A telekommunikációs szektor jövője

Az ügyfelek egyre növekvő elvárásai, a globális recesszió veszélye, a szigorodó szabályozások – egyebek mellett ezekkel a kihívásokkal szembesül napjainkban a távközlési szektor. A KPMG ágazati döntéshozókat kérdezett nemzetközi Future of Telco kutatásában, hogy azonosíthassa az üzletág jövőjét most leginkább formáló tényezőket, és megoldást kínáljon a felmerülő problémákra.

Komoly kihívások elé állítják a jelenlegi piaci feltételek a távközlési szereplőket. A fogyasztói bevételek ugyan történelmi csúcsokra törnek, az árrések azonban egyre szűkülnek. Ennek okai részben az 5G-hálózatok kiépítéséhez kötődő jelentős infrastrukturális beruházások. A fejlesztésekre ugyanakkor szükség van, hogy a vállalatok kielégíthessék a szélessávú szolgáltatások iránt a pandémia alatt megugró keresletet, illetve követhessék azoknak az igényeknek a várhatóan robbanásszerű növekedését, amelyek az 5G különböző, új felhasználási területei kapcsán jelentkeznek.

A felmérés keretében a szakemberek több mint 400 olyan, távközlési szektorhoz köthető ügyfélközpontú stratégiai döntéshozóval beszélgettek, aki nagy lépéseket tett az üzleti és működési modellek újradefiniálása érdekében. A tanulmány hét kulcsterület mentén azonosította azokat a faktorokat, amelyek leginkább formálják az iparág jövőjét. Ez alapján a KPMG-nek sikerült felvázolnia több olyan stratégiai irányt, amely válaszul szolgálhat a jövőbeli kihívásokra.

Vajon a hagyományos a jó üzleti modell?

A KPMG kutatása szerint mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a hagyományos üzleti modellek megkérdőjeleződnek. A távközlési vállalatok számára jelentős kihívást jelent nyereségességük megtartása, a folyamatos infrastruktúra-fejlesztések és beruházások ugyanis rontják a profitabilitást. Ezért a cégeknek diverzifikálniuk kell termékportfóliójukat, amire egyébként már az elmúlt években is törekedtek különböző, magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokkal. A megkérdezett vállalatok 81 százaléka vezetett már be – vagy hamarosan be fog vezetni – vállalati ügyfelei számára új technológiákra épülő szolgáltatásokat, termékeket. A szakemberek szerint ez a nyitás folytatódik, és akár más területekre is begyűrűzhet, tekintve, hogy az eddigi megoldások változó eredményekre vezettek.

Az ügyfelek egyre többet várnak el

A fogyasztói igények és elvárások egyre fokozódnak. A vásárlók egyrészt jobb és rugalmasabb szolgáltatást, másrészt átláthatóbb és felhasználóbarátabb működést igényelnek. A válaszadó vezetők több mint fele tartja ezt kiemelten fontos tényezőnek, a vállalatok legalább ötven százaléka pedig aktívan foglalkozik folyamat-automatizálási fejlesztésekkel. A szolgáltatók a felmerülő hálózati problémák és kiesések megelőzésére az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet fordítottak az úgynevezett „Virtual self-care” modellek fejlesztésére, bevezetésére. Ezzel ugyanis nagyobb megbízhatóságot, és alacsonyabb költségstruktúrát érhetnek el.

Verseny vagy együttműködés a felhőszolgáltatókkal?

A KPMG által megkérdezett európai vezetők mintegy 55 százaléka szerint kulcsfontosságú lesz az új technológiák megjelenése és adaptációja, valamint az erre épülő szolgáltatások – például az over-the-top (OTT), a privát hálózatok, a 6G-hálózatok – kialakítása. A szélesedő termékportfólió következtében élesedhet a verseny a távközlési szolgáltatók és a nagy felhőszolgáltatók között. A telekommunikációs vállalatok számára ugyanakkor itt alternatíva lehet, hogy a felhőszolgáltatókkal kötött partnerségen keresztül komplexebb értékajánlatot alakítanak ki ügyfeleik számára. A kutatásban résztvevő vállalatok 61 százaléka kötött vagy tervez kötni egyébként stratégiai partnerséget felhőszolgáltatókkal, illetve egyéb technológiai vállalatokkal. Az ilyen törekvésekre jó példa a Deutsche Telekom és a Microsoft együttműködése, amely már az elmúlt években több területre, köztük a felhőalapú számítástechnikára vagy 5G alapú magánhálózatokra épülő szolgáltatásokra is kiterjedt. Ennek továbbgyűrűző hatása várhatóan a hazai piacon is megjelenik a cégcsoportok tagjain keresztül.

A globális recesszió árnyékában

Az emelkedő infláció okozta magas kamatlábak miatt a távközlési szolgáltatóknak megemelkedett tőkeköltséggel kell számolniuk. Ez hátráltatja az amúgy is tőkeigényes beruházásokat, és nehezíti azok finanszírozását. Mindez visszavetheti az 5G hálózat kiépítését. A szolgáltatók ugyanakkor kényszerhelyzetben vannak: ha beruházásaik elmaradnak, késnek, komoly versenyhátrányba kerülhetnek riválisaikkal szemben. Nem csoda, hogy a “Furute of Telco” kutatásban megkérdezett vezetők több mint fele kritikus területnek tartja a hálózatfejlesztéshez szükséges források biztosítását. Globálisan egyébként a vezetők majdnem háromnegyede vizsgálja vagy tervezi közös hálózatfejlesztési modellek megvalósítását, hogy a partnerrel megossza a beruházási költségeket.

A beruházások tőkeigényessége itthon is megfigyelhető. Míg Magyarország korábban jellemzően élen járt a lefedettségi mutatókat illetően, az 5G lefedettség szempontjából már elmarad az uniós átlagtól (a 2022-es adatok szerint 18 százalékon állt a 66 százalékos átlaghoz képest). Egy esetleges globális recesszió pedig tovább lassítaná a hazai 5G fejlesztéseket. A Telekom adatai szerint egyébként itthon egyre többen rendelkeznek 5G-képes készülékkel, de csak minden harmadik fogyasztónak van ahhoz illeszkedő díjcsomagja. Kérdés, hogy ha ez az arány változna, az fokozná-e a hazai 5G-fejlesztéseket.

Új technológiák – lehetőségek és veszélyek forrásai

A távközlési vállalatoknak nagy hangsúlyt kell fektetniük az új technológiai megoldások, köztük a mesterséges intelligencia vagy a gépi tanulás adaptációjára, amelyet szolgáltatásaik és a működésük fejlesztésére használhatnak.

A fejlesztések mellett figyelni kell a technológiák használatával járó biztonsági kockázatokra is. A többi kontinenshez képest a megkérdezett európai döntéshozók sokkal nagyobb arányban (69 százalékuk) gondolja úgy, hogy az innovációk és a kiberbiztonsági megfontolások nagyobb hatással lehetnek az iparágban szereplők versenyképességére, érvényesülésére, és végső soron profitrátáira. A tapasztalatok szerint a vezető telekommunikációs vállalatok ma már a különböző újítások esetében egyszerre figyelik az új bevételi lehetőségeket és a biztonsági kihívásokat.

Megfelelés a zöld elvárásoknak

Az egekbe ugró energiaköltségek miatt számos távközlési vállalatnak kellett mérlegelnie, hogyan gyorsíthatná fel energiahatékonysági, szén-dioxid-semlegesítési terveit és hatékonysági beruházásait. A KPMG felméréséből kiderül, hogy a gazdasági visszaesés miatt sokuknak el kellett halasztaniuk fenntarthatósági fejlesztéseiket: a megkérdezettek mintegy fele szünetelteti vagy átgondolja ezirányú erőfeszítéseit a következő hat hónapra. Az elhalasztott beruházások azonban akár külső forrás bevonása esetén is komoly hátrányt okozhatnak. Az ESG-szempontok egyre nagyobb teret nyernek a pénzügyi szektorban, és ez a távközlési vállalatokra is jelentős hatással lehet. A banki szereplők ugyanis a hitelek egyre nagyobb hányadát kötik majd az ESG-mérőszámokhoz. Itthon is egyre fontosabb, hogy egy vállalat megfeleljen a fenntarthatósági követelményeknek – számos hazai telekommunikációs vállalat esik az európai uniós Taxonómia rendelet, illetve CSRD, azaz a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati jelentéstételről szóló irányelv hatálya alá.

Szigorodó szabályozói környezet

Az iparág jövőjét alapjaiban határozhatják meg a szabályozói törekvések és döntések – a KPMG kutatása szerint így látja az európai vezetők mintegy 55 százaléka. Az új technológiák megjelenésével várhatóan több területen is új szabályozások lépnek hatályba, ezek adaptációja pedig sok erőforrást emészthet fel. Középtávon érdekes fejlemény lehet például az a távközlési cégek által szorgalmazott javaslat, hogy bizonyos nagy technológiai cégek fizessenek járulékot a hálózati hozzáférésre épített üzleti modelljeik után. Ez nagyban segítené a távközlési vállalatok hálózatfejlesztését. Emellett globális szinten a vállalatok majdnem fele vizsgál olyan spektrummegosztási lehetőségeket, amelyekkel csökkentheti a frekvenciajogosultság megvételével járó költségeket. Szabályozói oldalról kérdés lehet a jövőben ennek a lehetőségnek a biztosítása, támogatása.

Merre tovább?

A KPMG a Future of Telco kutatás alapján több olyan stratégiai irányt is felvázol, amellyel a szolgáltatók javíthatják teljesítményüket, és maximalizálhatják növekedési potenciáljukat. Az első, a vállalatok számára kézenfekvőnek tűnő irány, hogy a meglévő infrastruktúrára építve, azt bővítve jobb, gyorsabb és könnyebben elérhető szolgáltatást nyújtanak a felhasználóknak. Ezzel lehetővé teszik az új technológiák kiépítését és azok használatát ügyfeleik számára, profitabilitásuk megtartása ugyanakkor a jövőben is probléma marad.

A második irány a Virtuális Mobilszolgáltatói (MVNO) modell továbbvitele. Nyugati országokban ez a szegmens virágzik, Magyarországon viszont nem igazán tudott teret nyerni, például a korábbi Tesco Mobile és UPC Mobil szolgáltatásai is viszonylag rövid ideig voltak elérhetőek.

A harmadik felvázolt irány, hogy a telekommunikációs vállalatok szolgáltatási portfóliójukat kiterjesztve magasabb hozzáadott értékkel bíró szolgáltatások felé mozdulnak el. Ez már a hazai szereplők számára is reálisabb alternatíva lehet. Új irány lehet egyrészt az, hogy a hálózatra épülő menedzselt szolgáltatásokat kínálnak ügyfeleik számára, másrészt az, hogy partneri rendszert kiépítve, azok technológiai megoldásait kombinálva meglévő hálózati infrastruktúrájukkal új szolgáltatásokat alakítanak ki. Ilyen törekvésnek tanúi lehettünk a hazai piacon is. A nagy piaci szereplők kínálatában már megjelentek az új technológiákra épülő termékek, köztük az 5G privát hálózat, a Smart City megoldások vagy az SD-WAN, illetve egyéb kiegészítők, például egyes biztonsági szolgáltatások. A telekommunikációs vállalatok ezzel törekedhetnek arra, hogy az ügyfeleik számára a jövőben még komplexebb, még átfogóbb szolgáltatást nyújtsanak.


Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás: