszi ki a fiatalokat egy telefon vásárlásával. 

A megkérdezett 16-24 évesek csaknem harmada érzi úgy, hogy hajlamosabb a szorongásra, valamint a fiatalok 40%-a saját bevallása szerint túl sok időt tölt a social mediában. Ugyanakkor a szülők több mint fele egyetért azzal, hogy az okostelefonok pozitív hatással is lehetnek a gyerekekre, például oktatásnál kifejezetten előnyös a használatuk. 

Mindeközben egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben a szülők, mert a környezet is folyamatos nyomást gyakorol rájuk: az okostelefonok izgalmasak, sok játék és tartalom érhető el rajtuk, amiből a fiatalok nem akarnak kimaradni. “Ha az egyik gyereknek lehet, akkor nekem miért nem?” – teszik fel a kérdést otthon. A szülő tehát próbálhatja távol tartani a gyerekét a digitális ingerektől, de egy idő után ez már lehetetlen küldetésnek bizonyul. 

A szülők kétharmada azt is megemlítette, hogy egyedül kellett megoldásokat találnia a felmerülő problémákra. Erre nyújt megoldást a HMD a különböző tartalmaival, kutatásaival, amelyekkel leveszi a terhet a szülők válláról. 

Létezhet átmenet az okos és a buta telefonok között? 

Európa egyik legnagyobb okostelefon-gyártója kézbe vette az irányítást: szülők és szakértők bevonásával egy olyan gyerekeknek célzott készüléken dolgoznak, amely segíthet a mentális egészség megőrzésében és az online-offline lét egyensúlyának megtartásában. 

A HMD Better Phone projektje áthidalja az okostelefonok és a „butatelefonok” közötti szakadékot. A készülék által a szülők hatékonyan irányíthatják a gyermekük képernyő előtt töltött idejét és a közösségi média használatát, illetve rendelkezik egy “digitális detox” gombbal is, amivel bármikor kikapcsolhatjuk a közösségi média értesítéseit. A gyerekek hajlamosak összetörni a kezük ügyébe kerülő tárgyakat, így ezen a telefonon könnyedén, akár otthoni körülmények között is cserélhetünk alkatrészeket.

A digitális nevelés alapjai: tippek, hasznos tanácsok 

Bár előbb-utóbb a legtöbben szembesülnek a digitális világgal, illetve az okostelefon vásárlást sem lehet örökké halogatni, mégis több mindent megtehetünk a megelőzés és a mentális egészség megőrzése érdekében.

-Mutassunk olyan példát a fiataloknak, amit szívesen követnek. Kevésbé működik az a módszer, amikor a magunk rossz szokásain nem változtatunk, de a gyerekünktől elvárjuk, hogy helyesen cselekedjen.

-Hozzunk létre saját szabályokat, bevett szokásokat a családban. Legyen például a konyha “telefonmentes zóna”, ahol a családtagok kizárólag egymással foglalkoznak.

-Amikor elérkezettnek látjuk az időt, vegyünk olyan telefont, ami a gyerekünk életkorához illik, és felügyeljük a használatát, amíg indokolt. Erre jó megoldás lehet a HMD jövőre érkező készüléke, amely hozzáférést biztosít a szülők számára és egyedi funkcióival segíthet a fiatalok mentális egészségének megőrzésében.

-Beszélgessünk sokat, mutassunk érdeklődést a fiatalokat érintő kérdések iránt. Éreztessük a fiatalokkal, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk, ha például online zaklatás (cyberbullying) áldozataivá válnak. 

-Szülőként szinte lehetetlen tartani a lépést az új trendekkel, különböző veszélyforrásokkal, de törekedjünk arra, hogy rendszeresen tájékozódjunk a gyerekeket érintő digitális kérdésekben. Érdemes részt venni különböző előadásokon, például a HMD által szervezett szakmai beszélgetéseken.

A következő online beszélgetésük a Fear/joy of missing out (FOMO/JOMO) & switching off címet kapta, ami rávilágít arra, hogy milyen nehéz a fiataloknak kiszakadni az online térből. A felgyorsult világban, főleg a közösségi média hatására a folyamatos ingerek függőivé válnak, hiszen félnek, hogy a gyors történések miatt lemaradnak, illetve kimaradnak valamiből. Az előadást november 27-én közvetítik, a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: