Az izraeli külügyminiszter szerint Trump bátor lépést tett

Az izraeli külügyminiszter szerint bátor lépés volt az amerikai légierő vasárnap hajnali támadása iráni nukleáris célpontok ellen. Gideon Szaár az M1-nek adott interjúban elmondta, hogy Izrael elkötelezett a gázai helyzet megoldásában, a Hamász fogságában lévő izraeli túszok hazahozatalában, és kész tovább bővíteni kapcsolatait Magyarországgal.

Az izraeli külügyminiszter szerint Trump bátor lépést tett

"Trump elnököt nagyon megdicsérném ezért a bátor döntésért, nem hiába nevezhetjük őt a szabad világ vezetőjének. Irán olyan ország, amely terroreszközökkel él Európa területén is, bizonytalanságot kelt a Közel-Keleten és egy szélsőséges rezsim vezeti. Ha atomfegyverük lenne, ez nagyon veszélyes lenne nemcsak Izraelnek, hanem a teljes régiónak, mert ahhoz vezethetne, hogy nukleáris verseny induljon a Közel-Keleten. Az atomfegyver eljutna a terrorállamokhoz és -szervezetekhez, mint amilyen például a Hezbollah Libanonban vagy a jemeni hutik" - mondta Gideon Szaár.

Az izraeli diplomácia vezetője felidézte: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kijelentette, hogy Irán atomprogramja nem felel meg a békés célú felhasználás feltételeinek, ám az irániak kigúnyolták ezeket a következtetéseket, és minden további nélkül nyitottak egy új létesítményt.

A közmédia felvetésére válaszolva, miszerint Iránban több száz halálos áldozatot követelt már a háború, a külügyminiszter azt mondta: amíg Izrael az iráni nukleáris program létesítményeit, rakétakilövő egységeket, továbbá katonai létesítményeket támad, addig az irániak folyamatosan és szándékosan civil célpontokat céloznak.

"Ez háborús bűncselekmény, ami nem megengedhető. Voltak halálos áldozataink, mindegyikük civil, ugyanakkor a légvédelmünk segítségével meg tudtuk akadályozni, hogy több halálos áldozat legyen. Tíz nappal ezelőtt, amikor a műveletet megkezdtük, tudtuk, hogy lesznek halálos áldozatok, de ha tovább késlekedtünk volna és Irán atombombát fejleszt ki, az sokkal nagyobb veszélyt jelentett volna az államunkra. Irán kijelentette, hogy elpusztítja Izraelt, ezért nincs más lehetőségünk, mint cselekedni" - fejtette ki a politikus.

Az izraeli külügyminiszter szerint országa jól halad terve végrehajtásában, de még nem végeztek, vasárnap is folytatják. Hozzátette: előrehaladásuk jelentős. Hangsúlyozta, hogy nem az iráni emberekkel van konfliktusuk, a jelenlegi teheráni rezsim az, amelyik fel akarja számolni Izraelt. Ennek érdekében vesznek részt a Hamász és a Hezbollah képzésében, biztosítanak anyagi forrásokat számukra, és ezért szerettek volna atomfegyvereket is.

"Egy fanatikus rezsimről beszélünk, amely már az Egyesült Államokkal szemben is fenyegetőleg lép fel. Remélem, hogy józan belátásra térnek, de vannak kétségeim" - jegyezte meg.

A gázai helyzettel kapcsolatos kérdésre Gideon Szaár azt mondta, Izrael igent mondott Steve Witkoff amerikai különmegbízott javaslatára, amely a túszkérdés rendezésére és a tűzszünetre vonatkozik. Hozzáfűzte: nehéz egyoldalúan lépéseket tenni, hiszen a Hamász még csak nem is válaszolt a felvetésre.

"A Hamász felel ezért a háborúért, a szenvedésekért, amelyek az izraelieket és a palesztinokat egyaránt érintik. Erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetek által kezdeményezett humanitárius segítséget lehetővé tegyük ezen a területen, ám a Hamász akadályoz bennünket ebben. Fenyegeti az embereket, hogy ne fogadják el a segítséget, akadályozza a folyamatot és megpróbál pénzt termelni a segélyekből, hogy a háborúját tudja finanszírozni. Céljainkat nem adjuk fel Gázában, ezeket szeretnénk politikai úton megvalósítani, de ha ez nem lehetséges, akkor katonai műveletek segítségével" - fejtette ki.

A Hamász fogságában lévő izraeli túszok kérdésében arról beszélt a külügyminiszter, hogy csak múlt éjjel három halott túsz holtteste tért vissza Izraelbe az Izraeli Védelmi Erők speciális művelete keretében.

"Összességében még ötven túszunk van a Gázai övezetben és becsléseink szerint húszan élnek közülük. Mindenkit haza akarunk hozni, az élőket és a holttesteket is, az ezt célzó különleges műveleteinkben katonáink az életüket kockáztatják. Fontos, hogy a holttestektől méltó módon lehessen végső búcsút venni Izraelben és elkötelezettek vagyunk a családok, a hozzátartozók irányába" - mondta.

Gideon Szaár az interjúban elmondta, hogy Izrael egy Hamász utáni időszakban békés együttélésre törekszik a Gázai övezetben. "Számunkra mindegy, kivel kell együttműködnünk, csak egy olyan fél legyen, amely nem vesz részt terrorcselekményekben. Biztonságot akarunk garantálni ezen a területen a háború után is, de civil szempontból nem akarunk befolyást gyakorolni az emberek életére".

Az izraeli diplomácia vezetője az interjúban a Magyarországgal folytatott kapcsolatokról is beszélt. Mint fogalmazott, Magyarország Izrael nagy barátja, "olyan ország, amely a külpolitikájában erkölcsi mércét állít fel, és ez meglehetősen ritka a nemzetközi kapcsolatokban".

Hozzátette: Magyarország nagyon erkölcsösen járt el akkor, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogató parancsot adott ki az izraeli miniszterelnök és a korábbi védelmi miniszter ellen. "Fontos, hogy Magyarország a jót és a rosszat meg tudja különböztetni egymástól, nagyra becsülöm a magyarok barátságát. Sokat beszélek Szijjártó Péter barátommal, számos együttműködésben veszünk részt, és szeretnénk a kétoldalú kapcsolatokat tovább erősíteni. Reményeim szerint hamarosan visszatérek Magyarországra egy gazdasági delegáció élén" - mondta végül Gideon Szaár az M1-nek adott interjúban.


2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás: