Az infláció a meglévő, fix hiteleket is drágítja majd

Az infláció megjelenésével, a jegybanki kamatok emelkedésével drágulnak a hitelek. A money.huszakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a pénzromlás megjelenése a régóta meglévő, akár a futamidő egészére fix kamatozású kölcsönöket is megdrágítja majd.

Az infláció a meglévő, fix hiteleket is drágítja majd

Az elmúlt hónapokban rég látott ismerőst köszönthettünk: hosszú évek után ismét megjelent az érezhető infláció a magyar gazdaságban. A pénzromlás megjelenése az élet számos területére kihat, ez alól a hitelpiac sem kivétel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzromlás moderált keretek között tartása miatt a jegybanki kamatemelkedés eszközéhez nyúlt.

Még visszafogott a kamatemelkedés

A money.hu adatai azt mutatják, hogy bár kamatemelkedés mind a jelzáloghitel, mind a személyi hitel piacon elindult, a banki versenynek köszönhetően egyelőre visszafogottan jelentkezik. A kamatok emelkedése a változó kamatozású hiteleket is érinti, hiszen kölcsönük a kamatperiódus végén átárazódik. Ugyanakkor azokat az adósokat, akik a korábbi években előrelátóan hosszan, akár végig fix kamat mellett igényelték a hitelüket az infláció megjelenésével meglepetés érheti: növekedhetnek banki költségeik, akár még a törlesztőrészletük is.

Ennek oka pedig az, hogy a bankok a termékeikhez kapcsolódó díjak és költségek esetében évente jogosultak arra, hogy azok értékét a mindenkori fogyasztóiár változáshoz igazítsák, indexálják. A hatályos jogszabályok szerint erre minden év április elsejéig van lehetősége a bankoknak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban 2,8, 2019-ben 3,4, 2020-ban pedig 3,3 százalékos volt az infláció mértéke, maximum ekkora értékkel növelhették a bankok az ügyfelektől kérhető díjaikat.

Minél magasabb az infláció, annál nagyobb lehet az emelkedés

A money.hu kérdésére válaszoló pénzintézetek közül az MKB és az UniCredit Bank a hitelek esetében egyáltalán nem alkalmaz indexálást, a Takarékbanknál is többször elmaradt a díjak éves aktualizálása. Az Erste Banknál sem gyakori a jelzáloghitelek esetében a díj- és költségemelés, korábban sem éltek minden évben ezzel a lehetőséggel. A money.hu szakértői ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy minél magasabb az infláció, annál nagyobb az esély arra, hogy a bankok az indexálással ismertetik el saját növekvő költségeiket. Az MNB legfrissebb inflációs jelentésében 2021-re immár 4,6-4,7 százalékos pénzromlást vár, így erős lehet a késztetés 2022. tavaszán a díjak emelésére.

Jól jöhet az ügyfeleknek a banki verseny

A kezdeti költségeket az Erste szerint annak fényében nem érdemes aktualizálni, mert azokat – több más bankhoz hasonlóan – jellemzően akciók keretében elengedik vagy visszatérítik az ügyfeleknek. A banki verseny a hitelnyújtásban megmarad, így a money.hu értékelése szerint a kezdeti költségek emelkedése továbbra sem fog fájni az ügyfelek többségének. Szerencsére a bankok az újonnan folyósított hitelek esetében nem, vagy csak nagyon ritkán számítanak fel kezelési költséget, így legtöbbször ezek indexálása alól is mentesülnek az adósok. Az ügyfelek mind nagyobb része elektronikus kivonatot kér hiteléről, így a levelezési költségek emelkedését is el lehet kerülni.

Ugyanakkor a hitelek felvételekor az ügyfelek jó része – kamatelőnyért például – azt is vállalja, hogy a hitelt nyújtó banknál vezeti számláját. Márpedig a számlavezetéshez kapcsolódó költségeket a pénzintézetek jellemzően minden évben indexálják. A hitelek Teljes Hiteldíj Mutatójában (THM) benne van a kölcsönhöz kapcsolódó számlavezetés, a kapcsolattartás (levél, sms) költsége, illetve a kölcsön törlesztéséhez kapcsolódó havi átutalás díja. Mindez azt jelent, hogy az éves indexálással a kölcsönök THM szintje is megemelkedik, és természetesen a megemelt díjak révén a hitel teljes költsége is nőni fog.  

Persze, itt is van példa arra, hogy az ügyfelek számára kedvező döntés születik és nem minden számlacsomag esetében lépik meg a bankok – az UniCreditnél például vannak olyan számlacsomagok, ahol 2020-ban és 2021-ben sem érvényesítették az emelést. A törlesztés elmulasztáshoz kapcsolódó díjakat (felszólítási díj, eljárási költség) ugyanakkor a bankok döntő része eddig is évente aktualizálta.

Összességében a banki költségek emelkedése nem jelent majd érdemi tehernövekedést az adósoknak, ám a money.hu szerint a jövő évi indexálás után még szélesebbre nyílhatnak a különbségek a hitelek költségeiben a bankok között. A hitelkiváltásban gondolkodóknak az emelkedő banki díjakkal is számolniuk kell.

Az INA visszakaphatja szíriai eszközeit

A szír külügyminiszter, Asaad Hasan al-Shaybani és a horvát külügyminiszter, Gordan Radman tegnap közös sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítették a diplomáciai kapcsolatok újraindítását.
2025. 09. 11. 11:30
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop meghosszabbítása miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét - erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
2025. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Fellendítheti a lakáshitelezést az Otthon Start a pénzügyi közvetítők szerint

Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák

Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
2025. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Az Oracle 36%-os ugrása felhúzta az AI cégeket, csúcson zárt az S&P és a Nasdaq

Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcson zárt, az előbbi 0,3%-os, az utóbbi elhanyagolható emelkedéssel.
2025. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Az európai kiskereskedelem emelkedése ellensúlyozta a visszaeső tech szektort

A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.
2025. 09. 11. 08:35
Megosztás:

Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban

A magyar agrárszektor élen jár az innováció és digitalizáció terén, hiszen az adatvezérelt termelés, a precíziós gazdálkodás, a robotika és az időjárásálló termelés ma már a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szerves részét képezi - hangsúlyozta Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a budapesti nemzetközi Tudományos és Innovációs Héten az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Hozzájárultak a kötvénytulajdonosok a Masterplast hitelfelvételéhez

Határozatuk alapján a Masterplast kötvénytulajdonosai hozzájárulnak a társaság új hitelszerződésének megkötéséhez - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2025. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Szingapúrba irányuló LNG-szállításról véglegesített megállapodást a MET Csoport és a Keppel

A svájci központú MET Csoport – tradingért felelős leányvállalatán, a MET International-en keresztül – megállapodást véglegesített a Keppel Infrastruktúra Divíziójával (Keppel), évi 0,5 millió tonna LNG hosszútávú szállításáról. Ez megerősíti a partnerséget a MET és a Keppel, a MET 10 százalékos tulajdonosa között. A Keppelt a MET a saját LNG-portfóliójából látja el, amely egyre inkább Ázsiára összpontosít, a cég európai importstruktúrájára támaszkodva. A partnerség növeli az ellátásbiztonságot és a forrásdiverzifikációt Szingapúrban.
2025. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

A házasságkötések száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, tavaly már mindössze 46 561 párt adtak össze az anyakönyvvezetők, ami 35 százalékos csökkenés 2021-hez képest. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság.
2025. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten. Vagyis lényegében duplázásról van szó. Országosan az 50-100 millió forintos ársávba tartozó lakóingatlanok iránti kereslet 118 százalékkal, a legfeljebb 50 millió forintért eladásra szánt társaik esetében pedig bő 80 százalékos volt a keresletbővülés június vége és szeptember eleje között. A 150 millió feletti árkategóriában is nőtt a telefonos érdeklődések száma, de ebben a kategóriában a bővülés mértéke jóval visszafogottabb, és a kereslet volumene is jóval kisebb. Éves összevetésben is erősödés látható, országosan 50 százalékkal több érdeklődő jelent meg a piacon az Otthon Start Program bejelentése óta eltelt hetekben.
2025. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb SUV gépkocsi most a magyar autósok körében

Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát a vásárlók érdeklődésének középpontjában.
2025. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás:

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 03:30
Megosztás:

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg - olvasható a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdai Facebook-bejegyzésében.
2025. 09. 11. 03:00
Megosztás:

NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között

Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
2025. 09. 11. 02:30
Megosztás:

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás:

Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
2025. 09. 11. 01:00
Megosztás: