Az erőteljes növekedés mellett a jövőbe történő befektetések határozták meg a LEGO Csoport 2022-es évét

A LEGO Csoport kiváló pénzügyi eredményekről számolt be a 2022-es év vonatkozásában, amellyel jelentősen felülmúlta a játékpiac teljesítményét és ezzel tovább növelte piaci részesedését. A bevétel 17 százalékkal, 64,5 milliárd DKK-ra nőtt az előző év azonos időszakához képest, beszámítva a devizaárfolyamok hatását is. Az eredményeket a vállalat portfóliója iránti erős kereslet, az online és bolti kiskereskedelmi együttműködések sora, a kiterjedt e-kereskedelem és a rugalmas globális ellátási hálózat hajtotta.

Az erőteljes növekedés mellett a jövőbe történő befektetések határozták meg a LEGO Csoport 2022-es évét

A LEGO Csoport vezérigazgatója, Niels B. Christiansen a következőt mondta: „2022 mérföldkő volt a LEGO Csoport számára, hiszen a 90. évfordulónkat ünnepeltük. Az eredményeink is azt mutatják, hogy a LEGO játékrendszer relevánsabb és vonzóbb, mint valaha.”

“Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Kétszámjegyű növekedést értünk el, és a várakozásokat felülmúlva zártuk az évet a tavalyi rendkívüli növekedés és a kihívást jelentő piaci körülmények ellenére, ami többek között a meghatározó márkánknak, a fantasztikus és változatos termékportfóliónknak, az inspiráló vásárlói élménynek és a csapataink kiemelkedő teljesítményének volt köszönhető.”

A működési eredmény 5 százalékkal, a 2021-es 17 milliárd DKK-ról 17,9 milliárd DKK-ra, míg a nettó nyereség az előző évvel összehasonlítva 4 százalékkal, 13,3 milliárd DKK-ról 13,8 milliárd DKK-ra nőtt. Ezek az eredmények az alapanyag-, a fuvar-, és az energiaköltségekre nehezedő rendkívüli inflációs nyomás ellenére születtek. A cash flow 9,3 milliárd DKK-t ért el – 2021-ben ez 12,9 milliárd DKK volt. Ez például a termelési kapacitás növelése érdekében megnövekedett tőkebefektetéseknek volt köszönhető.

Változatos és vonzó termékportfólió

Az értékesítés 12 százalékkal nőtt 2022-ben minden nagyobb országban, de legfőképpen az amerikai kontinensen és Nyugat-Európában. 
A vállalat minden eddiginél több gyereket ért el széles és változatos termékportfóliójával. A készletválaszték 48 százaléka megújult, és minden korosztályt és érdeklődési kört lefed. A legkeresettebb témák a LEGO® City, a LEGO® Icons, a LEGO® Technics, a partnerek témái közül pedig a LEGO® Star Wars™ és a LEGO® Harry Potter™. 

Újabb lendületet adó stratégiai kezdeményezések

2022-ben a LEGO Csoport gyors ütemben folytatta befektetéseit stratégiailag fontos területeken, mint például a kiskereskedelmi csatornákba, a termékinnovációba, a saját és partnerek kiskereskedelmi platformjaiba (instore és online), a termelési kapacitásba, a digitalizációba és a fenntarthatóság növelésébe.

„Az elmúlt években tapasztalt lendület 2022-ben sem torpant meg, elkezdődött az ez idő alatt végrehajtott beruházások megtérülése, amelyek megalapozzák a hosszú távú, fenntartható növekedést. Az elkövetkezendő években a stratégiai kezdeményezésekbe történő befektetések felgyorsítását tervezzük, hogy hosszú távon biztosítsuk a márka relevanciáját és növekedését” – nyilatkozta Christiansen.

Az év során a LEGO Csoport 155 új üzletet nyitott, így a LEGO üzletek száma világszerte elérte a 904-et. A vállalat három gyárának kapacitásbővítési projektjében is további előrelépéseket ért el, a vietnámi Binh Duongban megtörtént az új széndioxid-semleges üzem alapkőletétele, és bejelentették egy új széndioxid-semleges gyár építését Richmondban (Virginia, Egyesült Államok) az amerikai kontinens jövőbeli keresletének kielégítése érdekében. A vállalat felgyorsította a digitális átmenetbe történő beruházásokat is, melyek széles körű előnyökkel jártak, beleértve a vásárlók és a partnerek számára nyújtott jobb online és a fogyasztók számára kínált kiterjesztett építési élményt.

A vállalat 2023-ban egyszámjegyű árbevétel-növekedésre számít, amivel megelőzi a globális játékpiacot, és tovább gyorsítja a stratégiai programokba történő beruházásokat.

Pozitív hatással a jövő generációira

2022-ben a LEGO Csoport folytatta az üzleti tevékenység és a termékek fenntarthatóságát célzó munkát. A vállalat megkezdte a LEGO dobozokban található csomagolóanyagok papír alapúra váltását, a tervek szerint 2025 végére minden csomagolás fenntarthatóbb forrásból fog származni. Gyáraiban folytatta a hulladékcsökkentést, az energiahatékonyabb működést, valamint a termelésnek és a napenergia felhasználásának bővítésébe való befektetést. 

A LEGO Csoport elkötelezte magát amellett, hogy portfóliójában és marketingtevékenységében javítja a nemek egyenlő reprezentációját és felszámolja a nemi sztereotípiákat. Az elmúlt év során a vállalat különböző képességű karaktereket vezetett be LEGO készleteibe, és a LEGO Friends termékcsaládot úgy alakította át, hogy a mai gyerekek sokszínűségét és optimizmusát tükrözze.

A vállalat társadalmi felelősségvállalási erőfeszítései során több mint 9,8 millió helyi közösségekben élő rászoruló gyermeket és családot ért el a ’Learning through Play’ programokon keresztül, olyan partnerek segítségével, mint például a Save the Children és az UNICEF. 

"Hálásak vagyunk, hogy pénzügyi lendületünk lehetővé teszi, hogy továbbra is támogassuk a rászoruló gyerekeket, és hogy még több játékon keresztül történő tanulási lehetőséget biztosítsunk számukra világszerte” – tette hozzá Christiansen. 


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: