Az év végi hajrá ellenére idén is korán ébredt az ingatlanpiac

Bár a december hagyományosan kevésbé aktív időszak a lakóingatlanok piacán, a tavalyi évtől hajrával búcsúztak az új és használt ingatlanok is és a pihenő nem tartott sokáig. Az OTP Ingatlanpont hálózatának tapasztalatai alapján, bár területenként eltérő mértékben, de országos szinten már januárban újra éledt és most is mindenhol aktív a piac.

Az év végi hajrá ellenére idén is korán ébredt az ingatlanpiac

2021-ben számos kedvező körülmény formálta a lakóingatlanok piacát. Az év elejétől elérhető, otthonteremtést célzó állami támogatásoknak, a koronavírus vártnál enyhébb hatásának és a kifejezetten jól teljesítő hitelpiacnak köszönhetően az előzetes várakozásokat túlszárnyalva nemcsak a forgalom, de az árak is tovább növekedtek tavaly a magyar lakáspiacon. Az utolsó negyedévben a Zöld Otthon Program indulása adott további lökést az újépítésű ingatlanoknak és bár a piac egészére hivatalos statisztikák még nem érhetőek el, az OTP Ingatlanpont adatai alapján 2021 egyértelműen sikeres évnek nevezhető és a lakáspiac lendülete 2022 első heteiben sem tört meg.

„Északnyugat-Magyarországon a várakozásainkon felüli teljesítmény jellemezte a lakáspiacot, ami enyhe visszaeséssel búcsúzott 2021-től. Januárban azonban ismét élénkült a kereslet és a Balaton partján még pillanatnyi pihenőről sem beszélhetünk. Az élénkülő keresletet az egész régióban megfigyelhető áremelkedés kísérte és pillanatnyilag nem látszik fordulat a láthatáron” – mondta Goreczki Szabolcs, az OTP Ingatlanpont északnyugat-magyarországi régióvezetője.

A Balaton északi oldalán egész évben töretlen volt a piac lendülete, és az árak folyamatos emelkedése ellenére idén januárban is kimagasló érdeklődés jellemezte a magyar tenger partját. A régió egészét tekintve az újlakások népszerűsége mellett megélénkült az építési telkek iránti kereslet is, ami a telekárak növekedésében is egyértelműen tetten érhető. A régióvezető szerint ingatlantípustól és településtől függetlenül keresleti piac jellemzi Északnyugat-Magyarországot.

„2021 lendületesen indult a Dél-Alföldön, mind az eladói, mind a vevői oldalon. Ez a lendület megmaradt a nyár végéig, onnantól tapasztalhattunk némi lassulást. A teljes év tekintetében 2021-et régiónk kiemelkedő eredménnyel zárta és most ismét azt tapasztaljuk, hogy megnövekedett az otthonkeresők száma” – foglalta össze tapasztalatait Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.

A kistelepülések, valamint a falusi CSOK-kal érintett területek az év egészében igen népszerűek voltak, a régió városaiban főleg a lakások iránt volt élénk az érdeklődés, amik igen rövid idő alatt gazdát is cseréltek. A tavalyi év utolsó három hónapjában az eladói és vevői oldalt is átmeneti megtorpanás jellemezte, ami összefüggésben állt az árak folyamatos emelkedésével, a kamatkörnyezet változásával, valamint a csökkenő ingatlankínálattal. Idén januárban ismét kiugróan magas volt az új lakáskeresők száma, amit az év végi megtorpanás következtében elmaradt forgalom, illetve az idei évben előrehozott vásárlási szándék is magyarázhat. A falusi CSOK idén nyár közepén történő kivezetése az érintett településeken határozottan élénkülő keresletet és ezzel az árak további növekedését generálja, ezért a finanszírozással kapcsolatban egyre több vevő veszi igénybe az OTP Ingatlanpont szakértőinek támogatását.

„A tavalyi év egészében, így az év végén is aktív volt Északkelet- Magyarország lakáspiaca, az idei január pedig minden várakozásunkat felülmúlta. A Zöld Otthon Program indulásával megélénkült az újépítésű lakások iránti kereslet, azonban a kínálat sok esetben nem tud lépést tartani a kereslettel” – mondta el Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője.

Bár év közben hullámzott a régió piacának teljesítménye, 2021-ben éves szinten jó évet zárt Északkelet-Magyarország. 2022 első hónapjának tapasztalatai alapján a régióban minden lakóingatlan típus iránt élénk a kereslet, amit a kínálat nehezen tud követni, ennek következtében az ingatlanárak is tovább emelkedtek. Az újépítésű lakások iránti megemelkedett érdeklődés mellett továbbra is népszerűek a vízparti, fürdő- és turisztikai lokációkban található lakóingatlanok.

„A Dél-Dunántúlon erős indulást követően kis visszaesést tapasztaltunk tavaly év közben, majd az év végét erős hajrával zárta a lakáspiac. A régiónak meghatározó lendületet adott az újépítésű projektek indulása, a piacon idén januárban sem csökkent az érdeklődés, legyen szó akár használt, akár újépítésű ingatlanokról” – mondta Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.

2021-ben a régióban a legnagyobb érdeklődés a falusi CSOK-kal megvásárolható, jellemzően kisebb értékű ingatlanok iránt mutatkozott, ezeket elsősorban lakhatás célja keresték az érdeklődők. A második félévben azonban a panellakások forgalma is megélénkült és ebben az ingatlankategóriában már a befektetési célú vásárlók is megjelentek. A tavalyi év végén megnőtt és most is igen élénk az érdeklődés az újépítésű ingatlanok iránt, a Balaton déli partján jellemzően a még tervasztalról megvásárolható újlakások a legnépszerűek a befektetők körében. Az újépítésű ingatlanok fellendülése a használt lakások piacán is érezteti hatását, ami a tranzakciók számának és az árak növekedésében is tetten érhető. Az otthonkeresők még szeretnék kihasználni a most elérhető állami támogatásokat, részben ennek is köszönhető a piac korai ébredése.

„A budapesti régió minden korábbi rekordja megdőlt 2021-ben, elmondhatjuk, hogy az eddigi legjobb évünket zártuk és azóta sincs megállás. Bár a belváros ébredése még mindig várat magára, az idei év első hat hetében ismét új rekordok születtek” – számolt be a fővárosi ingatlanpiac aktualitásairól Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.

A tavalyi év legaktívabb területei a XI., XIII., XIV. és VIII. kerületek, illetve Budapest déli agglomerációja voltak, Érdtől és Szigetszentmiklóstól kezdve Dunaharasztin, valamint Ráckevén át egészen Dömsödig bezárólag. 2021-ben az OTP Ingatlanpont tapasztalatai szerint a fővárosban megnövekedett a kereslet a nagyértékű nem lakóingatlanok (ipari területek, kereskedelmi és vendéglátó egységek, telkek) iránt és a bérleti piac is jelentősen erősödött. A piac slágere továbbra is a panellakás, de a Zöld Otthon Programnak köszönhetően ugrásszerűen nőtt az érdeklődés az újépítésű lakások iránt is. A zöldhitel igénybevételére alkalmas újlakások iránt lokációtól függetlenül most is élénk a kereslet és a vásárolni szándékozók még minden támogatási lehetőséget maximálisan ki kívánnak használni.


Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás: