Az amerikai tőzsdén is elkezdtek aggódni, pedig messze van Ukrajna

Miközben Európában kezdenek megnyugodni a kedélyek, addig az USA-ban éppen most kezdett el romlani. Az ok az olajembargó. Miközben német vezetéssel Európa nem akar csatlakozni az orosz olaj importjának betiltásához, az amerikaiak egyedül is készek meglépni ezt.

Az amerikai tőzsdén is elkezdtek aggódni, pedig messze van Ukrajna

Ráadásul kétpárti javaslat készült, amit gyorsított eljárással fogadnak el a képviselők. Az, hogy ebből Európa kimarad, elsősorban a német kancellárnak köszönhető, aki szerint nem tudják egyik napról a másikra leállítani az orosz importot. Míg Németország olaj behozatalának 30 százaléka, azaz napi mintegy 0,5 millió hordó jön Oroszországból, addig az USA-ban másképpen néznek ki az arányok. Ott a behozatal 8 százalékát teszik ki az olajtermékek, ami 0,6 millió hordót jelent naponta Ennek egyharmada a kőolaj, a többi pedig az olajteremék.

Oroszország egyébként naponta 4,6 millió hordó olajat és mintegy 2,9 millió hordó olajterméket exportál. Ha Európa és az USA együttesen vetné ki a szankciókat, akkor ennek a kivitelnek mintegy 70 százalékát érintenék a korlátozások. Az USA különben Szaúd-Arábiából már kevesebb olajterméket importál, mint Oroszországból. éppen ezért már most azt rebesgetik, hogy Joe Biden Rijádba utazik az Egyesült Államokban irányuló szaúdi olajexport fokozása céljából.

Így most az USA-ban is elkezdtek félni. Na nem az olajimport levágásától, hanem az ennek következményeként jelentkező magasabb és elnyúló inflációtól. Pedig az események tükrében visszafogták kamatemelési előrejelzéseket a befektetési házak, s már inkább csak 25 bázispontos kamatemelést prognosztizálnak márciusra, és a hétszer 25 bázispont helyett már inkább csak négyszer 25 bázispont a várakozás az év egészét tekintve. Viszont cserébe magasabb lehet az inflációs pálya, és tovább tarthat a kamatemelési ciklus. Ez pedig már az amerikai részvénypiacot sem hagyta érintetlenül. (forrás: ERSTE)

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait az iráni felkelés és a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt - jelentette az izraeli katonai rádió csütörtökön.
2026. 01. 15. 13:30
Megosztás:

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
2026. 01. 15. 13:00
Megosztás:

Úton van a megemelt nyugdíj

A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
2026. 01. 15. 12:30
Megosztás:

Messari: a Bitget UEX-modellje robbanásszerűen nő – 18 milliárd dollár tokenizált részvényforgalommal

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja.
2026. 01. 15. 11:30
Megosztás:

229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
2026. 01. 15. 11:00
Megosztás:

Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
2026. 01. 15. 10:30
Megosztás:

A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
2026. 01. 15. 10:00
Megosztás:

229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
2026. 01. 15. 09:30
Megosztás:

A télies időjárás miatt szerdán 66 esethez vonultak ki a tűzoltók

A télies időjárással összefüggésben szerdán 66 tűzoltáshoz és műszaki mentést igénylő esethez vonultak ki a katasztrófavédelem munkatársai.
2026. 01. 15. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 08:30
Megosztás:

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap mintegy 890 millió eurót biztosít kkv-k növekedésének felgyorsítására Közép- és Kelet-Európában

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF), amely az EIB Csoport része, új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá régiós kis és középvállalkozások támogatásának növelésére.
2026. 01. 15. 07:30
Megosztás:

Túlóráznak a hétvégén a MOHU munkatársai

Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére, ha az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik - közölte a MOHU Budapest Zrt. szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 07:00
Megosztás:

Hiányos az olívaolaj-ellenőrzés az Európai Számvevőszék szerint

Az EU ellenőrzési rendszereinek hiányosságai miatt veszélybe kerülhet az európai olívaolaj biztonságossága és nyomonkövethetősége - írta az Európai Számvevőszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2026. 01. 15. 06:30
Megosztás:

Franciaország konzulátust nyit Grönlandon

Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.
2026. 01. 15. 06:00
Megosztás:

A globális olajkereslet további növekedésére számít az OPEC

Az olajkereslet növekedésére számít idén és jövőre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) legfrissebb, szerdán kiadott piaci jelentése szerint.
2026. 01. 15. 05:30
Megosztás:

A venezuelai válságról tárgyalt az orosz és a brazil elnök

A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
2026. 01. 15. 04:30
Megosztás:

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
2026. 01. 15. 04:00
Megosztás:

Országos energetikai csapatversenyt hirdet diákoknak az OPUS Energetika Csoport

Idén már negyedik alkalommal hirdet országos energetikai és fenntarthatósági csapatversenyt középiskolás diákok számára az OPUS Energetika Csoport - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 03:30
Megosztás:

Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról

Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
2026. 01. 15. 03:00
Megosztás:

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 15. 02:30
Megosztás: