Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek most zajló brüsszeli találkozójához kapcsolódóan - uniós források szerint - António Costa, az Európai Tanács elnöke tett javaslatot a csúcsértekezlet római megrendezésére .
Bart De Wever belga miniszterelnök csütörtökön megerősítette, hogy kormánya jóváhagyja a javaslatot.
A nyilatkozó uniós tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy az EU szabályainak értelmében az állam-, illetve kormányfők alkotta Európai Tanácsnak félévente legalább kétszer Brüsszelben kell összeülnie.
Kivételes esetekben azonban az Európai Tanács elnöke az európai ügyekért felelős miniszterek tanácsának egyetértésével dönthet úgy, hogy a csúcstalálkozót máshol tartják meg. A döntésnek egyhangúnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy minden országnak joga van megvétózni. Belgium ezúttal nem élt a vétójogával
- tette hozzá.
1957. március 25-én írták alá azt a két szerződést, melyekben lefektették a mai Európai Unió alapjait. Az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) létrehozó szerződés egységes piacot alakított ki Belgium, Nyugat-Németország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia között. Az Európai Atomenergia-közösséget (Euratom) megalapító, ugyanezen országok részvételével aláírt szerződés célja pedig egyebek mellett a nukleáris energia békés célú, biztonságos és összehangolt felhasználásának biztosítása Európában.