Alulértékelt, de nélkülözhetetlen: Wi-Fi 6

Bár az 5G kapja a nyilvánosság oroszlánrészét, a Wi-Fi 6 készülékek csendben nagy fölénnyel előzik meg az 5G eszközöket, és a trend a következő néhány évre is jellemző lesz. A Deloitte Global előrejelzése szerint 2022-ben mintegy 2,5 milliárd Wi-Fi 6-os készüléket szállítanak majd, szemben a 1,5 milliárd 5G-s készülékkel.

Alulértékelt, de nélkülözhetetlen: Wi-Fi 6

A Wi-Fi 6 az 5G-hez hasonlóan jelentős szerepet játszik a vezeték nélküli összeköttetés jövőjében, nem csak a fogyasztók, de a vállalatok számára is. Az okostelefonok, táblagépek és PC-k a legnépszerűbb Wi-Fi 6-tal felszerelt eszközök közé tartoznak, de a Wi-Fi 6-ot sok más eszközben is használják, többek között a vezeték nélküli kamerákban, intelligens otthoni eszközökben, játékkonzolokban, viselhető eszközökben és AR/VR headsetekben.
 
Wi-Fi 6 és 5G: a legtöbben mindkét technológiát bevezetnék
 
Az 5G-nek szentelt pazar sajtó- és reklámköltés miatt azt gondolhatnánk, hogy a következő generációs vezeték nélküli hálózatok a vállalatoknál szinte kizárólag az 5G körül forognak majd, és a Wi-Fi 6 legfeljebb mellékszerepet játszik. Ezt azonban cáfolja a Deloitte 2021-es globális fejlett vezeték nélküli technológiákra vonatkozó felmérése, amit kilenc ország 437 IT és üzletági vezetője körében végzett. A felmérés szerint a vállalatok 45%-a egyszerre teszteli vagy telepíti a Wi-Fi 6-ot és az 5G-t fejlett vezeték nélküli kezdeményezéseihez, sőt, szinte minden válaszadó (98%) arra számít, hogy a szervezetük három éven belül mindkét technológiát használni fogja. A tervezett beruházások is az együttes bevezetést tükrözik: A következő három évben ezek a vezetők a vállalati vezeték nélküli hálózatokra fordított kiadások átlagosan 48%-át a Wi-Fi, 52%-át pedig a mobil technológiákra tervezik fordítani. Ez nem teljesen meglepő, mivel a Wi-Fi 6 és az 5G hasonló képességekkel rendelkezik, de különböző, egymást kiegészítő erősségekkel is. Mindkét technológia nagyobb sebességet, kevesebb késleltetést, valamint nagyobb eszközsűrűséget és hálózati kapacitást tesz lehetővé. A különbségek hatótávolságban, a mobilitás támogatásában és a költségekben vannak.

„A Wi-Fi 6-ot és elődjeit általában kisebb, kevésbé költséges helyi hálózatokhoz használják, gyakran otthonokban és irodákban való beltéri összeköttetésre, míg az 5G-t beltéri és kültéri, nagy kiterjedésű hálózatokhoz használják, gyakran olyan eszközökhöz, amelyek nagy földrajzi területeken mozognak, például intelligens városi alkalmazások, kikötők és repülőterek, valamint csatlakoztatott járművek esetében. Mivel a döntéshozók a felhasználási forgatókönyvek keverékét célozzák meg, logikus, hogy mindkét technológiát értékelik, hogy meghatározzák, melyik kombináció lesz a legjobb a helyzetükben” – Hosszu Gábor, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának igazgatója.

A vezeték nélküli hálózatok korábbi generációitól eltérően a Wi-Fi 6 és az 5G zökkenőmentes együttműködésre lett tervezve, és úgy tűnik, hogy a vezeték nélküli iparág egy olyan jövő felé tart, amelyben az eszközök biztonságosan és zökkenőmentesen barangolhatnak minden típusú vezeték nélküli hálózat között. Az iparági szövetségek és szabványügyi testületek közösen dolgozzák ki a jövőbeli hálózati szabványokat, amelyek lehetővé teszik a cellás és nem cellás technológiák konvergenciáját, lehetővé téve a Wi-Fi 6 integrálását az 5G alaphálózatokba. Az integrált architektúra várható előnyei közé tartozik a jobb forgalomirányítás a gyárakban és a megszakítás nélküli szolgáltatás biztosítása az intelligens városi és edge alkalmazások számára.

Az új technológiák jelentős átalakulást hoznak

Egyértelmű, hogy ezek a kiépítések nem pusztán taktikai megoldások lesznek. A fejlett vezeték nélküli technológiák stratégiai prioritást jelentenek a megkérdezett vállalatok számára: 10-ből 8 hálózati vezető arra számít, hogy a fejlett vezeték nélküli technológiák 2023-ra jelentősen átalakítják vállalatukat, megváltoztatják működésüket, új termékek és üzleti modellek kifejlesztését, valamint az ügyfelekkel való kapcsolattartást. Ezek a döntéshozók már most is a Wi-Fi 6-ot és az 5G-t tekintik a vállalkozásuk számára legkritikusabb vezeték nélküli technológiáknak. A felmérésben részt vevő vezetők 65%-a arra számít, hogy a Wi-Fi 6 2023-ra a három legfontosabb vezeték nélküli technológia között lesz a vállalkozásuk számára, az 5G-re 76% mondta ugyanezt. Bár a Wi-Fi 6 és az 5G egyenrangú partnerek a megoldások kiépítése szempontjából, a Deloitte tanulmánya kimutatta, hogy a vállalati Wi-Fi 6 pilotok és telepítések minden vizsgált országban megelőzik az 5G-t, egyes régiókban kétszámjegyű különbséggel.

„Bár ezek a különbségek csökkenhetnek, arra számítunk, hogy a Wi-Fi 6 vállalati bevezetésének előnye 2022-n túl is megmarad. Ennek egyik valószínű oka a költség, mivel a Wi-Fi 6 eszközök megfizethetőbbek és szélesebb körben elérhetőek, mint az 5G eszközök. A megfelelő spektrum megszerzése is kihívást jelenthet egyes országokban: míg a Wi-Fi 6 ingyenes, engedély nélküli spektrumot használ, addig az 5G esetében a vállalkozásoknak általában a hálózati szolgáltatóknál vagy kormányzati szerveknél kell engedélyeztetniük a spektrumot” – mondta Gercsák Csilla, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának menedzsere.

Milyen előnyei vannak a Wi-Fi 6-nak?

A Wi-Fi 6 egyik legnagyobb előnye a könnyű telepíthetőség, tekintve, hogy a Wi-Fi hálózatok már széles körben elterjedtek, és Wi-Fi eszközök is nagy számban vannak jelen. A Wi-Fi 6-os hálózatokra történő frissítés során a vállalatok kihasználhatják a korábbi verziókkal való kompatibilitás előnyeit, így elkerülhetik, hogy egyszerre kelljen lecserélni a régebbi Wi-Fi eszközöket. Az ismertség szintén előny: bár világszerte léteznek 4G LTE magán mobilhálózatok, ezek számát meghaladja a vállalati Wi-Fi telepítéseké, ami azt jelenti, hogy sok informatikai részleg már rendelkezik szakértelemmel a Wi-Fi hálózatok telepítésében és üzemeltetésében. Ezzel szemben egy 5G hálózat kiépítése (akár egyedül, akár egy hálózatüzemeltetővel közösen) általában azt jelenti, hogy valami új és potenciálisan összetettebb dolgot kell megtanulni, alkalmazkodni kell egy olyan szabványhoz, amely még csak most kerül bevezetésre, és esetleg olyan partnerrel kell együtt dolgozni, aki szintén csak most kezd bele az 5G-be.

Melyik technológiát érdemes akkor bevezetni?

„Ennek eldöntéséhez több fontos tényezőt kell mérlegelni. Először a célokat és a kiszolgálni kívánt felhasználási eseteket szükséges kristály tisztán meghatározni. Majd érdemes átgondolni, ezeknek milyen alkalmazási követelményeik vannak, illetve milyen telepítési és kiadási korlátok vannak. A Wi-Fi 6 és az 5G sajátos képességeinek és kapcsolódó költségeinek megismerése is segíthet a döntéshozóknak abban, hogy melyik lenne alkalmasabb a különböző helyzetekben, de a két technológia akár egymás mellett is alkalmazható. A csatlakoztathatóság érdekében a fejlett hálózatépítést érdemes a végponttól végpontig tartó vállalati architektúra kulcsfontosságú elemeként kezelni. A partnereket bevonása is kulcskérdés: érdemes többféle szállítóval, például felhő- és alkalmazásszolgáltatókkal, tanácsadó cégekkel és egyéb integrátorokkal, távközlési vállalatokkal és hálózati berendezésszolgáltatókkal együttműködve kiépíteni a hálózatokat a teljeskörű megoldások érdekében” – mondta Hosszu Gábor, a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikáció tanácsadás üzletágának igazgatója.


Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás: