Rég nem látott pörgést hozott év végére az Otthon Start Program

A NAV idei első háromnegyedéves adatait feldolgozó elemzés az előző év hasonló időszakához viszonyítva országosan 19,2%-os drágulást mutat nominálisan, ami közel 15%-os reálár-növekedést jelent. Ezen belül jogállásonként a két véglet Budapest 21,8%-os, illetve a kisebb városok 6,4%-os éves árindexe, míg a megyei jogú városok és a községek mutatója 17-19% közötti.

Rég nem látott pörgést hozott év végére az Otthon Start Program

„A lakótelepi lakások áremelkedése idén is valamelyest meghaladta az egyéb társasházi lakásokét. 2014-hez viszonyítva ez a részpiac eddig átlagosan 368%-os értéknövekedésen ment keresztül, míg az egyéb társasházi lakások drágulási üteme 356%-os. Az idén eladott lakótelepi lakások országos átlagára így már meghaladja a 670 ezer, míg Budapesten az egymillió Ft/m2-t” – mondtaValkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

A 19 vármegye közül idén sem csökkent sehol az eladott lakóingatlanok átlagára. Az áremelkedési rangsor élén, 26%-os növekedéssel Baranya vármegye áll, és a fővároson kívül 20% feletti még Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom mutatója. A legkevésbé dráguló Somogyban átlagosan alig 5%-kal magasabb áron keltek el a lakóingatlanok idén eddig, mint egy éve. Ennek alapja a tóparti települések eladásokon belüli arányának csökkenése. 

Budapesttel (1,208 millió Ft/m2) természetesen nem számolva, öt év után Somogyot a trónról letaszítva immár Hajdú-Bihar a legdrágább vármegyénk (839 ezer Ft/m2), majd 4-8%-kal lemaradva Somogy, Győr-Moson-Sopron és Pest következnek. Alegolcsóbb hagyományosan Nógrád vármegye, amely csak tavaly lépte át a 200 ezer Ft/m2-es szintet (jelenleg 231 ezer az átlagérték). Az eladott ingatlanok országos átlagára az év első három negyedévében 849 ezer – Budapestet nem beleszámítva 587 ezer – forint volt négyzetméterenként.

Az idei első három negyedévben, nagyvárosaink közül Pécs drágult legnagyobb ütemben, közel 30%-kal. Ezt Salgótarján, Debrecen és Tatabánya követi 25-25%-kal. Salgótarján és Debrecen a 2024-es teljes éves adatok alapján is az élbolyban voltak. A többi nagyvárosnál továbbra is kimagaslóan drágább Debrecen (940 ezer Ft/m2) és Győr (837 ezer Ft/m2) mögött, kettőt előre lépve, a harmadik helyen jelenleg Székesfehérvár áll (812 ezer Ft/m2) az ársorrendben. Emellett még Szeged lépi át hajszállal a nyolcszázezres limitet.

A fővárosi kerületek árváltozás rangsorában a XV. kerület áll az élen 31%-kal, melyet csak hajszállal lemaradva a III. és a IX. kerületek követnek. Az átlagérték mögé nézve, az egyedi tranzakciós adatokon egyértelműen látszik, hogy a XV. kerületben a drágulás hátterében a városrész ingatlanforgalmának országosan rekord magas arányát, közel kétharmadát adó lakótelepi lakások meredek áremelkedése áll. „Míg négy éve még csak az V. kerület lépte át az egymillió forintos átlagárat, az idei év első kilenc hónapjának statisztikája alapján immár összesen 15 kerület jutott e limit fölé. Ugyanakkor továbbra is a főváros V. kerülete vezeti a budapesti árrangsort 1,62 millió forintos átlagos négyzetméterárral” – idézte az adatokat Valkó Dávid. A lista végén immár hagyományosan Pest peremi városrészek találhatók. Ismét a XXIII. kerület a legolcsóbb, csak itt marad 800 ezer Ft/m2 alatt az átlagár.

Egy év alatt 65%-kal drágult a 1121-es körzet, azaz a XII. kerület kiterjedt, több városrészt is magában foglaló, legmagasabban fekvő területe, ahol az utóbbi években számos új lakóprojekt indult, és az idei eladásokat ezek gyakran 3 millió Ft feletti m2-ára torzíthatja.Nem mondható el ez viszont a 40% feletti áremelkedést elkönyvelő 1155-ös, 1202-es, 1161-es, 1156-os és 1033-as körzetekről, ahol vagy nem is épül új társasház, vagy ha igen, az új lakások aránya nem változott tavaly óta, így itt az árnövekedés szerves piacfejlődés eredménye. 113 körzetben lépi át az egymilliós szintet az átlagos négyzetméterár, ebből 43-ban az 1,3 milliós limitet is, nagyjából fele-fele arányban a budai és a pesti oldalon. Az idén eddig eladott lakóingatlanok adatai alapján az áremelkedési rangsort is vezető 1121-es körzet a legdrágább, 2,14 millió forinttal. A legalább ötvenes forgalmi nagyságrendet elérő irányítószám-körzetek közül, ahol új lakóprojektek értékesítése nem befolyásolja az átlagárat, a 1061-es körzet (Belső-Terézváros) a legdrágább 1,54 millió forintos árszinttel. 

Az Otthon Start Program tematizálja a lakáspiacot

Éven belül hektikusan, ám összességében élénken alakul idén a lakáspiac. Az év második felét egyértelműen az Otthon Start Program tematizálja, melynek hatására szeptemberben felrobbant a kereslet, több éves rekordforgalom zajlott, míg hitelkihelyezésben ez az év utolsó hónapjaiban volt lekövethető. A következő fél évben csak kisebb kilengésekre számítunk. Bár október végével némi megtorpanás látszódott, 2026 első negyedéve ismét erősebb lehet, ahogy a kínálat is látványosan bővül majd az Otthon Start Program keretei közt megépülő új lakások tömegével országszerte. Idén összességében 150-155 ezres adásvételt várunk, ám a jelenlegi vonzó hitelkondíciók fennállása mellett benne lehet az évesített 180-200 ezres darabszám is a piacban. 

A felpörgő kereslet hatására az árak emelkedése egyértelmű. Már nyár vége óta látványosan nivellálódnak az Otthon Start jogosultság árplafonja, 1,5 millió Ft/m2 közelében az árszintek, eltüntetve a korábbi regionális különbségeket. Az olcsóbb régiók, települések vagy termékek ára az alacsonyabb bázisról nagyobb ütemben nő, míg a másfélmilliót kissé meghaladóké ezen jogosultsági limit alá csökken. Ez megfigyelhető például a fővárosi panelpiacon az olcsóbb és drágább kerületek között, miközben ugyanakkor a budapesti „tömegpiac” újlakás-árszintje érezhetően fékezett, növelve a kedvező hitellehetőséget kihasználni vágyók lehetőségeit. Idén összességében, országos átlagban akár 25%-os – ám természetesen ingatlantípus, lokáció, állapot függvényében eltérő mértékű – éves árnövekedést prognosztizálunk.

Ennek eredőjeként nem lenne meglepő, ha 2026 közepéig bő húszéves csúcsra jutna az MNB által kalkulált, a lakáspiaci fundamentumok által indokolt szinttől való eltérést mérő túlértékeltségi mutató.

A forgalom és árak mellett a harmadik fő lakáspiaci mutató, a lakásépítések alakulása nagyobb tehetetlenséget mutat. A Kormány otthonteremtési programelemeiben tavaly óta kapott nagyobb hangsúlyt a kínálat bővítése, mint árnövekedést fékező eszköz. Kifejezetten az új lakások építését ösztönzi az idén tavasszal indult Lakhatási Tőkeprogram, illetve legutóbb a legalább 250 lakásos, minimum 70%-ban az Otthon Start feltételeknek megfelelő projektek nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítása. Ez utóbbitól évi 20-25 ezer addicionális lakásfejlesztést vár a Kormány. Ez a szám, ha azt a kiadott építési engedélyekre értelmezzük, akkor az elmúlt három év volumeneinek duplázódását jelentené. Mivel az újlakás-piac az elmúlt másfél évben igen élénk volt, Budapesten például rekordmagas új kínálattal, ráadásul az átadott készlet ütemes felszívása mellett, talán nem reménytelen 2026-ban, 18 év után újra meghaladni a 40 ezres szintet. Mindez azonban majd csak 2027-ben „fordulhat termőre”, azaz a megépülő lakásszám akkor ugorhat meg látványosabban ennek hatására.

Turbulens időszak kellős közepén vagyunk tehát a lakáspiacon. A vonzó támogatott hitel segítségével a többi között tízezres nagyságrendben jelennek meg a lakáspiacon olyanok, akik először találkoznak az ingatlanvásárlás folyamatával. Az ő tranzakcióik rövidebb-hosszabb ideig kimutatható változásokat, vagy akár referenciaszámokat hozhatnak a különféle statisztikákban, amivel az Otthon Start Program óhatatlanul bekerül majd az ingatlanos történelembe.

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Hol lehet a Dogecoin öt év múlva?

A Dogecoin kiváló példája annak, hogyan képesek a pénzügyi piacok egészen szokatlan eszközöket is tömegekhez juttatni. Tíz éve alig beszélt bárki kriptovalutákról, ma viszont a szektor piaci értéke meghaladja a 3,2 billió dollárt – és ebből a világból nőtt ki a legismertebb mémcoin, a Dogecoin.
2026. 01. 18. 06:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás:

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás: