Állategészségügyi operatív törzset hoz létre a kormány

A kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre, amely összehangolja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben résztvevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját - jelentette be az agrárminiszter közösségi oldalán pénteken.

Állategészségügyi operatív törzset hoz létre a kormány

Nagy István videóbejegyzésében elmondta: a törzs szombaton is ülésezik, és dönt a további szükséges intézkedésekről.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy

folyamatosan dolgoznak a járvány elleni védekezésben az állategészségügyi hatóságok és a védekezést segítő rendvédelmi dolgozók, az egész országban vizsgálják az állattartó telepeket, a fogékony állatokat és a betegség terjedését.

Mivel ez egy valóban rendkívül ragadós vírus, szorosan együttműködünk a szomszédos országokkal és nemzetközi állategészségügyi szervezetekkel is - hangoztatta a miniszter.

Nagy István kitért arra, hogy a fertőzésben továbbra is négy szarvasmarhatelep érintett, újabb fertőzött állatokat és telepeket mostanáig nem azonosított a hatóság.

"Teljes figyelmünkkel és erőnkkel azon vagyunk, hogy megállítsuk a vírus terjedését. Mivel egy olyan vírusról van szó, ami nagyon könnyen, akár a széllel is terjed, ez nem könnyű feladat" - fogalmazott.

A fertőzött telepeket lezárták, kényszervágásokat hajtottak és hajtanak végre, a kijelölt zónákban szigorú hatósági intézkedések vannak érvényben - ismertette.

Fertőtlenítő kapukat állítottak fel, vakcinázzák az állatokat, döntöttek a közelgő állatvásárok és állatkiállítások törléséről.

Győr-Moson-Sopron vármegyéből, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járásából az állatok kizárólag azonnali vágásra szállíthatók ki a belföldi kijelölt vágóhidakra, megtiltják a külföldről érkező és oda tartó, fogékony állatok átszállítását Győr-Moson-Sopron vármegyén, illetve Komárom-Esztergom három érintett járásán

- sorolta az intézkedéseket a miniszter.

Nagy István megerősítette: a kormány elkötelezett a kárt szenvedett gazdák megsegítésében, mindent megtesznek a járványt megfékezése és a károk csökkentése érdekében.

"Ehhez azonban minden állattartó és állampolgár felelős együttműködésre van szükség, működjünk együtt e nagy baj megelőzésében" - hangoztatta az agrárminiszter.

Enyhültek az inflációs félelmek

A piacok által várva várt tegnapi 10 éves kötvényaukció jól sikerült az USA-ban: erős volt a kereslet, ami mérsékelte a finanszírozással kapcsolatos aggodalmakat.
2025. 07. 10. 10:00
Megosztás:

A Fed jegyzőkönyve idénre kamatcsökkentést valószínűsít

A Wall Street-i részvényindexek is emelkedéssel zárták a napot, amit elsősorban a technológiai szektor vezetett. A NASDAQ 0,95%-kal, az S&P 500 0,61%-kal, míg a Dow 0,49%-kal erősödött. A pozitív hangulat részben annak volt köszönhető, hogy a Fed júniusi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók többsége az év későbbi szakaszában kamatcsökkentést tart valószínűnek, miközben Trump elnök vámintézkedéseinek inflációs hatásait „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték.
2025. 07. 10. 09:30
Megosztás:

Trump vámfenyegetései fokozzák a feszültséget, mégis szárnyaltak az európai tőzsdék

Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseket jelentett be: az Egyesült Államok akár 50%-os vámot is kivethet az importált rézre, és hamarosan hasonló lépések várhatók a félvezetők valamint a gyógyszeripari termékek esetében is. A rézre vonatkozó vám célja az amerikai bányászat és ipar védelme.
2025. 07. 10. 09:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal csütörtök reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 10. 08:30
Megosztás:

Veszélyes kriptovaluta átverések burjánzanak a stabilcoin-láz közepette

Miközben a világ figyelme a digitális eszközök és a stabilcoinok (stablecoin) körüli technológiai versenyre szegeződik, Kínában egyre komolyabb aggodalom övezi a csalárd kriptós befektetési sémákat. A pekingi internetes pénzügyi szövetség friss figyelmeztetése szerint a „stabil” digitális valuták burjánzó népszerűsége újraéleszti a régi trükköket: csalók magas hozamokat ígérnek, miközben piramisjátékokat működtetnek. A figyelmeztetés nemcsak a kínai befektetőknek szól — a stabilcoinpiac robbanásszerű növekedése globális szabályozási versenyt indított el.
2025. 07. 10. 08:00
Megosztás:

Otthon Start Hitel 3%-os kamattal első lakás vásárlásához

Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt.
2025. 07. 10. 07:30
Megosztás:

1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt

Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző napokban az országon átvonuló zivatarlánc miatt – közölte a pénzintézet. Eddig összesen közel 1600 károsult jelentkezett, de a K&H szakértői további bejelentésekre számítanak. A károk felmérése azonnal megkezdődött, az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege meghaladhatja a 200 millió forintot. A legtöbb káreseményt Budapestről, valamint Pest-, és Békés vármegyékből jelentették be az érintettek.
2025. 07. 10. 07:00
Megosztás:

A GDP 1%-a kevés a STEM oktatás felzárkóztatására

Európai összevetésben is keveset költ Magyarország az oktatási szférára az Eurostat 2025-ös tavaszi adatai szerint. Az óvodai és az általános iskolai képzésekre mindössze a GDP 1%-át fordítja az ország, amely eredménnyel a harmadik legrosszabb helyen állunk.
2025. 07. 10. 06:30
Megosztás:

Júniusban ismét többlettel zárt a magyar költségvetés – a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése és a szigorú fiskális fegyelem fenntartása mellett

Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása. A költségvetés középpontjában a családok és nyugdíjasok állnak, a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben továbbra is elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése mellett. Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
2025. 07. 10. 06:00
Megosztás:

Négy lengyelországi ipari ingatlan stratégiai felvásárlásával bővíti portfolióját az Adventum Csoport

Az elsősorban ingatlanokkal foglalkozó vezető befektetési alapkezelő, az Adventum International új alap indulását jelenti be. Az Adventum Industrial, amely az Adventum Central Europe NAIF SICAV p.l.c. ingatlanbefektetésre összpontosító alap alá tartozik, négy ipari ingatlan sikeres felvásárlását bonyolította le Lengyelországban, a hosszú távú befektetési stratégiájának megfelelően a stabil bevételt biztosító jövedelemtermelő eszközökre összpontosítva.
2025. 07. 10. 05:30
Megosztás:

Generali: letarolták az országot a július eleji viharok

A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás. A Generali Biztosítóhoz július 7-9 között közel 8500 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, mely kiemelkedően magasnak számít.
2025. 07. 10. 04:30
Megosztás:

Országosan csaknem háromszoros eltérések az albérletárakban

A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati oldali korlátok és a folyamatosan erős kereslet feszültté tette a piacot, és így jelentős regionális különbségek alakultak ki. A múlt héten bejelentett 3%-os lakáshitel pedig még inkább fel fogja kavarni a piaci viszonyokat.
2025. 07. 10. 04:00
Megosztás:

Lassuló, de masszív kereslet mellett egyre duzzad a fővárosi újlakás-kínálat

Bár a forgalom valamelyest visszaesett a tavalyi rekordmagas szintről, a lakásépítőket viszi előre a lendület és a fővárosi újlakás-kínálat egyre duzzad. Mindeközben az első hónapokban az árak is látványosan nőttek, majd az év közepére ez a lendület éppen lelassulni látszik – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2025. 07. 10. 03:30
Megosztás:

Augusztus 8-tól ismét repül Budapest és Tel-Aviv között a Wizz Air

A Wizz Air, Európa környezeti szempontból leginkább fenntartható légitársasága bejelenti, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15 helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. Jegyek már 27 590 forinttól foglalhatók a wizzair.com honlapon, valamint a mobilalkalmazáson keresztül. A járatok hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek.
2025. 07. 10. 03:00
Megosztás:

126 milliós átlaghitel, duplázódó kereslet, 2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar családoknál és a hazai vállalkozásoknál van a helye. Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első fél évében, 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 10. 02:30
Megosztás:

Miért érzik a nyugdíjasok 20% felettinek az áremelkedést a KSH 4,6%-val szemben?

A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő értéket a K&H biztos jövő felmérése szerint.
2025. 07. 10. 02:00
Megosztás:

A nyár nem állíthatja meg a termelést: külföldi és diákmunkások tartják mozgásban a gazdaságot

A nyári szabadságolások időszaka minden évben újraírja a HR-részlegek működését. A legtöbb magyar munkavállaló ilyenkor veszi ki a jól megérdemelt pihenőnapjait, miközben a vállalatok számára létfontosságú, hogy a gyártás, a szolgáltatás és az ügyfélkiszolgálás zavartalanul folytatódjon. A Jobtain HR Szolgáltató tapasztalatai szerint egyre több hazai vállalkozás támaszkodik nyáron a külföldi – főként harmadik országbeli – munkavállalókra és diákmunkásokra annak érdekében, hogy átvészeljék a nyári munkaerőhiányt.
2025. 07. 10. 01:30
Megosztás:

Veszélyes potencianövelő szerek Magyarországon! Vigyázz, mert komoly bajt okoz!

Veszélyes potencianövelőket talált az NKFH a piacon – komoly egészségügyi kockázatot rejthetnek az engedély nélküli gyógyszerhatóanyagokat tartalmazó termékek.
2025. 07. 10. 01:00
Megosztás:

Magyar infláció: kisebb pozitív meglepetés júniusban

A júniusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról.
2025. 07. 10. 00:30
Megosztás:

Spórolás szórakozva

A gyereknevelés sok örömmel, ugyanakkor nem kevés kiadással jár. A szülők jól tudják, hogy a kicsik ruhatára, kiegészítői és játékai újra és újra cserére szorulnak, miközben az is fontos lenne, hogy ezek megérjék az árukat.
2025. 07. 09. 23:30
Megosztás: