Augusztusban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Augusztusban éves összehasonlításban 2,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban - jelentette be a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.

Augusztusban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Az előző havitól 0,8 százalékkal maradt el az augusztusi kiskereskedelmi forgalom. A kiskereskedelmi forgalom csökkenése Csehországban immár tizenhat hónapja tart - mutattak rá a statisztikusok.

Tavaly augusztushoz viszonyítva az iparcikkekből és az élelmiszerekből is kevesebb fogyott az idén. A háztartási kiadások 9,3 százalékkal, a ruházati és a cipőboltok forgalma 8,4 százalékkal, a számítógépek és a kommunikációs technikai eszközök eladása 7,7 százalékkal esett vissza.

Az iparcikkek forgalma éves összehasonlításban 4,1 százalékkal, az élelmiszertermékeké 3,2 százalékkal volt alacsonyabb most augusztusban.

Az üzemanyagok forgalma ugyanakkor 3,7 százalékkal felülmúlta a tavaly augusztusit, és 7,3 százalékkal nőtt a gépkocsik eladása és javítása is. "Az üzemanyageladás és a szervizek forgalmának növekedése márciustól folyamatos" - jegyezte meg Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón.

Piaci elemzők szerint az augusztusi adatok is azt jelzik, hogy a cseh lakosság továbbra is óvatos, és takarékosan bánik a kiadásaival. Ezt támasztja alá az internetes üzletek forgalmának 2,8 százalékos növekedése is. Az internetes boltok árai általában alacsonyabbak, mint a klasszikus üzleteké.

Húszmilliós vendégszámmal többszörös rekordot döntött a hazai turizmus

Új országos csúccsal a turisztikai ágazat túlszárnyalta 2024-es rekordját, és történetében először elérte a 20 milliós vendégszámot.
2026. 01. 13. 05:00
Megosztás:

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár,

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár, a marosvásárhelyi Azomures - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 01. 13. 04:30
Megosztás:

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban. Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig.
2026. 01. 13. 04:00
Megosztás:

Szlovénia és Belgium egyetért Irán és Grönland kérdésében

Szlovénia és Belgium egyetért több kulcsfontosságú nemzetközi kérdésben: egyebek mellett elítélik az iráni tüntetők elleni erőszakot, valamint aggodalmukat fejezik ki az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos lépései miatt - hangsúlyozta hétfőn Ljubljanában közös sajtótájékoztatón Tanja Fajon szlovén és Maxime Prévot belga külügyminiszter.
2026. 01. 13. 03:30
Megosztás:

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 01. 13. 03:00
Megosztás:

Jaroslaw Kaczynski: az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni

Az Európai Unió (EU) nincs összhangban a saját alapító elveivel, a jobboldali vezetésű országoknak törekedniük kell a szervezet megváltoztatására - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hétfőn egy vidéki gyűlésen.
2026. 01. 13. 02:30
Megosztás:

Hazai ipari termelési adatok - Erőtlen novemberi folytatás

Ma reggel az novemberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Havi szinten jelentős, 2,0 százalékkal esett vissza a kibocsátás, ami elmaradt az általunk várt értéktől. Az ipari termelés az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.
2026. 01. 13. 02:00
Megosztás:

Elsőfokú riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet hétfő este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
2026. 01. 13. 01:30
Megosztás:

Magyarország nem fogadja el az EU és Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi megállapodást

Magyarország elmegy a végsőkig és nem hagyja annyiban, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt - közölte az agrárminiszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 13. 01:00
Megosztás:

14 000 új ülőhely: Magyarországon kezdenek új életet a svájci Thurbo Stadler vonatai

A Stadler átfogóan felújítja a svájci Thurbo vasúttársaság 93 GTW típusú motorvonatát, amelyek a MÁV-csoport kötelékében kezdenek új életet. Ezzel ökológiailag és pénzügyileg is fenntartható megoldás jön létre, amely minden érintett fél számára hozzáadott értéket teremt. A projektnek köszönhetően a magyar utasok további 14.000 új ülőhellyel gazdagodnak, amelyek minősége megegyezik a már az országban közlekedő FLIRT flotta színvonalával.
2026. 01. 13. 00:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az Express One tulajdonosa, az Osztrák Posta Magyarországon

Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.
2026. 01. 12. 23:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt

A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében.
2026. 01. 12. 22:30
Megosztás:

Melyik a legjobb kriptovaluta átutalásokhoz 2026-ban? Digitap ($TAP) vs. XRP

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2741a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> kezd előnyt szerezni az XRP-vel szemben 2026-ban, mivel a stabilcoinok nyerik meg az átutalási versenyt. Bár az XRP volt az első, a valódi győztesek azok az alkalmazások, amelyek a stabilcoin infrastruktúrát az idei évben a hagyományos bankoláshoz hasonló élménnyé formálják.
2026. 01. 12. 22:00
Megosztás:

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra - tette közzé hétfőn a police.hu.
2026. 01. 12. 21:30
Megosztás:

Mától emelt nyugdíj érkezik

Vállaltuk, és meg is csináljuk: mától emelt nyugdíj érkezik - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.
2026. 01. 12. 21:00
Megosztás:

JPMorgan: A stabilcoin nem veszély, hanem lehetőség – Vita a kriptopénzek hozama körül

A stabilcoinok eddig csendes kiszolgálói voltak a kriptopiac működésének – most azonban a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló politikai és gazdasági vita középpontjába kerültek. Az amerikai kisbankok attól tartanak, hogy a tokenizált dollár elszívja a megtakarításokat, míg a JPMorgan szerint a stabilcoin inkább eszköz, mint veszély. De vajon valóban pénzügyi stabilitásról van szó – vagy csak a banki modellek védelméről?
2026. 01. 12. 20:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta előértékesítés: Ez a 3 token elegendő az offshore banki hozzáféréshez

Az offshore bankolás, a határokon átnyúló fizetések és a pénzügyi adatvédelem iránti igény ismét előtérbe került, ahogy a szabályozás egyre szigorodik, a <a href="https://www.thebanker.com/content/c5f0a131-fa01-485f-a402-5b638a1e6272" target="_blank">bankok pedig növekvő akadályokat</a> gördítenek az ügyfelek elé. A számlabezárások számának növekedésével és a hagyományos pénzügyi szolgáltatók iránti elégedetlenség erősödésével a befektetők egyre inkább alternatív coinokhoz fordulnak, amelyek offshore hozzáférést kínálnak – mind a megtérülési potenciál, mind a portfólióvédelem érdekében.
2026. 01. 12. 20:00
Megosztás:

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent - derül ki a társaság honlapján közzétett éves értékesítési beszámolóból. A negyedik negyedév ugyanakkor az év legerősebb időszaka volt, 558 400 darabos kiszállítással.
2026. 01. 12. 19:30
Megosztás:

Az XRP árfolyamának emelkedése közepette az XRP staking platformok új vagyonnövekedési megoldásokat vezetnek be.

A kriptopiac 2026-os általános fellendülésével számos mainstream kriptoeszköz kivételesen jól teljesített az utóbbi időben. Az adatok azt mutatják, hogy a főbb kriptovaluták, köztük a Bitcoin és az Ethereum, folytatják emelkedő trendjüket, miközben az XRP ára is fenntartotta emelkedő lendületét, rövid időre áttörte a 2,40 dolláros szintet, és jelentős figyelmet kapott a megnövekedett piaci aktivitás közepette.
2026. 01. 12. 19:00
Megosztás:

Orosz miniszterelnök-helyettes: teljesítette a hadiipar az állami megrendeléseket

Maradéktalanul teljesítették az orosz hadiipari vállalatok az állami védelmi megrendeléseket, különös tekintettel a "különleges hadművelet" feladataihoz szükséges fegyverekre és katonai technológiákra - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnöknek hétfőn Moszkvában tett jelentése során.
2026. 01. 12. 18:30
Megosztás: